KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/május
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lillian Gish
MAGYAR FILM
• Báron György: Auschwitz működik Beszélgetés Jeles Andrással
• Balassa Péter: Jeles napok Egy kiállítás lapjai
• Gelencsér Gábor: Kép nélküli film Jeles András
• Forgách András: A megszólalás előtt Jeles András
• Kovács András Bálint: J. A. három mondata Jeles András

• Székely Gabriella: Semmi sem végződik jól Beszélgetés Otar Joszelianival
• Hirsch Tibor: Lőj a gyertyatartóra!
• Turcsányi Sándor: Egy crô-magnoni Párizsban Leos Carax filmjeiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hol vannak a tulipánok? Berlin
KÖNYV
• Ardai Zoltán: A sehonnaiak Őrségváltás
MÉDIA
• B. Vörös Gizella: Oh, Boy!* A Michael Jackson-mítosz
• Kozma György: Yoko Ono tüzet kér Videó-performence-ek a Galéria 56-ban
• Antal István: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
• Huhtamo Erkki: Érintsd meg a képernyőt Az interaktivitásról
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Veszett Kutya és Glória
• Sneé Péter: Játékszerek
• Hegyi Gyula: Fehér sivatag
• Turcsányi Sándor: Abszolút kezdők
• Turcsányi Sándor: Kampókéz
• Barotányi Zoltán: Kőbunkó
• Tamás Amaryllis: Egy meg egy az három

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fehér sivatag

Hegyi Gyula

A Fehér sivatag az a fajta titkosszolgálati krimi, amely a különböző ügynökségek egymás ellen vívott harcát bonyolítja a laikus számára szinte áttekinthetetlen – de többé-kevésbé látványos – történetté. Egy-két, véletlenül felbukkanó statisztát leszámítva, a filmben természetesen mindenki az FBI vagy a CIA ügynöke, volt ügynöke vagy ügynökének szeretője: de legrosszabb esetben is kis kisvárosi rendőr, aki már-már civilnek számít a titkosügynökök forgatagában. A civilek dicséretes tartózkodása azzal az eredménnyel jár, hogy a szövetségi titkosszolgálat ügynökei elsősorban egymást lövik halomra. Halott titkosügynök hever az új-mexikói sivatagban, odébb párosával a bokrok között, de jut belőlük a titkos raktárépületbe is: az utolsó pedig a végtelen homoksivatagban gyalogol, míg fel nem fedezi és el nem kapja egy újabb eresztés titkosügynök. Ha az FBI és a CIA ilyen jó hatásfokkal végzi ügynökeinek elpusztítását, akkor valóban nem sok szükség van KGB-re – ez utóbbi közreműködése nélkül is folyamatos az üresedés az ilyesfajta kormányhivatalokban.

Az igencsak szerény történetet néhány kitűnő színész igyekszik (kevés sikerrel) a hollywoodi átlag fölé emelni. Mickey Rourke ismét érzéki, cinikus, zseniális kalandort játszik, aki titokzatos vonzásával köti magához szépséges barátnőjét (Elizabeth Mastrantonio). Ám ezúttal hiába, a becsületes képű és még annál is becsületesebb lelkű kisvárosi zsaru (Willem Dafoe) megfosztja nőtől, pénztől és szerencsétől. Aztán mindent belep a fehér homok: leghamarabb a film emlékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1266