KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2016/június
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A csábítás és a halál játékai Kamondi Zoltán (1960-2016)
• Hirsch Tibor: Múltunk a szemfedél alatt Magyar film, magyar idő – 2. rész
• Schubert Gusztáv: apa/anya Liliom ösvény
• Kővári Orsolya: Egy rítus története Beszélgetés Fliegauf Bencével
ETTORE SCOLA
• Bárdos Judit: A világ változtatott meg minket A világ változtatott meg minket
BRIT BŰNÖK
• Schubert Gusztáv: Alávaló úriemberek Top Secret Anglia
• Varró Attila: A vászon határtalan geometriája J. G. Ballard filmadaptációk
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal – 2. rész
SZOCIO+FANTASY
• Kránicz Bence: „Az Európai Unióban nincsenek jedik” BeszélgetésTóth Csabával
• Schubert Gusztáv: Galaktikus útikalauz apolitikusoknak Tóth Csaba: A sci-fi politológiája
• Sepsi László: Hősködés a demokráciáért Marvel vs. DC – Szuperhősök polgárháborúja
• Schreiber András: Zombi politikón Romero élőhalottai
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: A család árulása Titanic versenyfilmek
• Huber Zoltán: Uralkodó szélirányok Titanic
• Simor Eszter: Különc közösségek Austin
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: Zsánerfilmek árnyékai Nicolas Provost filmjei
KÖNYV
• Zalán Vince: Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa Ráció és spiritualitás – testvérek?
• Sághy Miklós: A lélekvászon képei Pintér Judit Nóra: Az őrület perspektívái
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: A zeneipar nagymenői Bakelit
FILM / REGÉNY
• Pintér Judit: Csodálatos Boccaccio Boccaccio 2015
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Befejezetlen múlt Elcserélt világ
• Pintér Judit Nóra: Mennyi haza kell egy embernek? A lakás
• Horeczky Krisztina: Nők a szorítóban Ütős csajok
MOZI
• Baski Sándor: Az én csontsovány nővérem
• Sepsi László: Kivégzési parancs
• Árva Márton: Haifai kikötő
• Jankovics Márton: Mapplethorpe
• Kovács Kata: Máris hiányzol
• Szalkai Réka: Egy szó mint száz: szerelem!
• Baski Sándor: Pelé
• Teszár Dávid: A legkúlabb nap
• Kránicz Bence: Sarkköri mentőexpedíció
• Vajda Judit: Anyák napja
• Kovács Marcell: Csontok és skalpok
• Varró Attila: Beépített tudat
• Andorka György: Angry Birds – A film
DVD
• Gelencsér Gábor: Saul fia
• Benke Attila: Superman antológia
• Soós Tamás Dénes: Arctalan ellenség
• Szoboszlay Pál: Victor Frankenstein
• Tosoki Gyula: Kémvadászok: A szolgálat kötelez
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Fliegauf Bencével

Egy rítus története

Kővári Orsolya

„Nem a démonoktól kell óvni a gyerekeinket, hanem az alakoskodásainktól.” Egy jó kapcsolatban mindenről lehet beszélni.

 

Néhány évvel ezelőtt egy interjúban a saját életed kapcsán arról beszéltél, milyen különös, hogy a házasságból kilépő féltől senki nem kérdezi meg, hogy van, mennyire fáj neki, mindenki arról érdeklődik nála, hogy viseli a másik. A Liliom ösvény ebből a perspektívából készült. A magad történetét emelted el?

Annyit olvasgatunk, meditálgatunk, és főleg beszélünk az elengedésről, hogy most már akár el is kezdhetnénk gyakorolni. Dermesztő, amikor egy laza, vegán, jógázó anyukából előbújik a keresztény prédikátor. Akik kilépnek egy házasságból sok szentbeszédet kell végighallgassanak. Tamás is prédikál exfeleségének, Rebekának. Nem szószéken áll, hanem egy csetablakon keresztül beszél. A tartalom viszont kínzóan ugyanaz. A Liliom ösvény tele van intimitással, de ezek mindannyiunk intimitásai, nem az enyémek.

 

A mese, a gyerekkor végső soron magyarázattal szolgál a nő kallódására, életének szétesésére, vagy inkább eleve elrendelt szétesettségére. Lehetséges nézőpont ez legalábbis, bár a színészválasztás (Stefanovics Angéla) megalkuvást nem ismerő, erős személyiséget, kamikaze-alkatot ígér. Más szempontból tehát a nő, egy különös, autonóm személyiség belső története tárul fel előttünk. Melyik szándékod volt erősebb?

Nagyon szerettem volna ábrázolni azt a tünékeny és álomszerű szimbiózist, ami szülő és gyereke között alakulhat ki. Én évek óta benne vagyok egy ilyen flowban a gyerekeimmel – persze sokszor bekebeleznek bennünket hétköznapok, de nem hagyjuk magunkat. Ennek az összefonódásnak az ábrázolása csak részben sikerült. Azt viszont, amikor a szülő átadja a tudását az ősökkel kapcsolatban a gyerekének, és ezzel a gyereket csatlakoztatja a múlthoz, szerintem sikerült ábrázolnunk. A Liliom ösvény egy rítus története. Kicsit olyan, mint amikor a természeti népeknél a fiú először vehet részt a vadászaton. Néha antilopokra vadásznak ilyenkor, máskor démonokat űznek el. Néha a szavannákon, őserdőkben történik ez. Máskor lépcsőházakban, uszodákban, bérházak tetején. Ezek az ősi rituálék átjárják a mindennapjainkat. Ez egy immanens erő.

 

Mióta íródnak benned a mesék? A saját gyermekkorodban kezdődött, amikor továbbszőtted magadban a történeteket, vagy akkor, mikor a fiadnak meséltél?

Én már régóta mesélésből élek, viszont a tétek kétségtelenül megemelkedtek, amikor gyerekeim születtek. Ekkor értettem meg, hogy a fejből, vagy szívből elmondott mesék a személyiségünk legmélyéről keverednek elő, és tűpontos portréi annak, akik igazából vagyunk. Szédítő folyamat, és elképesztő az is, mennyire mélyen fókuszál egy gyerek, amikor ezeket a saját meséket hallgatja. Azt tanultam meg, hogy a legelképesztőbb démoni történeteket is el lehet mesélni egy gyereknek. Az persze fontos, hogy a gyerek bármikor szólhat: ez most túl sok. Ezt előre meg kell beszélni.

 

Gyermekkorodban fontos szerepet játszottak a mesék?

Rajongtam Andersenért, azt mondják, ez meg is látszik a Liliom ösvényen. Később E.T.A. Hoffmannt, és Kleistet is szerettem. A Szarvassá változott fiú, a Fehérlófia, a Kalevala, az egész görög és római mondavilág örökre belém ivódott. Theodor Kittsen illusztrációit pedig csak óvatosan merem nézegetni, olyan intenzíven hatnak rám.

 

Ugyanazt lehet elmondani a Liliom ösvényben elhangzó meséről, mint ami a nyolcvanas évek kultikus fantasy-meseregényében, a Végtelen történetben elhangzott: „nem biztonságos”. A hallgató belezuhan a történetbe, akaratlanul részesévé válik.

Nemrég látta Feldmár András, és ő azt mondta, lehetetlen végignézni ezt a filmet anélkül, hogy regresszálódjon az ember. András szerint nagyon fontos hogy az anyuka mer az lenni aki. Ki meri fejezni, meg meri mutatni magát. Fontosabb számára, hogy azonos legyen saját magával akkor, amikor a gyerekével van, mint bármilyen nevelési elv. Feldmár szerint ezzel megtiszteli a gyereket. A meséről azt mondta, hogy szerinte egészen ritka, amikor a mesét ősi funkciójában jelenitenek meg egy filmben. A mese Feldmár szerint, arra jó, hogy bármiről lehessen beszélni. Ebben a mesében vérző szájú, őrült tündérekről, hallucináló nagymamákról van szó. Egy olyan nagymamáról, aki szerint minden embernek rádiót szereltek a fejébe. Dani erre megkérdezi: és honnan jön az adás? A csillagokból – válaszolja az anyja. Lehet tehát kérdezni. Lehet válaszolni. Igaz hogy ennek a gyereknek koszos a lába, játszik a tűzzel, és sötét pincékbe járkál az anyjával, de bármikor és bármiről beszélhet. Ebben egyetértek Andrással, szerintem is ez a lényege ennek a filmnek.

 

A rítus részint beavatás, részint a gyermekkor traumáinak, szellemeinek megidézése. Olyan érzésem volt, mintha anya és fia csak a mesében találkozna, értené egymást; míg ott „összeér a lelkük”, a hétköznapi működésben tétován léteznek egymás mellett. Adnál kis betekintést, hogyan instruáltad a két szereplő közötti kapcsolatot? Mit vártál a fiút játszó Sótonyi Bálinttól, és mit Stefanovics Angélától?

Ez egy párbeszéd-centrikus forgatókönyv volt, sokkal rétegzettebb, túláradóbb duma volt a forgatókönyvben. Hamar kiderült, hogy ez nem működik kettejük között. Ettől kezdve a Bálint és Angéla közötti distanciára építettem az instruálást. Rebeka hűvös, és nem igazán tudja közel engedni magát a gyerekhez. A gyerek meg illemtudóan nem is kíván ennél sokkal közelebb menni. Ez valószínűleg azért van így, mert Rebeka mélyen traumatizált, intézetben felnőtt, bántalmazott gyerek volt. Miért tudna bármit kezdeni az intimitással? Viszont megengedi azt, hogy a gyerek annak lássa, aki. Ez tartja egyben Danit. Ha ugyanis a gyerek egy példás szülő szerepét alakító frusztrált anyával él, egyedül marad. Ő az anyjával akar lenni, és nem egy igyekvő színésszel. Nem a démonoktól kell óvni a gyerekeinket, hanem az alakoskodásainktól. Legalábbis én erre törekszem, azt hiszem néha sikerül.

 

Nem igazán színészi feladatról volt itt szó, inkább olyasmiről, amit létezésként szokás emlegetni. Lehet ezt mondani?

Lehet. Próbálkoztunk ezzel. Küzdelmes forgatás volt, rengeteget formálódott a könyv, és ez mindig sok frusztrációt szül. A dialógok átformálódtak, sok jelenet kimaradt, rengeteget pótforgatás volt.

 

Úgy hallottam, A 42. hét című Pintér Béla-előadás láttán változtattál eredeti elképzeléseden – eszerint egy apa-fiú kapcsolatban gondolkoztál –, mert nagy hatást tett rád Stefanovics kamaszos vonásokat hozó kismamája.

Igen, és ekkor megnéztem a Junót is. Angéla a 42. hét-ben, és a Juno alaposan átkeverte bennem a kártyákat. Megértettem, ha egy anya a főszereplő, aki külön él a gyerekétől, sokkal nagyobbak a tétek. Nem beszélve arról, hogy Angéla titkai, hazugságai, érzékenysége éppen azok voltak, amit a szerep megkívánt. Izgalmas volt apáról anyára átírni a forgatókönyvet. Az apa-fia változatban a kisfiú elképedve nézegette a férfi öltözőben himbálódzó, lógó péniszek különböző korú, formájú, méretű kavalkádját. Az anya-fia változatban a kisfiú ugyanezzel az elképedéssel figyeli a fonnyadó, feszülő, ráncos és duzzadó női testeket.

 

Bagossy László színházrendező, ugyancsak gyermekeitől ihletetten írt egy csodás mesét az Örkény Színház számára A Sötétben Látó Tündér címen, 2005-ben. Olyan nagy sikere lett, hogy mesekönyv is született belőle. Gondoltál már arra, hogy papírra veted a meséidet?

A környezetemben sokan szeretnék ezt. Szerintem is tudnék mesekönyvet írni, de azért kicsit még öregednék hozzá. Egyre több történet gyűlik össze, és ezek csendben izzanak bennem, van, amelyik lassan elhamvad, más mesék élénken parázslanak, aztán egyszer csak lángra kapnak. Könnyen megégethetem magam velük. Vannak olyanok is, amiket még nem merek elmesélni. Ezek sokáig, hetekig, hónapokig velem maradnak, szinte kísértenek. Valószínűleg úgy fogom csinálni mint eddig: azért is ezeket fogom elmesélni.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 14-16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12740