Kritika

A test

A test esete a szellemmel

Pályi András

: „A lengyel társadalom fele hisz a szellemekben.” Małgorzata Szumowska Ezüst Medve-díjas filmje egy rendhagyó családterápia története.

Helyszínelés. Elhagyatott kültelek a Visztula partján, fák, bokrok, sajátos panoráma, mintegy alulnézetből rálátni a folyó két oldalán elterülő városra, a forgalmas hidakra. Egy férfi felakasztotta magát az egyik fára, már itt is a rendőrség, a helyszínelést levezető ügyész, lemetszik a tetemet a fáról, aláhull. Amíg a helyszínelők el vannak foglalva a feltételezett körülmények tisztázásával, a hulla fordul egyet, feltápászkodik, kissé kóvályogva elsétál a folyóparton. Snitt, zene, megjelenik a cím, Ciało, azaz A test, kezdődik a film. Mi akar ez lenni?

Małgorzata Szumowska, a mai lengyel filmes középnemzedék egyik legizgalmasabb tehetsége nem ismeretlen a magyar nézőnek. A francia–lengyel koprodukcióban készült Szex felsőfokont pár évvel ezelőtt a magyar mozik is játszották, két éve a Kinek a nevében? a Lengyel Filmtavasz eseménye volt, tavaly A test a legjobb rendezés kategóriájában Ezüst Medvét nyert a berlini filmfesztiválon. Most maga a film is itt van.

A rendező, aki szerzői filmjeiben éles szemű, precíz elbeszélő (az irodalom mélységéhez és gondolatiságához képest a film eleve felszínes, jegyzi meg egy helyütt), ezúttal egy különös háromszögről mesél. Nem egyszerűen három testről, inkább a beléjük zárt szellemről. A lényeg, mondhatnánk, épp ez a testben lakozó szellem, már ha tényleg rejlik ilyen külön szellem az emberben, aki a halál pillanatában távozik, bár nem túl messzire, itt marad az élők közelében. Vagy mégsem? A helyszínelő ügyész, ez a meglehetősen sok vodkát kortyoló és meglehetősen fásult, megviselt férfiú, akinek napi munkája hivatalból szemügyre venni az élettelen, megcsonkított, megkínzott tetemeket, egyáltalán nem hisz az efféle szellemjárásban. Egészen addig, amíg Olga névre hallgató anorexiás, tizenhat esztendős lánya, akivel kettesben él egy varsói panelban, és aki nem tudja apjának megbocsátani az anya évekkel ezelőtti, tragikus halálát, nem kísérel meg öngyilkosságot. Ez a test, amely ott hever a saját fürdőszobájában – ráadásul ahhoz, hogy rátaláljon, a belülről bezárt bejárati ajtót lakatossal kellett felfeszíttetnie –, más, mint a többiek, ezt nem jegyzőkönyvezni kell, hanem visszacsalni belé az életet, mindenáron.

Anna viszont, a terapeuta, aki az ideggyógyászati klinikán kézbe veszi Olgát, egészen más világban él. Ő felfedezte magában, amikor nyolchónapos kisfiát a gyermekágyi halál elragadta, hogy kapcsolatot tud teremteni a holtakkal, és ezt a képességét sikerrel kamatoztatja a terápia során, odaátról tolmácsolt üzenete nem egy esetben megkönnyebbülést nyújtott és elősegítette a páciens gyógyulását. Ő a hívő, a másik kettő, a cinikus, munkamániás apa és a kielégítetlen szeretetszomjba kis híján belepusztuló lány, hitetlen. Nem találják az utat egymáshoz, mondhatni, teljesen bénák. Olga az anorexiával saját testére tör, abba öli bele apja elleni lázadását, ami tabu. De legalább ennyire tabu az is, hogy a férfi amennyire jó helyszínelő ügyésznek, annyira csődöt mond apaként, és ezt a kudarcot fojtja alkoholba. Annának megvan erre a maga receptje, szeretné is alkalmazni: szóra bírni a halott asszonyt, üzenetet hozni tőle. Ehhez azonban szüksége lenne e két hitetlen hitére. Erről a háromszögről szól a film.

Lengyelország nem csupán a katolicizmus európai fellegvára, itt a banális, hétköznapi ügyek irracionális kezelése is elég általános. A berlini Ezüst Medve után Szumowska diplomatikusan csak ennyit mondott: „A lengyel társadalom fele hisz a szellemekben, a szellemi világban, azt hiszem. Én józan, praktikus lény vagyok, nem tudom, léteznek-e.” De odahaza az egyébként katolikus Tygodnik Powszechnynek nyíltan beszélt idegenkedéséről nemcsak a katolicizmus, hanem eleve az ezoterikus észjárás iránt, amit azonban eszébe sem jut publicisztikus éllel leleplezni, épp ellenkezőleg. Idegenkedik tőle, de érti, miből jön és mire kell. „Lelocsoltuk az egész filmet azzal az abszurditással, fekete humorral, ami a lengyel valóságot jellemzi, de senkiből sem űztünk gúnyt” – állítja. Azaz tudja jól, a társadalom sötét erőit csakis a hősök lelkében érheti tetten, a szerző társadalomkritikája kimerül abban, ahogy a figurák mozgásterét megvonja. Ez nem kevés különben, annál is inkább, mert A test formai szempontból tiszta, minimalista mozi, épp ez a lényege. A széles beállítások, a figurák gesztusaira, testére, arcára összpontosító kamera, a természetes fény dramaturgiai kiaknázása – az operatőr Michał Englert a rendező forgatókönyvíró társa is – egyaránt az érzelmek expresszív artikulációját szolgálja. Mert bőven akadnak itt apró momentumok, amelyek némi operatőri brillírozás vagy látványos montázs mellett elsikkadnának. Szumowska világos, érzékeny (társadalom)kritikus aggyal szerkeszt, de utána hátrább lép, és ettől kezdve csupán a maga kreálta figurák belső folyamatait figyeli, ritka érzelmi intelligenciával. Úgy teremt helyzeteket és alakokat, hogy ne lehessen előre dekódolni őket, valójában maga a rendező is a forgatás során – mintegy a beprogramozott játszma lejátszásával – lel rá a megfejtésre, ami sajátos, intenzív rendező–színész kapcsolatot feltételez. Mondhatni képes in flagranti rajtakapni a színészeit, ami ritka hitelességet kölcsönöz a játéknak. Láthattuk ezt előző filmje, a Kinek a nevében? esetében is, elegendő Andrzej Chyra hideglelős vergődésére gondolnunk Adam atya szerepében, amikor felfedezi az érzéki vonzalmat magában az általa gondozott serdülő fiúk iránt. Ilyesmiről van szó itt is.

Ilyesmiről, csak éppen egészen más fekvésben. A korábbi Szumowska-filmek hősei többnyire felsrófolt érzelmi helyzeteket éltek meg, szenvedélyes belső viharokon estek át. Akadt kritikus, aki hiányolja is A testből az érzékek és az érzelmek e felkorbácsoltságát. Ettől még mindhárom színész igen intenzív emocionális szinten dolgozik, csak itt épp az eltitkolt-lefojtott érzelmek erejéről van szó. Janusz Gajos, aki nemcsak az egyik legnépszerűbb és legtöbbet foglalkoztatott lengyel filmszínész, de akiről jellemzően számtalanszor leírták már az eszköztelen jelzőt, pontosan érti ezt. Vagyis nagyon is megvannak az eszközei ahhoz, hogy megérezzük ebben a blazírt, munkáját megbízható rutinnal végző bűnügyi szakértőben a magány, a megkeseredettség, a magabiztosság, a belső elbizonytalanodás, az életkora, előítéletei, magába zártsága ellenére felébredő kíváncsiság hullámzásait. Maja Ostaszewska, aki nem először játszik Szumowskánál, ám akinek színészi és emberi habitusa egyaránt igen távol áll attól a különc ezoterikus terapeutától, akit alakít, igazi rendezői telitalálat Anna szerepében. Nem csupán azért, mert képes kibújni a bőréből, és egy sor természetes, erotikus, extravertált női figura után megformálni ezt a titokzatos, zárt antinőt, de még azt is elhiteti velünk, hogy képtelen spiritiszta praktikáiban hamisítatlan pszeudovallásos filantrópia vezérli, akár egy apácát. Ráadásul Justyna Suwała, aki civil a pályán, Olgaként olyan tenyérbe mászóan anorexiás és olyan szívbe markolóan szerencsétlen, hogy a tavalyi gdyniai filmfesztiválon a legjobb pályakezdő kategóriájában mindjárt díjat is nyert.

Szumowskának, aki „arcátlanul kritizálja Kieślowskit”, mint a film egyik, kissé merev recenzense írja, a történet minden irracionális momentumára megvan a maga racionális magyarázata. Még a nyitóképben elsétáló akasztott emberre is, az esetet ugyanis egy praktizáló ügyésztől hallotta, aki pontosan elmagyarázta neki, a nyaki erek elszorulásával adott esetben miért nem következett be azonnal a vég. Igazán mégis az irracionális fejlemény izgatja, mert az ember belső folyamatai csak irracionálisan követhetőek. Gajdos filmbéli ügyésze akkor tér vissza a Visztula-parti helyszínre Olgával, amikor a megszállott terapeuta hatására apa és lánya közt omladozni kezd a fal. Bár e fal végső leomlásához még arra is szükség van, hogy a szeánsz, amelynek a két hitetlen aláveti magát, teljes csőddel végződjön. Ők ugyanis nem képesek kigyógyulni hitetlenségükből, Anna meg a hitéből. Ez a felszín, ami mögött mégis lezajlik egy rendhagyó családterápia, apa és lánya végül egymásra nevetnek. Hogy ez így a lengyel depresszió kórképe, mint az átlag lengyel néző vallja, vagy egy fekete komédia, ahogy a francia forgalmazó hirdeti? Lehet, hogy mindkettő egyszerre.

A TEST (Ciało) – lengyel, 2015. Rendezte: Malgorzata Szumowska. Írta: Malgorzata Szumowska és Michal Engert. Kép: Michal Engert. Szereplők: Janusz Gajos (Ügyész), Maja Ostaszewska (Anna), Justyna Suwala (Olga). Gyártó: Nowhere. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 90 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 50-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12653

Cikk értékelése:

szavazat: 17 átlag: 5.76