KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Játékszerek

Sneé Péter

Bolond világ: aminek természetesnek kellene lennie, miként a jókedvnek is, az az álmokból mosolyog elő, ami pedig a lidércnyomások velejárója volt, a félelem és a pusztítás szenvedélye, napjaink része immár: háború, filmgyártás és hasonló borzalmak riogatnak. Annyira azért mégsem veszítettük el a fejünket, hogy ne akarjunk hasznot húzni mindkettőből. Előbb a förtelmet uzsorázzuk ki, majd ráunván erre, a békevágyat.

A szeretet persze csak a szellemileg visszamaradottak sportja lehet, és akként ábrázolandó, kedves megértéssel. Komoly vevő máshogyan meg sem venné. Barry Levinson meséje az ilyen, Barbieba-bolondult, játékteremben érettségizett és magánnyal vívódó felnőtteknek készült, akik a jó és a rossz játékgyáron csatájába készek beleálmodni a világosság és a sötétség örök küzdelmét. Az Esőember és a Bugsy rendezője segít nekik, egy óra húsz percig altatja őket, hogy hunyt szemmel és csukott fülekkel zavartalanul elmélkedhessenek azon, melyik elviselhetetlenebb: ha agresszív hajlandóságukat műanyagtankokkal élesztgetik, vagy ha a jóízlés és a kellem nevében felhúzható krokodillal böffennek ránk.

Szörnyű dilemma, de van megoldása, elvégre a jó szerepét Robin Williamsra osztották. A díszlettervezőknek és a berendezőknek szóló gratulációkat követően legföljebb annyi töprengeni valónk marad tehát, miközben a háborút figyeljük, hogy nem tévedtünk-e, s csakugyan fölfordult ez a világ, mivelhogy akad, aki szilárdan a helyén áll: a szíve mélyén mindig is jó és a gonoszt bátran leleplező ifjú katonatiszt például. Ő történetesen színesbőrű, akár az US Army vezérkari főnöke. Az egybeesés nyilván a véletlen műve, semmi más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1264