KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
   2016/január
BETILTOTT VÁGYAK
• Vajda Judit: Ádámévák Transzszexualitás a kortárs filmművészetben
• Schubert Gusztáv: Elcserélt nemek A dán lány
• Kis Katalin: Hideg/meleg LMBTQ-filmek: Lengyelország
BŰNMOZI
• Zombory Erzsébet: Angol labirintus Hercule Poirot és Miss Marple
• Ádám Péter: Géniusz a négyzeten A Hitchbook-sztori
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Hosszú út Máriássy Félix stílusváltásai
• Morsányi Bernadett: Voltam élni Beszélgetés Dobai Péterrel
FILMISKOLA
• Soós Tamás Dénes: „180 fokos fordulatra lenne szükség” Beszélgetés Hartai Lászlóval
SZERZŐI RAJZFILMEK
• Dobay Ádám: Hazatérés Álomországból Mamoru Hosoda
• Kránicz Bence: Kutya világ ez, Snoopy Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts-film
• Sepsi László: Két világ közt Anilogue 2015
• Varga Zoltán: Kollázs és karikatúra Réber László animációi
ÁZSIAI PANORÁMA
• Stőhr Lóránt: Távoli képek, csendes életek Tajvani hullámok - 2. rész
FESZTIVÁL
• Bilsiczky Balázs: Arcvonalak Verzió Fesztivál
• Bartal Dóra: A tudatosság nyomógombjai Jihlava
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A nyelven túli költészet A kortárs lírai film Brakhage után
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Amerikai rémálom Az ember a Fellegvárban
• Csiger Ádám: Rebootolni a világot 12 majom
• Pernecker Dávid: Utazás az Univerzum peremére Rick és Morty
KÖNYV
• Veress József: M mint mozi Bokor Pál: A film mint mozgás
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Máltai bálnák Moby Dick filmek
KRITIKA
• Árva Márton: Okkal lázadók Mustang
• Pápai Zsolt: Hidegháborús hősök Kémek hídja
• Kovács Bálint: Kurvának áll Félvilág
MOZI
• Jankovics Márton: Ég és jég között
• Soós Tamás Dénes: Macondo
• Forgács Nóra Kinga: Lépcsőházi történetek
• Baski Sándor: A kincs
• Csiger Ádám: Marguerite – A tökéletlen hang
• Kovács Kata: Így jártam a mostohámmal
• Kovács Marcell: Krampusz
• Kránicz Bence: Káosz karácsonyra
• Teszár Dávid: Truman
• Sepsi László: Ha Isten úgy akarja
• Varró Attila: Holtpont
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
• Alföldi Nóra: Szüleink szexuális neurózisai
DVD
• Schubert Gusztáv: Egy erkölcsös éjszaka
• Czirják Pál: Kánikulai délután
• Kránicz Bence: Szeméttelep
• Soós Tamás Dénes: Maggie
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi Hungarian Comics Speak English
• Bayer Antal: Hungarian Comics Speak English

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmiskola

Beszélgetés Hartai Lászlóval

„180 fokos fordulatra lenne szükség”

Soós Tamás Dénes

A médiaismeret tanításában húsz évvel ezelőtt még lépéselőnyben voltunk, mára sereghajtók lettünk Európában.

 

 

A média elképesztően gyorsan változik. Új korszakot kell nyitni a médiaoktatásban is, vallja Hartai László, Balázs Béla-díjas rendező-operatőr, az ELTE BTK tanára, a hazai médiaismeret-oktatás vezető személyisége.

 

*

 

A magyar médiaoktatás előnyös pozícióban volt a 2000-es évek elején, de mára elveszítette ezt a fórját a többi európai országgal szemben – mondtad legutóbb egy konferencián.

Fontos leszögezni az elején, hogy én a médiaoktatáson – ebben a kontextusban legalábbis – az általános iskolai és gimnáziumi médiaoktatást értem. Ezen a területen az előnyt az jelentette, hogy 1996-ban bekerült a Nemzeti alaptantervbe a Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy. Ehhez mindössze három hónap kellett és néhány személyes kapcsolat, ami teljesen abszurd. Egy ilyen lépés hosszú és alapos előkészítést igényel, a tanterv részletes kidolgozásától a tankönyvek megírásán keresztül a tanárok továbbképzéséig. Magyarországon viszont ezt a hosszú távban gondolkodó, sok szakmai vitával és aprómunkával járó, de cserébe stabilizáló fejlesztést nem ismerjük. Ha valaki az elmúlt ötven évben pozícióba került, akkor gyorsan át akarta nyomni a számára fontos dolgokat, mert így volt esélye bárminek is, ugyanakkor ez a módszer semmiféle garanciát nem adott a jövőre nézve.

Ennek ellenére a 90-es években még előnyt jelentett a jogszabály, ami garantálta, hogy legyen médiaoktatás Magyarországon. Hogy milyen óraszámban és milyen életkorban, az másodlagos volt. Az egyezség úgy szólt, hogy ha bizonyít a tantárgy az iskolában, akkor megszerezheti a szükséges óraszámokat. Elkezdődött a tanárképzés is, és némi állami pénz is befolyt a területre: két alkalommal 30 millió forintos nagyságrendben támogatta az oktatási minisztérium, hogy a tanárok elmenjenek az egy- vagy a kétéves posztgraduális képzésekre. 2004-ben a magyar iskolarendszer átállt a kétszintű érettségire – kezdetben emelt szinten is lehetett érettségizni médiából, ma már nem –, ami kedvet csinált a gyerekeknek ahhoz, hogy ilyen területen tanuljanak tovább a felsőoktatásban. Ez így együtt olyan csomagot alkotott, ami máshol nem létezett Európában. De közben eltelt 8-10 év, és 2005 és 2009 között számos európai országban bekerült a média a közoktatásba, ráadásul sokkal átgondoltabban és stabilabban, mert ott nem spórolhatták meg az előkészítést. Ehhez hozzájön még az is, hogy a 2000-es évek közepére az egész médiatér radikálisan megváltozott. A technológiai robbanás ugyan megoldotta az eszközhiánnyal kapcsolatos problémákat, hiszen ma már a gyerekek okostelefonja elegendő a legtöbb médiaórai feladathoz, viszont átalakultak a gyerekek médiafogyasztási szokásai. Bizonyos életkor fölött kevesen néznek tévét, helyette a számítógép előtt ülnek, és fogyasztóként, aktív felhasználóként viselkednek. Emiatt a tanárképzésben is szükség lenne egy második hullámra, mert a 90-es évek végén még nem lehetett kiképezni a tanárokat arra, hogyan tanítsák a mai médiakörnyezetet a gyerekeknek.

Ma milyen problémákkal kell szembenézni a hazai médiaoktatásban?

Tantárgyfejlesztőként többet kéne foglalkoznunk azzal, hogy aktuális, az internettel kapcsolatos példákon keresztül tanítsuk a gyerekeket. De közben nem lehet kihagyni a televíziós korszakot sem, mert a családban még mindig a tévé a legfontosabb tömegkommunikációs eszköz – és a gyerekek is néznek tévét, csak éppen az interneten. Figyelni kell arra is, hogy a digitális kompetenciafejlesztést ne mossuk össze a médiaoktatással, amire a médiaoktatás „új iskolája” hajlamos. De a legfontosabb talán az lenne, hogy felméréseket végezzünk az iskolákban. Ugyanis senki nem vizsgálta meg, mi zajlik valójában a médiaórákon. A szakértők kérdőíveket küldözgetnek egymásnak, és abból próbálják felfejteni, mi van a valóságban, ahelyett, hogy elmennének az iskolába és beülnének egy órára. Azt is hiába kérem az illetékesektől már tíz éve, hogy megnézhessük a diákok médiaérettségi feladatait. Tíz év alatt több mint tízezer gyerek érettségizett ebből a tantárgyból Magyarországon, tehát több mint tízezer projektmunka és teszt alapján lehetne kutatni, hogyan fejlődött a szövegértési vagy épp a filmalkotási képességük. De ha nincs rá pénz, akkor ezt sem lehet megvalósítani, a médiaoktatásra, a kutatásra és fejlesztése pedig semmilyen forrás nem áll rendelkezésre 2006 óta. Tíz év alatt pedig elment mellettünk a világ.

Miben maradtunk le ez alatt a többi európai országtól?

Hollandiától Németországig, Svédországtól Belgiumig sok országban léteznek ún. tartalomfejlesztő és médiaoktatási központok, ahol azt kutatják, hogyan lehet innovatív módon tanítani a médiát. A tankönyv csak egy lehetőség a sok közül, és nem is feltétlenül a legjobb – Magyarországon például sok diák nem tudja megvenni, mert drága. A tehetséggondozást is lehetne szabadabban folytatni, nálunk ugyanis az OKTV túlságosan be van építve az iskolai rendszerbe, az eredmény is beszámítható az egyetemi felvételibe. Máshol az OKTV-nél sokkal izgalmasabb versenyek vannak. Soha nem tudtunk még pályázni például az Evens Alapítványnál, ami a leginnovatívabb médiaoktatási formákat díjazza, annak ellenére, hogy Magyarországon már húsz éve oktatjuk a médiát az iskolákban.

Az egyetlen szegmens, ahol kitart még az előnyünk, az az érettségi. Annak idején még 1998-ban tettem egy körutat az angliai iskolákban, hogy megnézzem, hogyan zajlik ott a médiaoktatás. A tanulság az volt, hogy nem feleltetnek, hanem több hétre szóló kutatási feladatokat adnak a gyerekeknek, amik teljesítéséhez mozogniuk kell a környezetükben, tapasztalatokat gyűjteni és strukturáltan megfogalmazni azokat. Ennek megfelelően a magyar médiaérettségit is úgy építettük fel, hogy legyen egy projektrésze. Az érettségi azért is jelent sokat, mert kevés országban mérik strukturált médiavizsgán azt, hogy mit tudnak a gyerekek és mennyit fejlődtek a készségeik.

Ideális esetben hogyan nézne ki a magyarországi médiaoktatás?

Az iskolákat is partnerként kezelő előkészítés után ajánlatot kéne tenni, hogy heti 2-3 tanórában tanítsák a médiát 13 és 18 éves kor között. Ez az óraszám a mostaninak a sokszorosa, de szükség lenne rá, mert a gyerekek ma már sokkal inkább a médiából tanulják a valóságot, mint az iskolában a tanároktól. Muszáj lenne az iskolának is megértenie ezt a mediatizált világot. A képességfejlesztés ma Magyarországon a nyelvoktatást, a természettudományos tantárgyakat, valamint a magyar és történelem órákat takarja, mintha csak ennyiből állna az emberi kultúra. Pedig azt is figyelembe kéne venni, merre halad a világ és milyen képességeket igazol vissza a munkaerőpiac. Kritikus állampolgárokat kéne nevelni, akik kétkedve olvassák a média híreit és tudnak szelektálni, hogy mi tartozik rájuk, és mire nem kell vesztegetni az idejüket. Fontos, hogy a gyerekek megtanulják: a média minden eseményt történetté alakít, és a különböző médiaszervezetek különböző narratívákat javasolnak, amiket megpróbálnak eladni nekik. Erről írtam részletesebben az NMHH-nál megjelent könyvemben, a Médiaesemény-esettanulmányokban.

Emellett fontos lenne az is, hogy felálljanak az említett innovatív tartalomfejlesztő intézetek. Finnországban például folyamatos tantervfejlesztés folyik egy erre szakosodott intézetben, ahol azt kutatják, hogyan kéne átalakítani a tantervet 7-8 év múlva – függetlenül attól, milyen kormány lesz akkor hatalmon. A média nagyon gyorsan változik, ezért szinte lényegtelen, mi volt a tanterv 2000-ben, amikor például még a Facebook sem létezett. És persze a tanárképzést is támogatni kéne, megtanítani őket a kreatív médiahasználatra. Nekik sem előadást kell tartani, hanem feladatokat adni, azokat kiértékelni és elemezni, esetleg újra elvégeztetni velük, ez pedig szintén idő- és erőigényesebb munka.

A médiaoktatáson belül a filmtanításra is lehetne nagyobb hangsúlyt fektetni.

A Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy magyar specialitás, mi találtuk ki – és ebben nekem is nagy szerepem volt –, hogy összekötjük a film- és a médiaoktatást. De általános jelenség, hogy kezdik újra felfedezni és a médiától függetlenül hangsúlyozni a tantervből az elmúlt évtizedekben kikopott filmoktatást. A legutóbbi sikersztori az észak-íreké, akiknél évente kétmillió euróval támogatják a filmoktatást, mert elmagyarázták a kormányzatnak, milyen fontos a film a lokális hagyományok átörökítése, a személyiségfejlesztés és a munkahelyteremtés szempontjából.

Bár globális trend, hogy egyre kevesebben járnak moziba, de lehet összefüggés a magyar filmoktatás elhanyagolt helyzete és a magyar filmek nézőszámának radikális csökkenése között?

Én próbálom meggyőzni a Filmalapot, illetve a vezérigazgatót, Havas Ágnest, hogy mekkora potenciál van a filmoktatásban. A Filmalap is kihasználhatná az iskolarendszert, hiszen moziba a 12 és 30 év közöttiek járnak tömegesen, akiknek többsége a gimnáziumban és az egyetemen ül az iskolapadban. A hazai publikum ötven éve arra szocializálódik, hogy a magyar film rossz. A Filmalap még nem jött rá – vagy rájött, de nemigen kezdeményezett ebben az ügyben –, hogy amíg ez nem változik meg, addig hiába fektet akármennyi pénzt a marketingbe, nem fognak nőni a nézőszámok. Ahhoz 180 fokos fordulatra lenne szükség, hogy az emberek azt gondolják, a magyar film érdekes. Ha a mostani kormányzat úgyis a nemzeti öntudatot hangsúlyozza, akkor a magyar film területén is ki lehetne használni ezt – ugyanúgy, ahogy a magyar termék fogyasztására buzdítanak. Egyél magyar paprikát, nézzél magyar filmet. Ennek megvalósításához persze rengeteg ötlet és erő kéne. Nekem van is hozzá egy nagyon egyszerű szlogenem. Nevezetesen, hogy a magyar film jó. Erre is sok példát lehet hozni – még akkor is, ha évente csak egy-két jó magyar film készül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 26-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12542