KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

100 éves a magyar animáció

Animáció-történeti körséta

Varga Zoltán

A Vigadóban rendezett kiállítás újra ráébreszt bennünket a magyar animáció sajnálatos módon elpazarolt értékeire.

Talán kevesen gondolnák – esetleg nem sokan értenének vele egyet első hallásra –, hogy a magyar filmművészet egészének egyik legszebb jelenete egy rajzfilmben látható, s egy idős ember és ugyancsak megöregedett oroszlán-kollégája kettősét helyezi fókuszpontba. Tóth Pál Leo és Fred című sorozatának záróepizódja, a Koncert befejezése a szolidaritás élményével és a bensőségesség tapasztalatával, valamint a szem, a lélek és a csillag egymásba kapcsolódó motívumaival olyan szívszorító képsort kínál, ami élőszereplős művészfilmnek is becsületére válna. Ez mindössze egyetlen, szubjektíven kiragadott nagy pillanat a magyar animációs filmtörténet kincsestárából – gazdagsága még számtalan érték kiemelését teszi lehetővé.

Tavaly vált 100 esztendőssé a sokat dicsért és közkedvelt, ámde valóban értő méltatást, pláne tudományos igényű feldolgozást eleddig nem kapott magyar animációs film. Krónikájának sajnos nem minden szakaszát ismerhetjük kellően: a pionírkorszak kezdeményezései, az első trükkfilmek vélhetően örökre elvesztek, megsemmisültek – köztük a magyar animáció startpontjaként emlegetett, Kató-Kiszly István által jegyzett, papírkivágásos technikával készült 1914-es Zsirb Ödön. A harmincas és a negyvenes évek elsősorban Macskássy Gyula stúdióihoz kötődő időszakából maradt fenn az előző periódushoz mérten lényegesen több, a korszak valódi összterméséhez képest azonban hiányosan hozzáférhető filmanyag; bízvást állítható, hogy a magyar mozgókép-kultúrában az animációt Macskássy kitartása, elhivatottsága – és korántsem utolsó sorban – tehetsége tette fel a térképre.

A pártállami rendszer évtizedeiben a magyar animáció lényegében a Pannónia Filmstúdió termésével forrt össze: a hatvanas évek rövidfilmes új hulláma (Kovásznai Györgytől Jankovics Marcellen át Gémes Józsefig) és a beinduló sorozatfilm-gyártás (Peti, Gusztáv), majd a hetvenes években az egészestés animációk megjelenése (kezdve a korszakos jelentőségű János vitézzel) messze földön híres intézménnyé avatták a Pannóniát. Míg a televízió számára készült sorozatok zömének (a Mézga család botladozásaitól a Kérem a következőt! vitriolos kórképein át a Magyar népmesék stílusbravúrjaiig) jóformán az egész ország volt a publikuma, a moziban bemutatott rajzfilmek némelyike pedig a kétmilliós nézőszámot is meghaladta (Dargay Attila egészestései, a Lúdas Matyi és a Vuk aratták a legkiugróbb sikereket), addig egyes rövidfilmek – elsősorban külföldi – (fesztivál)sikerek garmadáját gyűjtötték be. A Párbaj cannes-i nagydíja, a Sisyphus Oscar-jelölése, a Küzdők és a Moto perpetuo Arany Pálma-díjai mellett (és ez a lista csak a jéghegy csúcsa) a legnevezetesebb elismerés az első magyar filmnek járó Oscar-díj, amit Rofusz Ferenc remeke, A légy kapott meg.

Termelői kapacitása és alkotói gárdája nyomán a Pannóniát sikerei csúcsán a világ öt legjelentősebb animációs filmstúdiója között jegyezték – márpedig ilyen volumenű elismerésben egyetlen másik magyar mozgóképkészítő műhely sem részesült. (Az animáción kívül csak egyetlen filmtípusban lettünk még nagyhatalom, ennek jelzése azonban – minthogy a pornófilmről volna szó – kevesebb büszkeségre adhat okot.) Hogy a Pannóniában alig húsz év alatt huszonöt egészestés film készült, az animáció-történetek is rekordként jegyzik – némely érdemek azonban nem elsősorban mennyiségileg mérhetők. Bizonyos alkotásoknak például máig nem akad párjuk. Varsányi Ferenc Suli-bulija az egyetlen pixillációs (azaz embereket animáló), Gémes József Daliás időkje az első festményanimációs technikával készített egészestés animáció. A Fehérlófia sikeresen teremt egyensúlyt a legtisztább mesei elbeszélés és az avantgarde animációt idéző kép- és hanghatások között – nem véletlen, hogy az 1984-ben megválasztott ötven legjobb animáció listájára került hat egészestés alkotás közé került. A Macskafogó derűs műfaji eklektikája – a kém- és kalandfilmek figura- és történéskészletétől kezdve a sci-fi motívumain keresztül a vámpírfilm megidézéséig – évtizedekkel megelőzi a korát: csak az ezredfordulón túl válik divatossá az animáció efféle posztmodern játékossága (lásd a Pixar- és a DreamWorks-filmek trendjeit). A produkciós skála másik pólusa is tartogat sajátosnak tetsző áramlatot: a Kovásznai György és Macskássy Kati nevéhez fűződő, de mások által is ambicionált dokumentarista animáció jóval azelőtt törekedett a két filmforma szintézisére, hogy ez a furcsa kombináció világszerte igazán elterjedt volna. S akkor még nem beszéltünk a beskatulyázhatatlan, rokontalan életművekről – legkivált Reisenbüchler Sándor lenyűgöző és zavarba ejtő kollázsanimációs szorongásvíziói jelenthetnek hazai unikumot.

A Pannónia Stúdió szétesése, illetve a rendszerváltás óta meglehet, inkább az alkalmazott animációnak, a bérmunkának, a folyamatosan bővülő-újuló digitális képi kifejezésmódokat szolgáló animációs tevékenységnek nőtt meg az ázsiója; egyes stúdiók és intézmények termése mégis azt igazolja, hogy az animáció művészi potenciálja is tartogat még meglepetéseket. Az egészestések frontján a Nyócker! provokatív hangütése, a kevésbé közismert Egon & Dönci CGI-űrutazása és Az ember tragédiája – újfent rekordot felállító – monumentalitása mellett a rövidfilmek közül bátran említhetjük az Ergo, a Nyuszi és Őz vagy a Symphony No. 42 nemzetközi feltűnést keltő tételeit.

A magyar animáció méltó és széleskörű elismertetésével egy lépéssel közelebb jutottunk a Pesti Vigadóban rendezett februári-márciusi kiállítással a magyar animáció 100 évéről. A tárlat a történeti tények és folyamatok felvázolása mellett betekintést nyújtott abba is, hogy milyen sokféle szellemiség, törekvés és forma hozta létre azt a mozgóképanyagot, ami a magyar filmkultúra talán legszínesebb részét jelenti. Az érdeklődők a magyar animáció periódusait – szó szerint – körbejárhatták a kiállítóteremben: a kifüggesztett tablók szöveges közlései mellett fotók és filmképek foglalták össze az egyes korszakok jellegzetességeit. A töredékekből ismerhető pionírkorszakot követő évtizedek több tablóval is képviseltették magukat; a kiállítás kurátora, Orosz Anna Ida szövegeinek értő kalauzolásában kerültek terítékre animáció-történetünk financiális, szervezeti, kultúrpolitikai stb. tényezői. A hazai animációban jártas látogatók számára ha nem is szolgálhattak sok meglepetéssel ezek az információk – a képanyag egy része pedig könnyen megtalálható a magyar animációval foglalkozó könyvekben –, a laikus érdeklődők orientálásához optimálisak, és ez a kiállítás egyik legfőbb érdeme is. Híven animációsfilm-termésünk legjavához, a kiállítás a lehető legszélesebb közönséget szólította meg, beleértve a felnőttek mellett a gyerekpublikumot is – nem véletlen, hogy a szakmabeliek számára evidens tényezők is, helyeselhetően, külön táblák témáit képezték (az animáció mibenléte, főbb formái, az animációs munkakörök).

A látogatók vezetését azok az építőkockákon elhelyezett anyagok is segítették, amelyek kiemeltek egy-egy alkotót (például Kovásznai György), egy-egy rövid- vagy egészestés filmet (Moto perpetuo, Fehérlófia) vagy egyéb fontos jelenséget (mint a karikatúra és az animáció viszonya, a fesztiválok szerepe) – ezek árnyalták és bővítették a tablók átfogó áttekintéseit. Hasonló célokat szolgált a míves tárgykollekció is (a teljesség igénye nélkül): az animáció anyagiságába, kézműves jellegzetességébe engedtek bepillantást a magabiztos kiskakas és a hegycsúcs felé igyekvő Sisyphus fázisrajzai, a Frakk papírkivágásos karakterei, vagy olyan népszerű bábfigurák, mint a TV Maci, Mirr-Murr és Misi Mókus – az ínyenceket a Babfilm űrmadara bűvölte el –, sőt komplett bábfilm-díszleteket is láthattuk (például A róka és a holló). Rofusz Oscar-díja pedig valóságos ereklyeként vonzotta a tekintetet.

A közönség marasztalásáról mozgóképi anyag is gondoskodott: híradó- és werkfilmek loopolt összeállítása adott tényszerű bepillantást régi és újabb animációk létrejöttébe (a János vitéztől a Macskafogó 2-ig), a terem közepén berendezett „minimozi” pedig a legkorábbról ránk maradt animációktól kezdve a klasszikussá vált alapműveken át napjaink friss animációs diplomafilmjeiig vetítette a néznivalókat. A tények, a tárgyak és a filmek együttesére építő, a magyar animációnak bizonyára új rajongókat is toborzó kiállítás látható lesz még a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, s külföldön is öregbíteni fogja hírnevünket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 44-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12214