KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
   2015/március
OLASZ POLIP
• Nevelős Zoltán: Szemben az erőszakkal Olaszország ólomévei
• Bikácsy Gergely: Maffia-átvilágítás Francesco Rosi (1922-2015)
• Csiger Ádám: Minden maffiózó rohadék Gomorra-sorozat
• Soós Tamás Dénes: „A pisztoly marad, hozd a cannolit!” A maffia Amerikában
U.S. ARMY VS. DJIHAD
• Géczi Zoltán: Aszimmetrikus hadviselés Amerika terrorellenes háborúja
FRANCIA MULTICOLOR
• Barkóczi Janka: Meseváros végzete Timbuktu
• Szatmári Zsófia: Kirepülni szabad Party Girl, Csajkor, Küzdők
• Ádám Péter: A humor mártírjai Charlie Hebdo-per
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 –3. rész
OROSZ HISTÓRIA
• Geréb Anna: Az utolsó orosz zsidó nemes Eisenstein tabui
• Veress József: „A múltat be kell vallani” Egy orosz szöveggyűjteményről
SVÉDKESERŰ
• Vincze Teréz: „Nézd legott komédiának…” Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről
• Varró Attila: Álomjáték Julia kisasszony-adaptációk
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Szigorúan ellenőrzött gyönyör E. L. James: A szürke ötven árnyalata
• Vajda Judit: Gyógyíthatatlanul romantikus Sam Taylor-Johnson: A szürke ötven árnyalata
KRITIKA
• Kovács Bálint: Dinnyeleves újhagymával Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér
• Fáber András: Filmet rendezni Alain Resnais: Szeretni, inni és énekelni
• Kránicz Bence: A simlis és a szende Tim Burton: Nagy szemek
MOZI
• Árva Márton: Rio, szeretlek!
• Forgács Nóra Kinga: Csodák
• Roboz Gábor: Fácángyilkosok
• Varró Attila: Kéjlak
• Tüske Zsuzsanna: Elemi szerelem
• Baski Sándor: Az új barátnő
• Kovács Kata: Ahol a szivárvány véget ér
• Kolozsi László: Őrült szerelem
• Sepsi László: Jupiter felemelkedése
• Kránicz Bence: Kingsman: A titkos szolgálat
• Huber Zoltán: Csocsó-Sztori
• Simor Eszter: Shaun, a bárány – a film
DVD
• Fekete Martin: Foto Háber
• Gelencsér Gábor: Vörös föld
• Pápai Zsolt: Az Élet Könyve
• Lakatos Gabriella: Ez történt Budapesten
KÖNYV+DVD
• Murai András: Örömtankönyv Varga Balázs: Final Cut – A tankönyv
• Gelencsér Gábor: Puszták képe Szekfü András: „Magánkalóz a filmdzsungelben”
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Rövid leltár az új szezon előtt

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér

Dinnyeleves újhagymával

Kovács Bálint

Egy sosemvolt városban, Csudapesten, a Rókatündér szedi áldozatait.

Dinnyeleves egy csipetnyi újhagymával, csülkös csokipudinggal: Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmjében épp olyan természetesen hangzanak a létezhetetlen ételek nevei, mint amilyen természetességgel vegyíti a társíró-rendező az egzisztencialista drámát a tündérmesével, a szürreális-önironikus műfajiság-paródiát a vegytiszta romantikus filmmel, vagy éppen a nyugati típusú kapitalizmust a keleti blokk szocializmusával.

A Liza, a rókatündér sokszínűsége a szó eredeti értelmében kezdődik: ahogyan a rendező kisjátékfilmjeinek túlnyomó többségében, úgy itt is az aprólékosan kidolgozott, extravagáns és mint ilyen, a realizmustól törvényszerűen elemelt, Wes Anderson-os, rikítóan színgazdag képi világ a legelső, ami feltűnik. Ujj Mészárosnál korábban is szinte mindig – a 2006 előtti játékosabb és az az utáni, a szeretet mindenféle megnyilvánulásait boncolgató kisfilmekben is – jelen voltak egyrészt a furcsa, ódon, mindig némi misztikumtól sóhajtó terek (a Palika kiviszi a szemetet nyitóképében még egy rumlis, teleszemetelt konyha is úgy jelenik meg, mint egy sajátos esztétikájú neorealista festmény), másrészt valamiféle, a mienknél talán jobb, de mindenképpen különlegesebb világokba való menekülés. A Liza… pedig voltaképpen a kisfilmek szintézise: miközben egyesíti a korai munkák fantasztikus-természetfeletti témáit az újabbak szeretet- vagy szerelemközpontúságával, minden eddiginél feszesebb és természetesebb egységbe tereli a realizmust a játékossággal és öntörvényűséggel, és minden korábbinál többet hoz ki az extravagáns formából, utolsó milliméterig pontosan kidolgozott képekkel, a szuggesztív és sajátos atmoszférájú díszletekkel, az önmagukban még realista, de ilyen mennyiségben már egy neoavantgárd divatbemutató kollekcióját idéző jelmezekkel, a gondos odafigyeléssel kiválasztott és elhelyezett kellékekkel teremtve egységes és nagyon sajátos világot.

Amely világ a film egyik főszereplője, és amelyet úgy hívnak, Csudapest. Ujj Mészáros Károly talán leginkább magával ragadó találmánya a cselekménynek nemcsak helyet, de tulajdonképpen életet is adó környezet, amely révén minden természetesnek tűnik, legyen szó fiatalon elhunyt japán popénekesek visszajáró szelleméről vagy mesebeli lélekrabló démonokról. A Liza… fiktív múltban, a magyar szocializmus időszakában játszódik, csakhogy szocialista helyett kapitalista berendezkedéssel, Fabulon-hirdetések helyett a Cosmopolitan Tavasz című újság óriásplakátjával a falakon, lacikonyha helyett pedig a jellegzetesen szocreál Mekk Burger sajtburgereivel és Mekk Derelyéjével (és mellesleg tökéletesen politikamentesen). És a sosemvolt álom-nosztalgiavilág olyan erős impulzust ad – mivel Hujber Balázs látványtervező olyan ötletesen dolgozta ki, Szatmári Péter operatőr pedig olyan találó beállításokban mutatja be –, hogy az a legelsőtől az utolsó percig lenyűgöző és izgalmas marad, sőt már azelőtt azzá válik, hogy kibontakozna a sztori, vagy – pláne – annak mélyebb értelme. Vagy akár az, hogy nagyjából milyen műfajról is van itt szó.

A film az első kockától kezdve játszik a műfajokkal, és önreflexív módon rá is erősít erre a játékra: először egy horrorsablont idézve mutatja a csapzott, véres Liza tarkóját és recsegő csontjait, majd a főcím B-kategóriás erőszakfilmekre utaló megoldásai után rögtön lányregénybe váltunk szerelmes ponyvát olvasó és a zuhany alatt kacagó nővel, és innen már csak egy ugrás az ázsiai kardos filmek hangjainak répaszeletelés alá keverése meg a pszeudo-távolkeleti tipográfia. A szinte minden műfaj – és közelebbről az ázsiai filmipar, hiszen mégiscsak egy japán alapú sztoriról van szó – végigzongorázása nem öncélú posztmodern játék: jól illeszkedik Ujj Mészárosnak abba a törekvésébe, hogy az elidegenítéssel elemelje filmjének – egyáltalán nem rossz értelemben vett – naiv romanticizmusát. Mintha a gesztus az elsőfilmes rendezőkre jellemző bemutatkozás, öndefiníció kelléke lenne: „nem műfaji romantikus komédiát, hanem szerzői filmet rendezek”.

Hiszen a hagyma közepe a megannyi réteg alatt igenis vérbeli romantikus mese, még ha a rétegek némelyike oly véres is. A történet szerint a világéletében magányos ápolónő, mikor meghal az őt japánbolondságra „tanító” ápoltja, a japán nagykövet özvegye, harmincadik születésnapján elhatározza, hogy „megkapja azt az ajándékot, amire egész életében várt: a szerelmet” – ahogyan az kedvenc lányregényében meg van írva. Csakhogy akárkit is szemel ki a szőke herceg nemes feladatainak ellátására, az rövid időn belül (egyre kevésbé) váratlan halált hal. Egy japán kiállítás katalógusában aztán Liza megtalálni véli a magyarázatot a jelenségre: talán ő is egyike a japán mitológia rókatündéreinek, akiknek az a sorsa, hogy bárki kívánja is meg őket, az halállal lakol – és az átok alól, ahogy az már a mesékben lenni szokott, csak az igaz, önzetlen szerelem jelenthet feloldozást.

Utóbbi kitétel az, amely révén Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint forgatókönyve sokkal optimistábbá válik az alapszituáció, több karakter és még néhány mozzanat tekintetében ötletadó alapanyagot jelentő Pozsgai Zsolt-drámánál, a Liselotte és a május-nál. Mert míg Pozsgainál a potenciális szerelmesek haláláért és Liselotte magányáért a mai kor civilizációs rákfenéi, a modern világ „elszeretettelenedése” felelős, addig a Lizában a hangsúlyok a meseiség és az egzisztencializmus felé tolódnak el. Itt – ezt jelzi a hasonló témákban gyakran fordulópontot jelentő harmincadik születésnap is – az emberi felnövéstörténet lezárulta, a társtalálás iránti kétségbeesett vágy metaforája a szapora halálozás. Mintha a velejéig romantikus alaptézis fogalmazódna meg: a testi vágynál idővel fontosabbá kell válnia a lelki szeretetigénynek és szeretni tudásnak – hiszen aki csak megkívánja Lizát, dicstelen véget ér, aki viszont megszereti, boldogan él, amíg meg nem hal. Ráadásul Ujj Mészáros Károly nemcsak az említett romantikus archetípust bújtatja új kimonóba, de hozzá is tesz némi, igen szimpatikus és megkapó toldalékot a rókatündér-rejtély csattanós megoldásával és a vége főcím utáni lezárásával: így tud a Liza… egyénivé válni a romantikus zsánerben is.

De a film tényleg olyan, mint a hagyma, amennyiben a rétegzettségre gondolunk (a könnyfakasztás hiányzik, mivel Ujj Mészáros minden melodramatikus jelenetet azonnal felold a humorban: például amikor a virággal érkező férfit a nő kikosarazza, a becsapott ajtó előtt álló férfi felkiált: „legalább vécére engedj be!”). Épp emiatt nem válik a film sem didaktikussá, sem butuskán egyszerűvé, sem szirupossá: mindazt, ami önmagában esetleg ilyennek lenne nevezhető, elfedi és így elemeli a formavilágon, a műfaji játékon, a Csudapest-kreálmányon kívül a sokszínű, nem annyira kacagtató, mint inkább szubtilis humor is. Részben „klasszikus” szituációs poénokról van szó: a Liza körüli halálok miatt nyomozó rendőrkapitánynak például soha nem jutnak eszébe az előszeretettel idézett közmondások, a vidékről a fővárosba költözött zászlós pedig, mivel még nincs albérlete, egy szál törölközőben sétálgat ideiglenes szálláshelyén, a rendőrkapitányságon. Sok a rejtettebb, mondjuk úgy, rendezői poén: a Mekk Burgerben például mindig üldögél a háttérben egy-két kórosan túlsúlyos figura, de ilyenek a mindenféle értelemben vett túlzások is, jelmezben, frizurában, sminkben, beszédmódban. És ott van még az abszurd humor is, amelyet többnyire a japán énekes szelleme és az őt a kellő iróniával, mégis abszolút komolysággal játszó David Sakurai képvisel.

De arról, hogy ne váljon sablonos romkommá a történet, mindezeken kívül a zsánersablonokhoz képest egészen más technikát használó, a csendekben, elhallgatásokban, utalásokban is bízó, irodalmi igényű, mégis – ebben a sajátos atmoszférájú világban – remekül mondható szövegkönyv is felelős, és a színészek semmiképp sem „romkomos” regiszterben tartott játéka is. Balsai Mónika (Liza) a maga remegő, átfagyott erdeimadár-hangjával, kíváncsi-naiv kislánytekintetével voltaképpen maga is újabb rétege a filmnek, amennyiben különös erejű jelenléte pluszjelentést, sajátos hangulatot tud adni minden jelenetnek. Bede-Fazekas Szabolcs játékával is érzékeltetni tudja a két karakter összetartozását: épp olyan magára hagyatott, kívülálló szemlélőt játszik, mint partnere, érezhetően azonos gyökerű, hasonlóan elfojtott kétségbeesést játszva minden arcrezdülésébe.

Ugyanakkor ez a precíz, minden tekintetben átgondolt, jó dramaturgiájú, megfontolt és magabiztos építkezés okozza azt is, hogy a Liza… egészében véve annak ellenére sem tud igazán zsigeri hatást elérni, hogy önmagában minden része remekül megállja a helyét. Az érzéki hatásnak – amiben sokszor akár a kevésbé intelligens zsánerfilmek tudnak erősek lenni – már nincs annyi ereje, nincs olyan jó kimunkált hatása, hogy a Liza, a rókatündér igazán átütő élménnyé is tudjon válni a perfekt intellektuális kaland mellett.

 

LIZA A RÓKATÜNDÉR – magyar, 2015. Rendezte: Ujj Mészáros Károly. Írta: Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly. Kép: Szatmári Péter. Producer: Major István. Szereplők: Balsai Mónika (Liza), David Sakurai (Tani), Bede Fazekas Szabolcs (Zoltán), Schmied Zoltán (Henrik), Molnár Piroska (Márta), Reviczky Gábor (Ezredes). Gyártó: FilmTeam / Origo Film Group. Forgalmazó: A Company Hungary. 98 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 50-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12106