KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Indie Amerika

Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők

Sztárok és függetlenek

Orosdy Dániel

A kortárs rendezők életművét elemezni mindig nagy kihívás, e színvonalas tanulmánykötet is izgalmas vitákat generálhat.


A hazai filmgyártás a mozibarátok legnagyobb bánatára éppen kényszerszünetet tart, a magyar filmkönyvek rajongóinak azonban egyelőre nincs okuk pánikba esni. A filmes tárgyú könyvkiadás (beleértve az elemzés igényével íródott köteteket is) nem adta fel a küzdelmet, időről időre napvilágot lát egy-egy olyan kiadvány, amely méltán váltja ki bármely igazi mozista érdeklődését – adott esetben akár rajongását. Most a kortárs amerikai rendezők kerültek sorra, méghozzá egy minden ízében nívós, összességében és tanulmányonként is értékes válogatásban.

A direktorokat Spielbergtől Linklaterig tárgyaló kötetet természetesen lehetne kritizálni a szelekció szempontjai alapján, ez azonban bármilyen válogatásra igaz, ráadásul Pápai Zsolt bevezetője meggyőzően érvel a szerkesztői elképzelések mellett, kiemelve azt is, hogy minden ilyen összeállítás önhibáján kívül hiányos, ami jó okot ad a folytatásra. Túl sok érdemi kifogás tehát nem érheti a Korszakalkotókat, felkészült és tehetséges szerzők alapos és végiggondolt portréit tartalmazza, ám ahogy az a szövegben rendre előkerülő Ponyvaregényben is – igaz, az itt olvashatónál némileg profánabb formában – elhangzik, a meddő udvariaskodásnál több értelme van a konstruktív hozzáállásnak. Lássuk, mit lehet elmondani a könyvről azon kívül, hogy mindenki számára kötelező, akit érdekel a modern amerikai filmművészet.

Az első és legfontosabb állítás ebben a körben, hogy a Korszakalkotók (érdemeitől és hibáitól függetlenül) jó kiindulópontja lehet egy régóta érő vitának, mely a szerzői filmelméletet, pontosabban az e gyűjtőnév alatt tárgyalt legkülönfélébb elképzeléseket veszi górcső alá. Külön vizsgálatot érdemel ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy mennyiben tekinthető tudatos döntés eredményének mindaz, amit a vásznon látunk, azaz nem lenne-e indokolt egy ponton túl csak érdekes, akaratlan párhuzamokról beszélni konkrétan megfogalmazott metaforák helyett. Mintha a kötet egyes szerzői szerint a rendezők még levegőt se vennének anélkül, hogy abban ne fogalmaznák meg önmagukat és az életüket, miközben tudván tudjuk: egy film annál jóval több véletlennek és rendezőtől független döntésnek van kitéve, hogy minden eleme mögött szándékosságot sejtsünk. Érdemes felidézni Arany János idevágó híres mondását („Gondolta a fene!”). Adott esetben felmerülhet problémaként az is, meddig érdemes érvelni egy direktor szerzősége mellett. Így Ridley Scott auteur-i volta mellett nyilvánvalóan jóval több indok hozható fel, mint ellene, mégis erősnek tűnik állandó témájaként kiemelni a társadalmi mobilitást, főleg ha az elmélet védelmében említett művek jelentős részében a rendező egyértelműen hozott anyagból dolgozott, minimális mozgástérrel a narratívát illetően (például a Hannibal a befejezést kivéve túlnyomórészt hűen követi a Thomas Harris regényében leírtakat). Scott talán valóban tanúsít valamiféle vonzalmat a „korlátok áttörésének témája” iránt, de összességében ez inkább csak egy érdekes eszmecsere alapja lehet, semmint könnyen bizonyítható állítás, és végképp nem evidencia.

Érdemes lenne e kötet apropóján tisztázni a kortárs kritikusok viszonyát egyes fogalmakhoz (a könyv blockbuster definíciója jóval szigorúbb annál, ahogy a szülőhazájában a szakemberek használják, illetve más források meghatározzák ezt a kifejezést) és a „kommersz kontra művészet” vélt vagy valós ellentétpárjához. Utóbbihoz kapcsolódik a „megapic” némileg önkényesen használt és definiált fogalma is, amely mintha bizonyos fokig a „tiszta” szórakoztatással kapcsolatos ellenérzések kódolására szolgálna (alátámasztják ezt a megapic „örök mintájaként” említett Az elveszett frigyláda fosztogatóit minősítő megjegyzések is, például „tucatfilmként” való beazonosítása.)

Végül meg kell említeni, hogy az adatok és a formai következetesség ellenőrzésénél érdemes lett volna több szerzőt bevonni a munkába, mert például a filmcímeknél és neveknél előfordul pár baki, ahogy téves tényállításra is akad példa. Utóbbi a legtöbb esetben lényegtelen, máshol viszont a kifejtett elmélet megalapozását gyengítik (Tim Burton Batmanjében Jokernek nem sminktől, hanem savtól fehér az arca, így az erre épülő gondolatmenet is hibás ebben a formában.)

Függetlenül a fenti, többnyire „véleményes” kifogásoktól, a Korszakalkotók igazán figyelemreméltó munka. Olvasmányosan vezet be nem csak a tárgyalt rendezők életművébe, de a modern film egyik korszakába és vonulatába is, alaposan és tudományos igénnyel tárgyalva témáit. Külön erősíti az érdemeit, hogy a Prizma ezzel a kiadvánnyal még éppen csak elindult az úton, tehát joggal remélhetjük, hogy később még a jelenleginél is magasabb színvonalú munkák kerülnek ki a folyóirat műhelyéből.


 Prizma Könyvek, 2013.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/06 31-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12083