KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
   2016/május
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Múltunk a beton alatt Magyar film, magyar idő – 1. rész
• Kelecsényi László: És akkor a Psota… Psota Irén (1929-2016)
• Babiczky László: Összhangzat és intuíció Beszélgetés Zányi Tamással
• Soós Tamás Dénes: 80 év derű Beszélgetés Csukás Istvánnal
ANDRZEJ ZULAWSKI
• Varga Zoltán: Lázas szerelmek balladái Andrzej Zulawski démonai
BRIT BŰNÖK
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal
• Roboz Gábor: Antihősök krónikái Ruth Rendell a moziban
TÁVOL-KELET
• Teszár Dávid: Kistigrisből nagy tigris Koreai film 2010-2015
• Géczi Zoltán: Renegátok sötét öltönyben Dél-koreai gengszterfilmek új hulláma
• Varró Attila: Nyolc milliméteres tűzerő Japán punkfilmek
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: Az unokák mozija Magyar Filmhét: kisjátékfilmek
• Orosz Anna Ida: A pálya szélén Magyar Filmhét: animációs filmek
• Csiger Ádám: A nagy shortolás Friss Hús Fesztivál
• Pintér Judit: Ciao Annamaria! Trieszt
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Egy bunkó újságíró naplója Daniel Kehlmann: Én és Kaminski
• Forgács Nóra Kinga: A múltam helyett a múltadban Wolfgang Becker: Én és Kaminski
KRITIKA
• Sepsi László: Putyin kedvenc videójátéka Ilya Naishuller: Hardcore Henry
• Soós Tamás Dénes: Két gyerek, négy kerék Tiszta szívvel
• Baski Sándor: Kitörési kísérlet Hurok
MOZI
• Baski Sándor: Mama
• Pazár Sarolta: A kommuna
• Forgács Nóra Kinga: Az alsó szomszéd
• Jankovics Márton: A lánykirály
• Vajda Judit: Bazi nagy görög lagzi 2.
• Simor Eszter: Gyilkos páros
• Tüske Zsuzsanna: A Főnök
• Alföldi Nóra: A szerelem gyerekkel jön
• Sepsi László: Cloverfield Lane 10
• Andorka György: Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
• Varró Attila: A Vadász és a Jégkirálynő
• Kránicz Bence: A dzsungel könyve
DVD
• Bocsor Péter: Egyenesen Comptonból
• Gelencsér Gábor: Bizalom
• Soós Tamás Dénes: A harminchármak
• Gelencsér Gábor: Szegény gazdagok

• Kárpáti György: Szemmérték A FIPRESCI 90 éve
DVD
• Kránicz Bence: A válságstáb
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Magyar Filmhét: kisjátékfilmek

Az unokák mozija

Soós Tamás Dénes

A fiatal magyar filmesek az abszurd nyelvét beszélik, és rendkívül érzékenyek a periférián élők történeteire.

 

A magyar filmben zajló generációváltás talán sehol nem olyan pontosan kitapintható, mint a kisfilmekben. Míg a Filmszemle 20–30 rövidfilmet mozgató válogatásában neves rendezők etűdjei vegyültek az SZFE vizsgafilmjeivel, addig a 2. Magyar Filmhét 70 művet felsorakoztató blokkját kb. 70 %-ban az SZFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem (ex-BKF) diákjainak alkotásai töltötték fel. Az MMKA megszűnése és a Filmalap felállása közötti hiátus a kisfilmgyártást is befagyasztotta, a Filmalap pedig az elmúlt években sem sorolta prioritásai közé ezt a formát. Szerencsére egyre nagyobb összegből működik a Médiatanács Huszárik Zoltán-pályázata (idén már 150 milliós a kerete), de ezzel együtt sokan még nem találtak vissza a két nagyjátékfilm között könnyen leforgatható, a kísérletezésnek szabad terepet biztosító kisfilmekhez. Az sem véletlen, hogy a kísérleti- és kisjátékfilmes blokk nevéből a Filmhéten már elmaradt a „kísérleti” jelző: a beválogatott/benevezett alkotók csak elvétve vállalkoztak arra, hogy arrébb tolják a képalkotás határait, és ha mégis, akkor sem tudtak izgalmas, előremutató megfejtéssel előrukkolni. (Ehhez a nevezési szabályzat is hozzájárult, a 2. Magyar Filmhét ugyanis moziforgalmazásba került, televízióban sugárzott, más fesztiválon szerepelt, vagy felsőoktatási intézmény vizsgamunkájaként készült kisfilmeket engedett nevezni, ez pedig számos független forrásból finanszírozott, moziban, tévében, fesztiválon nem vetített kísérleti kisfilm regisztrációját elkaszálta.)

A formai kísérletezés hiányában a fiatal filmesek munkáit a szakmai profizmusra törekvés jellemezte. A jeles magyar operatőrképzés hagyományaihoz hűen az operatőrök adták tanúbizonyságát a legmagasabb fokú szakmai tudásnak: a Betonzaj küzdelemnek és nélkülözésnek költőiséget kölcsönző, mégis földhözragadt képei (operatőr: Dévényi Zoltán), vagy az Ideál az emberek melankóliáját a természetre kivetítő beállításai (Rónai Domonkos) ugyanúgy említést érdemelnek, mint a Szabó úr szürreáliája (Bálint Dániel) vagy a Sötét kamra groteszk horrora (Pálos Gergő). Ahogy amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a természetellenesen megszólaló színészek miatt gyakran kritizált magyar film fiatal rendezői milyen magabiztosan vezetik a színészeket. A kisfilmes válogatásban magára vonta a figyelmet egy új színészgeneráció (Bach Kata, Patkós Márton, Réti Adrienn, Sztarenki Dóra, Tasnádi Bence, Trokán Nóra stb.), különösen Sztarenki Dóra, aki már a Terápiában bizonyította, milyen szenvedéllyel képes megformálni a vívódó, küzdő kamaszkaraktereket, de a Betonzaj gyereket váró, de terhességét a sportkarrier miatt eltitkoló kickboxereként és az Akvárium szerelmi háromszögbe keveredő egyetemistájaként most más arcait is megmutathatta.

 

*

 

A fiatalok felbukkanásával párhuzamosan régi ismerősök is visszatértek a vászonra: olyan színésznagyságok, akik az elmúlt 15 évben elmaradoztak a nagyjátékfilmekből. Az elmúlt évek kisfilmjeiben folyamatosan erősödő tendenciát alkotnak az öregekről szóló darabok, amelyekben újra szerepet kaphattak idős színészeink. És bár idén nem láttunk olyan mélyen és művészien humanista darabokat, mint amilyen a Legenda vagy az Újratervezés volt, Benedek Miklós a lottónyereményét szétosztogató nyugdíjasként (Szerencsés Dickens), Bodrogi Gyula a sógorát feljelentő és bűntudattól gyötört özvegyként (Mindig csak), Pogány Judit pedig szipirtyó könyvtárosként (Szokj hozzá!) és semmittevő kisnyugdíjasként (Hangulat-változás) is a filmeken túlmutató, emlékezetes alakítást nyújtott.

Ha nem is minőségével, de témájával a Laci az idősekről szóló rövidfilmek emblematikus darabjává válhat, hiszen sok X-, Y- és Z-generációs számára ismerős érzést fogalmaz meg. Laci napi rutinjának része, hogy gondoskodik nagymamájáról. Ingerült udvariassággal, kötelességből. Egyik nap aztán megszakad a rutin, amikor a nagyi munka közben keresi azzal, hogy váratlanul tévészerelők állítottak be hozzá. Laci tolvajt szimatol, átrohan a lakásba, és élből konyhakéssel fenyegeti a szakembereket. Túlkapása valószínűleg a lelkifurdalásából ered; abból, hogy törődése már rég rutinszerűvé vált.

Ezzel párhuzamosan mintha maga a kisfilm is a nagyjátékfilm rossz lelkiismerete lenne. Az a terep, ahol pótolni lehet a mulasztásokat, és ahol, ha nem is a magyar film formájának megújítása, de legalább témáinak színesítése zajlik.

 

*

 

Egy idős erdélyi nőről szóló, abszurd hangütésű zsánerfilm – ezt láttuk volna, ha a kisfilmekben detektálható megannyi tendenciát egyetlen alkotásba sűrítjük. Ahogy az öregek főszerepbe állítása is jelezte, a kisfilmkészítők különösen érzékenyek a periférián élők történetei iránt, és a periféria esetükben nem csak a mélyszegénységben tengődőket jelenti. A Filmhét legszebb filmjében, a Szép alakban a szürke, szótlan takarítónő láthatatlan szellemként közlekedik a gimnáziumban, táncol az esti magányban, meg-meglesi a kosárlabdacsapat edzését, és beleszeret az egyik diáklányba. Egy véletlenből kifolyólag azt is elhiszi, talán beteljesülhet a lehetetlen szerelem. Az LMBTQ-történetet minimális dialóggal és beszédes képekkel mesélő Kis Hajni előtt Céline Sciamma (Vízi liliomok, Tomboy) visszafogottsága és humanizmusa lebeghetett ideálként, amihez egészen közel jut a fináléban, mikor a megrökönyödött tinédzser egy kis, emberi gesztus hatására meglátja az embert a takarítónőben. Nagy katarzist hoz az apró gesztus, és a válaszként adott pillantás, és ez a remekül castingolt színészek (Egyed Brigitta és Milovits Hanna) mellett a rendező érdeme.

Külön csoportot képeztek a szekcióban az Erdélyről szóló és többnyire Erdélyből Budapestre áttelepült rendezők által forgatott kisfilmek. Az utolsó közösen töltött éjszakáról szól az Éjszakai festés, amely iróniával vegyes nosztalgiával beszél a kolozsvári egyetemi évekről. Grosan Cristina humorral ragadja meg a lánybarátságok „se veled, se nélküled” dinamikáját, és precízen modellezi az eltérő életutakat: a Budapestre vágyó, de Kolozsváron maradó lányét, aki másnap állásinterjúra megy, és a Budapestre távozó, az ismeretlenbe fejest ugró barátnőét. Egzisztenciájuk, jövőjük bizonytalan, így természetes, hogy mindketten a másik sorsát irigylik, és nem a sajátjukat.

Elveszett Édenként tűnik fel Erdély a kisfilmes mezőny fölé magasodó Tabula Rasában, és Tóth Levente operatőr képei is az ártatlan, de fenyegető tájban megbúvó kettősséget erősítik. Naiv, s mégis erotikus coming-of-age filmként, egy apja által hanyagolt fiú és egy beteg apját hazaváró lány szerelmi történeteként indul, de az ügynökmúltat és annak továbbélését feldolgozó filmként ér véget a Tabula Rasa. A Dragomán György írásai nyomán született alkotás truvája, hogy a love story és az ügynökdráma kölcsönösen erősíti egymást. Miközben elegánsan egyszerű bibliai metaforák mentén sejlik fel a múlt, és öröklött sérelmek miatt gyűrűzik tovább az erőszak, a film mindkét fronton, a gyerekszerelemben és a közösség életében is a szertefoszló ártatlanságról mesél. Történetének kérges melankóliája a vetítés után még sokáig velünk marad.

Ha Erdély elsüllyedt Éden a Tabula Rasában, a romániai otthon hátrahagyott pokol Az az egy gyerekben. A 4 hónap, 3 hét, 2 naphoz hasonlóan az abortusz betiltásának következményeit vizsgálja a film, melyben egy orvos haldokló édesanyja egyik régi fotóját felfedezve megy vissza Romániába, hogy ott rájöjjön: a múltját elhallgató anya az egyik Ceaușescu-árvaházban dolgozott, ahova a nem kívánt gyerekeket adták be a szülők. Kár, hogy az erős történetet erőtlenül, didaktikusan meséli el a film, és a titok felfejtése sem hoz revelációt.

 

*

 

Nem a statisztikák világa a filmművészet, de a névsort böngészve észre kellett venni, hogy az idei mezőnyben sokkal több volt a női alkotó. Míg Mészáros Márta, Kocsis Ágnes, vagy Goda Krisztina a kivételt képezi a maga korosztályában, a kisfilmek rendezőinek egyharmada (65-ből 19) nő volt, ezzel párhuzamosan pedig a női történetek száma is megszaporodott. Többségük a lány szemszögéből felvillantott párkapcsolat-töredékek helyett ambivalens lánybarátságokról mesélt, mint az Akvárium, melyben a barátnőjével összenőtt Julcsi párkapcsolatban megszokott érzelmeket és elvárásokat vetít az elköteleződni képtelen lakótársára. A fogadásban (író-rendező: Barcsai Bálint) a fogadások mögött munkáló rivalizálás töri le a barátságban és a párkapcsolatban kiépített bizalmat. Ezeknél filmszerűbb, humorosabb Szilágyi Fanni filmje (idén januárban a filmkritikusok díját kapta), a 2002-ben játszódó Kamaszkor vége, amelyben egy szimbiotikus testvéri kapcsolatba üt lyukat egy fiú felbukkanása, és az ezzel járó erotikus élmény. Egyszerű történet, de komplett világ veszi körül, amely groteszk családi ebédből (paprikás csirke és Shakira-klip), és lapos, szocreál-hangulatú hétköznapokból épül fel. A rendezés, a szimbólumok – a két lány közé komponált fiú – mind a helyükön vannak, de az igazán megkapó az a finom irónia, amely úgy teszi humorossá a kort és a kamaszkort, hogy mégsem tartja el magától a tizenévesen még óriásinak tűnő érzelmeket.

A fiatal alkotók kisfilmjeit épp ez az ironikus látásmód és az abszurdra való fogékonyság hozza közös nevezőre. Látják a létezés kisszerűségét, mégis szeretettel tekintenek rá. Finoman elrajzolt karaktereket, de nem karikatúrákat mozgatnak. És remek a humoruk. A kisformában persze könnyű elvontabban fogalmazni, de az elmúlt évek elsőfilmjeit nézve úgy tűnik, az abszurd egy egész generáció nyelve lehet. Még akkor is, ha mindegyik film és mindegyik humor kicsit más és más: Bodzsár Márké (Isteni műszak) groteszk, Zomborácz Virágé (Utóélet) száraz, Reisz Gáboré (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan) keserédes. Ferenczik Ároné pedig színtisztán abszurd. A Szabó úr – a Filmhét kevés premierje közül a legfontosabb – Ferenczik második kisfilmje (az első, a Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? a Nekem Budapest szkeccsfilmben szerepelt).

Főszereplője, Szabó úr fura szerzet. Nem érez semmit: se fájdalmat, se érintést, se örömöt, se haragot. Akkor sem mérges, amikor egy banki alkalmazott az édesanyját beköltözteti a nappalijába, és akkor sem, amikor a szomszédok rekvirálják a holmijait, mert úgy vélik, az érzéketlenség úgyis halálos kór. A nyámnyila úrból sugárzó, deadpan humor nemcsak példás, de pimasz is; Harsay Gábor tökéletes a szerepben. A kisfilm alkotói eszköztárának teljes birtokában mutatja Ferencziket, aki a nézőt kizökkentő idő- és térkezeléssel, szürreális fordulatokkal, szimbolikusan gazdag színvilággal játszik (Kalmár Bence látványtervező munkája külön dicséretet érdemel). És ha akarjuk, a tehetetlen Szabó úr és az őt kihasználó környezete meséjébe a komplett korhangulatot beleolvashatjuk: a társadalom egyik felének közönyét, és az ezt kizsákmányoló másik fél nemtörődöm gátlástalanságát is.

 

*

 

A Szabó úr azért is fontos film, mert a Filmhéten vetített rövidekből kevés olyan rendezőt ismerhettünk meg, akinek egyéni látásmódja a filmje vizuális világában is tetten érhető. Többségüket nem a szerzői jegyek kialakítása, inkább különböző zsánerjátékok érdekelték, bár a kettő, mint az Badits Ákos és Benedek B. Ágota Boglárkájából látszik, nem zárja ki egymást. A műfaji merítés széles volt, a horror (Sötét kamra), a film noir (Noire), a gengszterfilm (Piszkos munka), és a krimi (Gond(n)ok) mellé a szuperhősfilm (Szuper), a tündérmese (Boglárka), és az áldokumentumfilm is felsorakozott (Éjjeli utazó). A Sötét kamrában egy lány a barátja szüleivel való találkozást úgy képzeli el, mintha A texasi láncfűrészes mészárlást egy alföldi disznóvágáson rendeznék újra. Pálfi Detti szakításfantáziája hangulatos és groteszk horrorkísérlet. Az Éjjeli utazó pedig egy frappáns gegfilm, melyben Vágó István egy teleportgépről készít riportot. Vágó szerepeltetése az áldokumentumfilm legjobb poénja, a közismert műsorvezető ráadásul készségesen mutatja fel lazán káromkodó, privát arcát, ami persze megint csak egy újabb, az Éjjeli utazóban játszott szerep. A Boglárka, a stílusimitációval megelégedő zsánerjátékokkal ellentétben, eredeti világot teremt, melyben két ügyefogyott hős, Istók és az ő bátyjába szerelmes Hilda ered az elrabolt széplány nyomába. Badits Ákos, aki már előző kisfilmjével, a Juliskával is a tündérmesék szabályait forgatta ki, külön bejáratú mitológiával és kézműves CGI-jal hozta létre elemelt univerzumát, amely azt is bizonyította, hogy a kisfilmesek közül ő használja a legkreatívabban a számítógépes animációt (lásd még a képregényrajzolóból rendezővé avanzsált Odegnál Róbert Noire-ját).

A Boglárka abból a szempontból is emblematikus film, hogy a fiatal alkotók valóságtól elforduló attitűdjét is fémjelzi. A Filmhétről hiányoztak a közéletre, a közérzetre, a társadalmi folyamatokra reflektáló alkotások, különösen Szirmai Mártonnak, a magyar kisfilm elsőszámú auteurjének Remény című sci-fi-musicalje, amely a magyarság pesszimizmusát és a hazai közállapotokat énekelte meg. A 70 kisfilmből mindössze egy – a Sightseeing – foglalkozott a mindennapokat meghatározó globális krízissel, a migránsválsággal. Borbás Dávid biztosan tartja kézben a Budapesten piti lopásokból élő férfi és a Koszovóból menekülő nő történetét, amely kiszámítható utakon kanyarog ugyan, de a téma összes szereplőjét felvonultatja az élhetetlen közegből lelépő, kétségbeesett migránstól a nyerészkedő, kisstílű simlisekig. A hatalomnak kiszolgáltatott kisember alakja két tragikus női történetben is felbukkant: az E. Zsanett-ügyet feldolgozó Magyar thriller és a Kimenő is a nemi erőszak motívumán keresztül mesélt a jogvédelem és az állami szervek iránti bizalom elvesztéséről, de a tények puszta regisztrálásánál nem jutott tovább.

 

*

 

Az „így jöttem” filmek elmaradása, az aktuális társadalmi kérdések hiánya, a rendezők vonzódása a zsánertörténetekhez, az új témák iránti érdeklődés, a határon túli sorsok feldolgozása jellemezte tehát a Filmhéten vetített kisfilmeket. Bár a mozgóképek korlátlan hozzáférhetősége miatt sokkal diffúzabbak a fiatal alkotókat érő hatások, és már csak ezért is nehezen születhetnek egységes stílushullámok, mintha mégis kirajzolódna a kisfilmekben egy közös hangnem, egy hol ironikus, hol abszurd, de mindig játékos stílus. Csak remélni lehet, hogy ez a nyelvezet az első nagyjátékfilmekbe is átszivárog, mert bár vígjátéknemzet a magyar, humorérzéknek mégis – mind a film, mind a közönség – gyakran híján van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 39-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12728