KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2016/június
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A csábítás és a halál játékai Kamondi Zoltán (1960-2016)
• Hirsch Tibor: Múltunk a szemfedél alatt Magyar film, magyar idő – 2. rész
• Schubert Gusztáv: apa/anya Liliom ösvény
• Kővári Orsolya: Egy rítus története Beszélgetés Fliegauf Bencével
ETTORE SCOLA
• Bárdos Judit: A világ változtatott meg minket A világ változtatott meg minket
BRIT BŰNÖK
• Schubert Gusztáv: Alávaló úriemberek Top Secret Anglia
• Varró Attila: A vászon határtalan geometriája J. G. Ballard filmadaptációk
• Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” Beszélgetés Mike Hodges-szal – 2. rész
SZOCIO+FANTASY
• Kránicz Bence: „Az Európai Unióban nincsenek jedik” BeszélgetésTóth Csabával
• Schubert Gusztáv: Galaktikus útikalauz apolitikusoknak Tóth Csaba: A sci-fi politológiája
• Sepsi László: Hősködés a demokráciáért Marvel vs. DC – Szuperhősök polgárháborúja
• Schreiber András: Zombi politikón Romero élőhalottai
FESZTIVÁL
• Soós Tamás Dénes: A család árulása Titanic versenyfilmek
• Huber Zoltán: Uralkodó szélirányok Titanic
• Simor Eszter: Különc közösségek Austin
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: Zsánerfilmek árnyékai Nicolas Provost filmjei
KÖNYV
• Zalán Vince: Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa Ráció és spiritualitás – testvérek?
• Sághy Miklós: A lélekvászon képei Pintér Judit Nóra: Az őrület perspektívái
TELEVÍZÓ
• Csiger Ádám: A zeneipar nagymenői Bakelit
FILM / REGÉNY
• Pintér Judit: Csodálatos Boccaccio Boccaccio 2015
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Befejezetlen múlt Elcserélt világ
• Pintér Judit Nóra: Mennyi haza kell egy embernek? A lakás
• Horeczky Krisztina: Nők a szorítóban Ütős csajok
MOZI
• Baski Sándor: Az én csontsovány nővérem
• Sepsi László: Kivégzési parancs
• Árva Márton: Haifai kikötő
• Jankovics Márton: Mapplethorpe
• Kovács Kata: Máris hiányzol
• Szalkai Réka: Egy szó mint száz: szerelem!
• Baski Sándor: Pelé
• Teszár Dávid: A legkúlabb nap
• Kránicz Bence: Sarkköri mentőexpedíció
• Vajda Judit: Anyák napja
• Kovács Marcell: Csontok és skalpok
• Varró Attila: Beépített tudat
• Andorka György: Angry Birds – A film
DVD
• Gelencsér Gábor: Saul fia
• Benke Attila: Superman antológia
• Soós Tamás Dénes: Arctalan ellenség
• Szoboszlay Pál: Victor Frankenstein
• Tosoki Gyula: Kémvadászok: A szolgálat kötelez
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A lakás

Mennyi haza kell egy embernek?

Pintér Judit Nóra

Az elhallgatott múlt csapdákkal rejt.

 

Az izraeli-német dokumentumfilm azzal indul, ahogyan Arnon Goldfinger, a film rendezője és családja a nemrég meghalt nagymama, Gerda Tuchler tel-avivi lakásában próbál számot vetni annak ingóságaival, hagyatékával. A jó hangulatú összcsaládi kutakodás során azonban Gerda holmijai között nem várt nyomokra bukkannak. Elsőként a Harmadik Birodalom Der Angriff (Támadás) című antiszemita propaganda-folyóiratára, amelyben megmagyarázhatatlan módon a nagyszülők neve is szerepel. Goldfinger nyomozásba kezd, és lassan kibontakozik előtte felmenői múltja. Kiderül, hogy a nagyszülők Kurt és Gerda, Palesztínában való letelepedésük után is szoros kapcsolatot ápolt egy bizonyos Mildenstein házaspárral. Leopold von Mildenstein, a férj pedig nem volt más, mint Adolf Eichmann közvetlen elődje (akit Eichmann a pere során meg is említ, mint fontos szereplőt és ihletőt munkája során). További megdöbbentő szembesülés, hogy bár az Izraelben élő Tuchler-család úgy tudta, hogy egyetlen rokonukat sem érintette közvetlenül a holokauszt, azonban Gerda édesanyjáról kiderül, hogy a nácik Theresienstadtba hurcolták, ahol meg is halt, hiába kérték Tuchlerék prominens náci barátaik közbenjárását. Ahogy bomlik ki a történet, számos olyan dilemmával találja magát szemben az unoka/rendező, amelyek a mai napig a múltfeldolgozás, a kollektív és egyéni felelősség, az elkövetők és az áldozatok lélektanának lényeges kérdései. A disszonanciával, amely a holkauszt túlélők második és harmadik generációja, az anya és a fiú között feszül, az utóbbi pár évtizedben számos pszichológiai tanulmány foglalkozott. Amíg anyja nem képes mit kezdeni a frissen feltárt múlttal, nem érez semmit, a fiú mélyen megrendül. Meglátogatja Németországban Mildensteinék lányát, aki látszólag semmit nem tud apja múltjáról. A dilemma, hogy van-e joga, vagy éppen kötelessége-e szétrombolni a hetvenes éveiben járó nő képét apjáról és az egész múltról, végigvonul a filmen. Hogyan beszéljenek egymással az áldozatok és a bűnösök leszármazottai? Megbocsáthat-e az áldozat hozzátartozója, jóvátehetik-e felmenője bűnét a leszámazottai?

A film számos feszítő kérdést nyitva hagy. Vajon mit jelentett a két házaspár egymás számára? Az, hogy a náci Mildensteinék jóban maradtak a zsidó házaspárral, még valamennyire érthető. Számos szociálpszichológiai elemzés tanúsítja, hogy sok nácinak megvolt a maga „jó zsidója”, akit személyesen ismert még a zsidó törvények előttről, akiben nem vagy nem csak a zsidót látta, hanem a Reich zsidókat elidegenítő, dehumanizáló propagandája ellenére az embert, barátot. De fordítva? Hogyan tudtak szemet hunyni Tuchlerék barátaik szerepvállalásán a birodalmi gépezet működtetésében és legszemélyesebb érintettségükön – Gerda Tuchler anyjának lágerbeli meggyilkolásán? A film erre a kérdésre szolgál egy lehetséges válasszal. Gerda Tuchler az Izraelben töltött sok évtized alatt sem tanult meg ivritül. A lakásában tárolt holmik, könyvek, ékszerek és tárgyak mind-mind Németországot, az egykori hazát idézték. A haza iránti nosztalgia átjárta a pár életét, és hozzákötötte őket a múlthoz, még annak ellenére is, hogy ez a haza, Németország gyilkos otthonnak bizonyult. Mintha azért lett volna szükségük a Mildenstein házaspár barátságára, mert nekik, áldozatként, hazájuk, népük által megtagadottként, németségüktől megfosztottként is kellett legalább „egy jó német”, aki elfogadta őket, emberként tekintett rájuk – fogalmaz a filmben megszólaltatott német kutató. A Mildenstein házaspár szimbolizálta számukra a fájdalmasan hiányzó Németországot, német identitást. Emiatt még az orwelli „duplagondolra” is képesek voltak: tudták ugyan, hogy mit tettek a barátaik, de közben mégsem tudták, azaz legyűrték tetemes kognitív disszonanciájukat, mert nem tudták elvágni azt a láthatatlan köldökzsinórt, amely a németségükhöz kötötte őket.

A lakás súlyos és nyitott végű kérdései ellenére azonban koránt sem egy nehéz, elhordhatatlan nyomozástörténet, hanem tele van könnyedséggel, jókedvvel. Az izraeli család életteli ténykedése, ahogyan felfedezik a lakás kincseit, a narrátor-rendező önreflektív kiszólásai ellenpontozzák a kibontakozó történet traumatikus alaptónusát.

Mennyi haza kell egy embernek, kérdezi Jean Améry, a holokauszt túlélője és egyik legnagyobb hatású teoretikusa, Kertész Imre mestere, aki a nácik elől menekülve kénytelen volt elhagyni hazáját, megváltoztatni nevét, de még így sem úszta meg a kínzást és a lágert, amelynek traumája egész további életében végigkísérte, míg végül önkezével vetett véget életének, és sírkövére pusztán csuklójába tetovált auschwitzi számát vésette. Mennyi haza kell tehát? Améry szerint annál több, minél kevesebbet hordhat az ember belőle magával.

 

A lakás (Die Wohnung)izraeli-német dokumentumfilm, 2011. Rendezte és írta: Arnon Goldfinger. Kép: Philippe Bellaiche. Zene: Yoni Rechter. Szereplők: Michael Adler, Yaron Amit, Avrham Barkai. Forgalmazó: Cirko Film. 97 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12754