KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

George Ovashvili: Kukoricasziget

Megint tavasz

Barkóczi Janka

A grúz-abház határfolyó, az Inguri egyik szigetén játszódó történet Shindo és Kim Ki-duk panteizmusát idézi.

Az egyetlen 35mm-re forgatott versenyfilm a Karlovy Vary-i filmfesztivál tavalyi válogatásában mindennél ékesebben bizonyítja, hogy könnyen eljöhet az idő, amikor a klasszikus lesz az igazi avantgárd. A transzcendencia mestereinek örökségéből építkező Kukoricasziget története nem különösebben meglepő vagy eredeti, de képi világának hagyományos és esszenciális szépsége mégis váratlanul hat. A megszámlálhatatlanul sok nemzet koprodukciójában készült mozi a természetközeli spiritualitást választva válik egyetemessé, és ezzel éppen azt teszi előnyévé, ami a hasonló eurázsiai együttműködéseket gyakran érdektelenségbe fullasztja.

A grúz-abház határ léte vagy nem-léte eleve felvet bizonyos egzisztenciális kérdéseket, George Ovashvili, a grúz származású rendező pedig jobbnak látja, ha bölcsen eltekint ezek ágas-bogas politikai vonatkozásainak szorosabb elemzésétől. Második egész estés alkotása a térség egyetlen viszonylag semleges helyén, az autonómiára törekvő oroszbarát Abházia és annak legitimitását megkérdőjelező Grúzia határfolyójának, az Ingurinak kellős közepén játszódik. A tavasztól őszig tartó mese szerint az itt időszakosan kialakuló szigetek ideális helyet jelentenek egy-egy merész telepesnek, aki ilyen vagy olyan okoknál fogva megpróbál kiszakadni az etnikai villongásokba belefáradt, neurotikus társadalomból. A pionírok egyike a kikelettel érkező joviális nagyapa és serdülő lányunokája, akik szavak nélkül is megértve egymást, verejtékes elszánással előbb apró kunyhót építenek, majd kis ültetvényt alakítanak ki a kopár földdarabon. Gerendákat cipelnek, tetőt ácsolnak, kukoricát vetnek, halat fognak, megteremtik azt a középkori paraszti idillt, amit a távolban kattogó géppuskazaj vagy az olykor elsuhanó katonai járőrcsónakok sem képesek megtörni. A furcsa duett hamarosan otthonos jelenséggé válik a misztikus folyón, a kívülállók pedig a tengeri sarjadásával együtt a bakfis nyiladozó szépségét is elismeréssel figyelik. Az idővel, a környezettel és az egymással kialakított tökéletes egység egy súlyosan sebesült katona érkezésével inog meg, aki utolsó erejét megfeszítve a kukoricásban keres menedéket. A nagyapa ekkor megadja magát a sorsnak és pártfogásába veszi az idegent, míg a kislányból egyszerre a rongybabája helyett sebkötözéssel foglalatoskodó huncut kamasz válik.

Ovashvili a transzcendentális filmek tételeit ismétli, szigete Kaneto Shindô és Kim Ki-duk drámáinak emberek számára klausztrofób, természet számára nyitott tere, a nagy sziget-szerzők lélektani mélységeit azonban nem éri el. Az igazi show-t itt egyértelműen az operatőr, Ragályi Elemér munkája viszi el, aki állóvízből hömpölygést varázsol, naplementét alkot és vihart kavar, egyszerre ábrázol időjárást és időtlenséget. A történet egyszerűsége alkalmat ad rá, hogy elvesszünk a lenyűgöző semmiségekben, a több száz jelölt közül kiválasztott Mariam Buturishvili bakfis szeplői, az öregembert játszó török színészlegenda, Ilyas Salman jóságos arcának ráncai így inkább a monumentális természet, mint az egyszeri és megismételhetetlen ember tartozékai lesznek. A film bravúros megoldásai mind a látványhoz kapcsolódnak: a szigetet az eredeti helyszín helyett egy mesterséges tóban építették fel, a víz szintjét adott ponton szükség szerint szabályozták, a kukoricapalántákat a jeleneteknek megfelelően különböző növekedési fázisokban ültették át a házikó melletti földbe. A képek, ennek ellenére, az élő és magától működő ökoszisztéma dimenzióit követik, a hangsúlyt éppen annak nagyságára és kezelhetetlenségére helyezve. A fény, a színek, a körülmények állandóan változnak, mégis mind egy egységes és összetartó világ megkérdőjelezhetetlen részei, az évtizedek óta zajló harc a folyó két partján, az egymást követő telepesek küzdelmei, tulajdonképpen elenyésznek a természet örökkévalóságában. A Kukoricasziget ennyit és nem többet állít, ezt azonban megkapóan tisztán, professzionálisan és figyelmesen. A mitológiai és meteorológiai logika szerint tehát a tavasz, a nyár, az ősz és a tél után megint tavasz következik, a mozgókép logikája szerint pedig visszatérés újra és újra a klasszikushoz.

 

KUKORICASZIGET (Simindis kundzuli) – német-francia-grúz, 2014. Rendezte: George Ovashvili. Írta: Nugzar Shataidze, Roelof Jan Minneboo. Kép: Ragályi Elemér. Zene: Iosif Bardanashvili. Szereplők: Mariam Buturishvili, Ilyas Salman, Tamer Levent. Gyártó: 42films / Arizona Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 100 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12221