KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
   2015/március
OLASZ POLIP
• Nevelős Zoltán: Szemben az erőszakkal Olaszország ólomévei
• Bikácsy Gergely: Maffia-átvilágítás Francesco Rosi (1922-2015)
• Csiger Ádám: Minden maffiózó rohadék Gomorra-sorozat
• Soós Tamás Dénes: „A pisztoly marad, hozd a cannolit!” A maffia Amerikában
U.S. ARMY VS. DJIHAD
• Géczi Zoltán: Aszimmetrikus hadviselés Amerika terrorellenes háborúja
FRANCIA MULTICOLOR
• Barkóczi Janka: Meseváros végzete Timbuktu
• Szatmári Zsófia: Kirepülni szabad Party Girl, Csajkor, Küzdők
• Ádám Péter: A humor mártírjai Charlie Hebdo-per
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 –3. rész
OROSZ HISTÓRIA
• Geréb Anna: Az utolsó orosz zsidó nemes Eisenstein tabui
• Veress József: „A múltat be kell vallani” Egy orosz szöveggyűjteményről
SVÉDKESERŰ
• Vincze Teréz: „Nézd legott komédiának…” Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről
• Varró Attila: Álomjáték Julia kisasszony-adaptációk
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Szigorúan ellenőrzött gyönyör E. L. James: A szürke ötven árnyalata
• Vajda Judit: Gyógyíthatatlanul romantikus Sam Taylor-Johnson: A szürke ötven árnyalata
KRITIKA
• Kovács Bálint: Dinnyeleves újhagymával Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér
• Fáber András: Filmet rendezni Alain Resnais: Szeretni, inni és énekelni
• Kránicz Bence: A simlis és a szende Tim Burton: Nagy szemek
MOZI
• Árva Márton: Rio, szeretlek!
• Forgács Nóra Kinga: Csodák
• Roboz Gábor: Fácángyilkosok
• Varró Attila: Kéjlak
• Tüske Zsuzsanna: Elemi szerelem
• Baski Sándor: Az új barátnő
• Kovács Kata: Ahol a szivárvány véget ér
• Kolozsi László: Őrült szerelem
• Sepsi László: Jupiter felemelkedése
• Kránicz Bence: Kingsman: A titkos szolgálat
• Huber Zoltán: Csocsó-Sztori
• Simor Eszter: Shaun, a bárány – a film
DVD
• Fekete Martin: Foto Háber
• Gelencsér Gábor: Vörös föld
• Pápai Zsolt: Az Élet Könyve
• Lakatos Gabriella: Ez történt Budapesten
KÖNYV+DVD
• Murai András: Örömtankönyv Varga Balázs: Final Cut – A tankönyv
• Gelencsér Gábor: Puszták képe Szekfü András: „Magánkalóz a filmdzsungelben”
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Rövid leltár az új szezon előtt

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Olasz Polip

Gomorra-sorozat

Minden maffiózó rohadék

Csiger Ádám

A Roberto Saviano bestsellerén alapuló tévésorozat kiszélesíti Matteo Garrone mozijának társadalomképét.

Saviano oknyomozó tényregényében Giuseppe Diana atya nevezte az új Szodoma és Gomorrának Campania tartományt és Nápolyt, azaz a camorra földjét szavai miatt meggyilkolták. A camorra a Cosa Nostra alábecsült rokona: kevéssé ismert, de nem azért, mert ártalmatlanabb (több áldozatot szedtek a szigetországiaknál), hanem mert olasz-amerikai gengsztereken keresztül a szicíliai maffia híre jutott el Hollywoodba és azon keresztül a nagyvilágba. Kegyetlensége ugyancsak a sötét középkort idézi, tagjai hívő, családpárti lokálpatrióták, de korántsem hierarchikus, államellenes, régimódi titkos társaság. A camorra szó szerint „rendszer”, nem pedig „a mi ügyünk” vagy „polip”. Árnyékállam helyett egymással torzsalkodó klánok laza „rendszere”, amelynek tagjai úsznak az árral: modernebb, naprakészebb, sokkal inkább kapitalista réteg, amiben kellő rámenősséggel bárki főnökké válhat, munkalehetőség híján ez a helyi ifjak fő útja a felemelkedéshez. Campania Saviano turistakatalógusokkal össze nem téveszthető könyvében egy harmadik világ Európában: ezeréves, erőszakos szokások vannak érvényben, a gyárakban és kikötőkön keresztül teremnek a nyugati világ fogyasztási (luxus)cikkei, ez Itália piacának szíve, ide fut be az ország hulladéka, az emberi élet értéke minimális, gyereket, nőt pusztít a drog- és fegyverkereskedelem, de főleg a camorra, melynek gyorsan cserélődő főnökei a dicső történelmi múlt delíriumában élve húznak fel villákat az illegális szemétlerakók és a nyomornegyedek közé. A helyiek hamar közönyössé, pesszimistává, önzővé válnak (nem nehéz megérteni, miért épp ennek az országnak köszönhetjük Mussolinit).

A Nápolyban nevelkedett, filozófiából diplomázott író sikerregénye nem csak bennfentes, de személyes, „így jöttem” hangvételű is. Egy dokumentumfilm vagy egy neorealista művészmozi irodalmi forgatókönyvének is beillik, és Saviano nem bánja, hogy filmre adaptálták (a moziverziót forgatókönyvíróként, a szériát pedig kreátorként jegyzi). Prózája képszerű, a camorra üzelmei mellett fejezetet szentel Hollywood álomgyára és a nyugati kultúra káros hatásainak, művét pedig bevallása szerint Pasolini is inspirálta, aki késői munkásságával és a Salo Szodoma 120 napjával merészen kritizálta az olasz társadalmat, halálában pedig egy teória szerint a maffia keze volt. Könyvét olvasva nem furcsálljuk, hogy sok az erőszak az olasz tömegfilmben: Dél-Itália egy európai Vadnyugat. Kiskirályok váltják egymást, a helyiek rajonganak a lőfegyverekért, egy feltrancsírozott holttest képe vagy híre őket már kevésbé sokkolja. Saviano életéről a Polip, a Nagymenők vagy akár a Casino is eszünkbe juthat: Cattani felügyelőhöz hasonlóan egyszemélyes szélmalom-háborút indított a maffia ellen; így renegáttá, sőt célponttá vált, mint a vallomása után tanúvédelemben rejtőzködő Henry Hill; Rothstein kaszinóigazgatójára pedig abban hajaz, hogy zsidóként kívülálló volt az olaszok közt. Garrone a szerző életét is belefoglalta moziadaptációjába: a szemétbizniszről szóló történetszál főhőse egy pályakezdő ifjú, aki végül hátat fordít a korrupció és a protekció világának, míg a könyvben az alapjául szolgáló valós személy mindennek az ellenkezőjét tette a filmbeli karakter már a fiatal Saviano alteregója, hisz ő sem kért a felemelkedés becstelen útjaiból, elfordult a camorrától, ahelyett, hogy beállt volna zsoldjába.

Garrone mozija a tematikus fejezetekre osztott, számos mini-portrét tartalmazó könyvhöz illően öt különálló, egy-egy főhősre és témára építő cselekményszálat foglal magában. Hogy e mozi a direktor részéről is szerzői, azt újabb műve, a Reality is bizonyítja, melyben az Olaszországban roppantul népszerű, az álomgyári gengszterfilmekhez hasonlóan a felemelkedés hamis reményével kecsegtető és mítoszpótlékként szolgáló valóságshow-kat kritizálja. A Gomorrában úgyszintén olyanokról mesélt, akik underdog (kisemberi) voltukat kompenzálják túl nagy ambíciókkal, tévúton járnak, csak nem a reality-kultusz, hanem a Sebhelyesarcú karriersztorijának mintáját követik (a Tőzsdecápák után újabb Oliver Stone-történet főhőse vált akaratlanul példaképpé antihős volta ellenére). Saviano mellett Garrone is Hollywooddal megy szembe, ennek megfelelően hősei nem nagymenők és keresztapák, ellenkezőleg. Veterán, elidegenedett gyári munkás, háziasszony, nyugdíjas, pályakezdő ifjú, tinik. A rendező a camorrával a lehető leglazább kapcsolatban álló, de így is tönkretett kisemberekről mesél ez már nem oknyomozás a maffiáról, hanem széles szociológiai tabló a bűnözés következményeitől szenvedő népről.

Egyre inkább divattá válik, hogy sikeres mozifilmet televíziós sorozat követ, az alkalom pedig ezúttal már csak azért is kínálta magát, mert Saviano könyvének oroszlánrésze megfilmesítetlen maradt, Garrone munkája inkább spirituális sequel, továbbgondolás, mint hű adaptáció, ráadásul időközben is történt egy s más az olasz alvilágban (a széria bemutat egy fekete afrikai bevándorlókkal való konfliktust, amit közelmúltbeli események ihlettek). Garrone műve Saviano könyvének auteur művészmozis feldolgozása, ami után nem jöhet más, csak egy zsánerfilmes adaptáció. Előbbi az artmozik és a filmfesztiválok programjába, utóbbi a televíziók műsorába illik. Garrone műve az értelmiségi közönséget érdeklő kisemberről szól, a sorozat a néző fantáziáját izgató nagyokról, előbbi az underdogok, utóbbi az erősebb kutyák freskója. Garrone épp a camorra kulisszái mögé nem engedte be a nézőt, nem úgy a széria. Szerzőiségről ezúttal is lehet beszélni, csak immár műfajfilmesről: az első évad tizenkét részéből hetet Stefano Sollima rendezett. A Sollima név már-már zsánerfilmes márka: a direktor apja, Sergio spagettiwesterneket és bűnthrillereket készített a híres-hírhedt olasz tömegfilm ‘60-as, ‘70-es évekbeli aranykorában, és zsánerrendezőként auteur volt. Az erőszak városa például az olasz műfajfilm apoteózisa: a Charles Bronson alakította főhős iránt titokban vonzódó, de gyenge és gyáva femme fatale utálja az erőszakot, egy ízben felrója a férfinak, hogy „mindig vérrel és erőszakkal szembesülök, ha veled vagyok”. A válasz: „az egész város csupa vér és erőszak, te vagy az, aki ezt csak akkor látod, ha velem vagy”. Nem túl hízelgő, hogy a nő az olasz zsánerfilmet brutalitása és macsósága okán bíráló kritikusok kvázi-alteregója, akiknek Sollima azt üzeni, hogy „az egész világ csupa vér és erőszak, de ti ezt csak akkor látjátok, ha megnézitek egy filmemet”. Az alma nem esett messze a fájától: Stefano rendezte a Bűnügyi regény című Michele Placido-féle gengsztermozi tévésorozat-verzióját, valamint a poliziotteschiként is értelmezhető A.C.A.B. Minden zsaru rohadékot, mely ugyancsak kulisszák mögé enged bepillantást, csak a maffia helyett rendőrökről szól (címe All Cops Are Bastards radikálisok és focihuligánok krédója). Mind bűnügyi történetek és tényregényen alapulnak.

Noha az alkotók számos (a könyvben szereplő) valós személy és klán történetét gyúrták egybe, az első évad cselekménye egy alvilági generációváltás, melyet főként a helyiek által „Vietnamként” emlegetett secondiglianói háború ihletett. Találó modellje a camorra történetének és természetének: a Rendszer a szervek minden igyekezete ellenére elpusztíthatatlan, csak a hatalom száll az idősekről a fiatalokra a természet rendjének és az idők változásának megfelelően. Az évad főhőse, Ciro a domináns klán katonája, de miután a főnök börtönbe kerül, ő lesz az uralkodó család jobbkeze és az örökös, Genny mentora, végül pedig a trónért folyó, leszámolásokkal és intrikával vívott klánháború egyik esélyese. Genny ihletője nem Saviano, inkább Puzo és Coppola: a jóllakott napközisnek egyik napról a másikra kell főnökké érnie apja bukása után. Cirót és Genny-t egyaránt rokonszenves, igazságos karakterként ismerjük meg, de az évad végére belőlük lesz az alvilág két legnagyobb rohadékja oknyomozásban e széria talán még a könyvön is túltesz. A gengszterfilmekkel ellentétben itt se hősök nincsenek, se megbűnhődő vagy megváltást nyerő antihősök, csak ellenlábasok. Sollima karakterei ezúttal is mind rohadékok, de már szó sincs iróniáról.

Genny családi drámájáról a Maffiózók juthat eszünkbe, sorozatok közül viszont a Drót áll a legközelebb eme szériához feltáró, részletgazdag valóságábrázolása okán (Simont és Savianót egyaránt oknyomozó újságírói tapasztalataik inspirálták). Sollima csak a műfajt cserélte le zsarufilmje után. Mozifilmjéhez hasonlóan e széria is egyszerre objektíven dokumentarista és a zsánerfilmek módjára intenzív, feszült és felkavaró, ami a ‘60-as, ‘70-es évek öröksége, amikor az olaszok párját ritkítóan ötvözték a rögrealista, naturalista stílust a rétegműfajfilmek nyers brutalitásával, elég exploitation és mondo filmjeikre gondolni (például a Cannibal Holocaust).

Sollima sorozatánál kiforrottabb maffiadarabot nehéz elképzelni. Klasszikus narratívák és attrakciók, valamint hitelesség megférnek egymás mellett, mindenféle posztmodern játékosság vagy túlstilizáltság nélkül. Saviano realizmusát e zsánerszéria legalább olyan hűen adja vissza, mint Garrone érzékeny, direkten média- és társadalomkritikus filmje. A Gomorra-sorozat a maffia-műfaj visszakövetelése Hollywoodtól és az európai artmoziktól.

 

GOMORRA – olasz, 2014. Rendezte: Stefano Sollima. Írta: Roberto Saviano könyve alapján Leonardo Fasoli és Stefano Bises. Kép: Paolo Camera, Michele D’Attansio. Szereplők: Marco D’Amore (Ciro di Marzio), Maria Pia Calzone (Immacolata), Fortunato Cerlino (Pietro), Salvatore Esposito (Genny). Gyártó: Cattleya / Fandango / Sky. AZ HBO bemutatója. 12 x 55 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 12-14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12096