KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

45 év

Arcok a párnán

Kovács Kata

A nyugdíjaskori válság gyakori téma a mai angol filmben.

Két, ugyancsak időkeretre komponált nagyjátékfilm, a meleg témájú Hétvége és a Greek Pete után Andrew Haigh ezúttal egy heteroszexuális pár negyvenötödik házassági évfordulóhoz vezető hetét örökíti meg ebben a David Constantine novella-adaptációban. Az alkotóra jellemző, közelikre épített, dialógus- és színészközpontú filmezés ezúttal nem csak a stilisztikai visszafogottság, hanem a kimagasló színészi teljesítmények miatt is sikerült kiemelkedőre.

A nyugdíjaskori válság egyébként sem ritka téma a jelenkori angol filmben, legyen szó könnyedebb sikerdarabokról – Kvartett – A nagy négyes, Keleti nyugalom – Marigold Hotel (1-2.) – vagy a szerzői filmről (Még egy év). Az igen hálás esküvői- és évfordulós témára szintén nem csak műfaji, de számos független- vagy művészfilmes képlet létezik (Jóban-rosszban, Margot az esküvőn). A recept fő eleme az a felfokozott, drámai szituáció, ami csak egyszer jön létre minden párkapcsolat történetében: az életre szóló fogadalom, és mindaz az idegfeszültség, ami ezzel járhat. Az évfordulós téma még mélyebbre visz, hiszen ha nincs is szó (az angolszász szokás szerinti) fogadalom megújításáról, mindenképp arra hívja a szereplőket, hogy reflektáljanak kapcsolatuk történetére, sőt, értelmére. Haigh filmje valahol mindezek keresztmetszetében áll. Hősei az évforduló kapujában váratlanul feltépett múltbéli titokkal még inkább nehezített pályára kerülnek, a mögöttük lévő negyvenöt év, és annak terhe, hogy már megették a kenyerük javát pedig tovább növeli a melodrámai súlyát. Olyannyira, hogy filmes kapcsolatok után kutatva Haneke Szerelme, vagy Bergman párkapcsolati filmjei (főként a Saraband) sem tűnnek elérhetetlenül messzinek.

Kate és Geoff Mercer (Charlotte Rampling és Tom Courtenay – a filmért idén mindketten a legjobb alakítás díját vették át Berlinben) pragmatikus és kissé elszigetelt vidéki angol életet él, a nő termetes farkaskutyájukkal sétál a vad tájban, a férfi időnként előveszi Kierkegaardot. Tartják a kapcsolatot a helyi közösséggel, eljárnak kávézókba, vásárolnak, politizálnak, egyszóval látszólag minden rendben. Első pillantásra csendes, szikár, szeretettel teli életet élnek együtt, a gyermektelenség sem teszi őket boldogtalanná, ugyan Kate szárazan megemlíti, hogy otthonukban ezért nincsenek kitéve családi képek (bár a gyermekpótlék kutyákról azért el tudna képzelni pár fotót). A film központi eseménye hamar bekövetkezik: a férfi értesítést kap, hogy előkerült korábbi nagy szerelmének ötven éve gleccserbe fagyott holtteste. Ez persze erős kataklizma, s kiváló alkalom, hogy megkérdőjelezzék kapcsolatuk értelmét, ugyanakkor a grandiózus, – ám lássuk be, tolakodóan metaforikus – force majeure csupán kirobbantója, de nem valódi okozója a házaspár konfliktusának. Hogy valami, talán maguk számára sem megfogalmazott megoldatlan probléma feszül közöttük, ez hamar érzékelhetővé válik, ám a film során ezt a feszültséget sem artikulálni, sem megoldani nem sikerül igazán. Mintha maguk sem éreznének valódi összetartozást, nem hiába a bizonytalankodás az öt évvel korábban, súlyos betegség miatt elmaradt, s most pótolt ünneplés körül: végig ott lebeg fejük felett a kérdés, mire való ez a felhajtás, hiszen a mindennapokban láthatóan ódzkodnak a látványos gesztusoktól és váratlan fordulatoktól. Ugyanakkor a filmben megszólaló zeneszámok (a nappaliban széttáncolt Stagger Lee (Lloyd Price), vagy az esküvői nyitószám Smoke Gets In Your Eyes (The Platters)) szinte elementáris erővel hatnak rájuk, és egy élettel teli, romantikusabb múltról árulkodnak. A film központi motívuma az idő, az órabolt kirakatát szemlélő Kate visszatérő képe nem győzi ezt a szánkba rágni, és Geoff évfordulós beszéde sem szól másról, mint az életreszóló döntésekről és az idő múlásáról. A film azonban nem annyira a nagy párkapcsolati- és létkérdésektől, sokkal inkább az apró gesztusoktól, a két párnán nyugvó arc rezzenéseitől, az ünnepi beszéd közben elcsukló hangtól visszhangos. Nyugtalanító voltát csak fokozza, hogy a jégbefagyott ifjúkori szerelem metaforája mellett átjárják a finom kísértetfilmes utalások, mint a háttérben folyton süvítő szél és a hátborzongató, titkokat rejtő padlás motívuma.

A 45 év alapvetően női szemszöget képvisel, a kamera kettejük közül mindvégig az asszonyt követi, a párkapcsolat története is főként az övé, ám a film erejét kettejük összjátéka adja. A tartózkodó, szigorú, de érzelmekkel teli Kate és a kissé feminin, – egészségi állapotából fakadóan is – törékeny, mégis szenvedélyes Geoff figuráját mindössze egy jól megkomponált nyitójelenetből értjük, a párkapcsolat enigmatikus megjelenítése pedig elsősorban a két színész rendkívüli teljesítménye.

 

45 év (45 years) – brit, 2015. Rendezte: Andrew Haigh. Írta: David Constantine. Kép: Lol Crawley. Szereplők: Chalotte Rampling (Kate), Tom Courtenay (Geoff), Geraldine James (Lena). Gyártó: The Bureau. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 95 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12359