KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2016/augusztus
KIESLOWSKI ÖRÖKSÉGE
• Szíjártó Imre: Tízparancsolatok Kie¶lowski emlékezete
• Kie¶lowski Krzysztof: A valóság dramaturgiája Krzysztof Kie¶lowski
SZÖRNYEK ÉS HÉROSZOK
• Varga Zoltán: Rajzfilmrajongó álmodozó Joe Dante szörnyecskéi
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus – 2. rész.
GYILKOSOK KUPÉJA
• Kránicz Bence: A hölgy egy kissé bogaras Sébastien Japrisot-adaptációk
• Ádám Péter: Foglalkozása: közellenség A Mesrine-dosszié
• Pernecker Dávid: Az ördög ügyvédei Az O.J. Simpson-eset
• Varró Attila: A nézőpont kérdése Japán krimik
DROG ÉS MOZI
• Bilsiczky Balázs: Tűcsere Merre tart a magyar drogfilm?
• Pernecker Dávid: A falak ránk zárulnak Drog-filmek látványvilága
• Baski Sándor: Füst által homályosan A mozi és a fű
ERŐMŰVÉSZET
• Sepsi László: „A dzsungel az otthonom” Őserdei fantáziák: Tarzan és Maugli
• Kránicz Bence: Előkelő idegen Tarzan legendája
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Testről és lélekről Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Lénárt András: Mediterrán diktátorok árnyékában Vajda László nemzetközi karrierje
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Az erőd ereje Mediawave
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A magányos meteorit Roger Deutsch portréja
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Nyílt mezőn Labdarúgó EB 2016
• Csiger Ádám: Cseh noir Mammon
KRITIKA
• Varró Attila: Kelta glamúr Sing Street
MOZI
• Árva Márton: Szex receptre
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Francia bárka Frankofónia
MOZI
• Baski Sándor: Szex, mámor, rock n’roll
• Sepsi László: Micsoda spanyol éjszaka!
• Vajda Judit: A zátony
• Kovács Kata: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
• Parádi Orsolya: A messzi észak
• Roboz Gábor: Palackposta
• Zsubori Anna: Szellemirtók
• Kránicz Bence: Játszma
DVD
• Gelencsér Gábor: A ménesgazda
• Pápai Zsolt: A tolonc
MOZI
• Varró Attila: A kis kedvencek titkos élete
DVD
• Benke Attila: A hét mesterlövész
• Szoboszlay Pál: Éjféli látomás
• Kránicz Bence: A lökött tesó
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gyilkosok kupéja

Japán krimik

A nézőpont kérdése

Varró Attila

Rejtély, nyomozó, objektivitás – a kortárs japán krimik minden ponton átírják a műfajképletet

 

Az ezredfordulós japán bűnügyi regények és a belőlük készült filmadaptációk távolról sem mutatnak olyan egységes képet, mint a legfőbb európai riválisaikat jelentő skandináv krimik: elég végigfutni a Mystery Writers of Japan íróakadémia éves díjnyerteseinek rangos listáján, hogy szemet szúrjon a zsáner sokszínűsége, Kazuaki Takano Népirtásának (Jenosaido) intenzív vírusthrillerétől Koji Yanagi Joker Game-jének posztmodern történelmi kémregényén át Kazuki Sakuraba generációkat végigkövető rejtély-melodrámájának női családregényéig, az Akakuchiba-család legendájáig (Akakuchibake no densetsu). A japán „misuteri” igen tág műfaji fogalmával szemben azonban lassan évszázada ismert a honkaku („hagyományos iskola”) szűkebb kategóriája, ami a klasszikus detektívtörténetet fedi – a 80-as évek derekától elindult shin („új”) honkaku íróknak köszönhetően manapság is népszerűnek számítanak a tradicionális rejtélymegoldó krimik intellektuális párharcukkal író és olvasó között, mint ezt a számos filmadaptáció (Japánon kívül Koreában, sőt immár Kínában is) és az angol fordítások száma is jelzi. Habár a honkaku bestsellerek között is egyre több zsánerkeverék akad (mint a Goth című gimis rém-krimi vagy Yutaka Maya Félszemű lányának okkult thrillere), az ortodox detektívregények kortárs mutációi korántsem a posztmodern sikerstratégiák felől közelítik meg műfajukat: az elmúlt évtized legnépszerűbb darabjai érdekes módon inkább a műfaji dekonstrukció árulkodó bizonyítékait mutatják a nagyítólencse alatt.

Az angolul (sőt esetenként magyarul is) kiadott, valamint sikerrel megfilmesített japán krimik túlnyomó része a honkaku iskola rejtély-centrikus művei közül kerül ki, élen a mai Japán egyik legnagyobb bestseller-gyárosának tartott Keigo Higashino X - A gyilkos ismeretlen (Yogisha X no kenshin) című regényével, Suichi Yoshida Gonosztevőjével (Akunin) és Miyuki Miyabe írónő műveivel a Kasha-tól az Indítékig (Riyu). Ezek a történetek ugyanakkor távol állnak a klasszikus whodunitoktól: a tettes személyére nem egyszer már a cselekmény közepén fény derül az olvasó (sőt akár a szereplők) előtt, az igazi kihívást inkább az jelenti a szerzők számára, hogy ettől függetlenül is fenntartsák az érdeklődést valami másféle rejtély középpontba helyezésével és annak rendhagyó megoldásával. A Gonosztevő elhagyott hegyi úton történt leánygyilkosságánál a probléma inkább erkölcsi, mintsem intellektuális természetű – miután félúton kiderül, hogy a két udvarló közül melyik fojtotta meg a lányt, a páros sorsának további alakulásán keresztül Yoshida inkább azt feszegeti, ki tekinthető az igazi gonosztevőnek kettőjük közül, a pillanatnyi pánikból és önvédelmi ösztönből cselekvő, lelki traumáktól terhelt konkrét tettes vagy a környezetét szociopata közönnyel kezelő közvetett elkövető. Miyabe Indítékánál már a cím is jelzi, hogy inkább whydunit-nak tekinthető: míg a mű első felének fő rejtélye a lakótelepi lakásban lemészárolt „család” igen meglepő személyazonossága, addig a gyilkosukkal végző második tettes vallomását követően a két bűnös közötti érzelmi kapcsolat és a rémtett valódi oka kerül a középpontba. Ennek a feladatnak legbravúrosabb megoldását a magyarul is megjelent X kínálja nézőnek/olvasónak: Higashino regénye (és az író házirendezőjét jelentő Hiroshi Nishitani szoros filmadaptációja) első blikkre a Columbo-féle inverted mystery-startégiát követi (szimpatikus háziasszony megöli a lányával erőszakoskodó ex-férjet, majd a segítségére siető matematikazseni szomszéd létrehoz egy tökéletes alibi-koncepciót, amit a rendőrség csak egy hasonló volumenű lángelme segítségével tud megoldani), legkésőbb a történet közepére azonban kiderül, hogy a félrevezetett befogadó éppúgy rejtély elé van állítva, és a számtantanár egyenlete minimum egy ismeretlennel többet tartogat, így a megoldásra váró probléma az alibi howdunitja lesz. Mint ez a Higashino-krimi eredeti címéből is kiderül (X gyanúsított áldozathozatala), ezek a detektívtörténetek túllépnek az Ellery Queen- és Edogawa Rampo-féle szellemi feladványok keretein, szerzőik jóval fontosabbnak tartják az elkövetők és áldozatok személyes drámáinak bemutatását, mint azt az indítékok feltárása igényelné: műveik komolyabb terjedelmet szentelnek a bűntények létrejöttét és személyes mozgatórugóit megvilágító eseményeknek a nyomozás meneténél. Ahogyan ezt az X elméleti problémafelvetése is jelzi a két tudószseni között („Mi nehezebb: létrehozni egy megoldhatatlan problémát vagy mégis megoldani azt?”), a rejtély megteremtése legalább annyi logikai érzéket és jellemismeretet igényel, mint a nyomozás cselekményének hibátlan lebonyolítása.

Még érdekesebb alkotásokat eredményeznek azok a honkaku-szabályoktól bátrabban elrugaszkodó japán krimik, amelyek már nem csak a rejtély alapkövetelményét kezelik nagyobb alkotói szabadsággal, de a központi alakot jelentő nyomozót is kivonják a képletből, legyen szó a hard-boiled detektív teljes kifordításáról és leépítéséről (az Akio Fukamachi jegyezte Kioltott szomjúság [angol verzióban: World of Kanako] ámokfutó exrendőrének kutatása eltűnt lánya után brutális rémtettekből és hagymázas víziókból épül fel) vagy egyszerű átlagemberek kényszerű rejtélymegoldóiról, akik nagyrészt külső szemlélőként sodródva jutnak el a végeredményig (utóbbiak listáján abszolút elsőséget élveznek a különféle diákhősök a Salamon hamis esküjének öngyilkos társuk ügyét kutató nebulóitól az A kacsa, a réce és a csomagmegőrző elsőéves egyetemistájáig, aki egy kisállat-kínzási ügybe keveredve sötét bosszúdráma felfedőjévé válik). Ezen a téren a kortárs opuszok közül egyértelműen Natsuo Kirino írónő nemzetközi sikerkönyve, a többek között magyarra is lefordított Out (a többértelmű szójáték nálunk Kín címen végezte) érdemli a pálmát: nagyon hasonló alaphelyzetből indul, mint Higashino X-e (jobb sorsra érdemes asszonyka hirtelen felindulásból megfojtja erőszakos férjét), ám segítőtársai ezúttal legközelebbi kolléganői az élelmiszer-csomagoló gyár éjjeli brigádjából, akik némi fejtörés és érzelmi hercehurca után feldarabolják, majd eltüntetik a hullát – a mellékszerepre kárhoztatott, nem túl hatékony hatóság helyett pedig egy bosszúszomjas pszichopata gengszter ered a nyomukba, egyenként felderítve/levadászva őket, mígnem a négyes legéletrevalóbb tagja szembefordul vele. A központi rejtély helyét a négy nő magánéleti titkai veszik át, a párharc pedig nem két ragyogó elme intellektuális küzdelméről szól, hanem egy sarokba szorított hétköznapi asszony próbál túljárni elmebeteg üldözője eszén, egészen a tragikus fináléig – krimi helyett inkább egyfajta kimono noir pereg az oldalakon, amelynek közepes filmfeldolgozása éppen a sötét végkifejletet cseréli le giccses hepiendre, megfosztva az alapművet a kortárs honkaku-ra jellemző erkölcsi kérdésfelvetéstől és attól a markáns törekvéstől, amivel szerzői elmossák a határvonalat bűnös és áldozat között, eközben háttérszereplővé halványítva a bűnfelderítőt. A Kirino-bestsellert azóta több olyan – ugyancsak női szerzőhöz kötődő – bűnügyi regény (és filmfeldolgozás) követte, ami egyfelől a bűnhődésre helyezi a hangsúlyt, másfelől fejtörők helyett inkább a zsigeri indulatok gyakran kíméletlen, groteszk bemutatását tolja előtérbe. Az utóbbi vonásának köszönhetően iyemisu-nak (kb. „fúj-krimiknek”) elkeresztelt művek trendjét – részben Tetsuya Nakashima pazar moziadaptációjának köszönhetően – elindító Vallomások (Kokuhaku) szintén nem csavaros detektívsztorinak köszönheti népszerűségét: az általános iskolai tanárnő kislányát meggyilkoló hetedikesek személye a nyitófejezetben lelepleződik, sőt az anya bizarr bosszúja is kiderül (HIV-vírusos vérrel fertőzte meg a két nebuló iskolatejét), a további fejezetek inkább a bosszú újabb csavarjait fedik fel az olvasók előtt, a gyilkosok szörnyű bukástörténetét nyomon követve. Kanae Minato írónő ezúttal az áldozatból, a két bűnösből és a hozzátartozókból csinál „detektívet”, akik saját (első személyben elmondott) fejezetükben a bosszúdráma újabb és újabb titkát fedik fel – címbeli vallomásaik esetenként nem is közölnek új információt a befogadóval, pusztán rávilágítanak az események érzelmi hátterére.

Minato bűnregénye talán a legmarkánsabb példája a kortárs honkaku-művek legáltalánosabb vonásának, ami tetten érhető a műfaj minden módosulatán lélektani drámától okkult mesén át az iyemisu groteszkig: a Vallomások szubjektív nézőpontból előadott szegmensei éppen azt a külső, tárgyszerű nézőpontot tagadják meg a közönségtől, ami a klasszikus krimik legszilárdabb alapját jelenti. Ámbár az elbeszélői stílus skálája igen széles, a szenvtelen, tárgyilagos leírásoktól (X, Kín) a személyes, akár delíriumszerű belső monológokig (Vallomások, Kioltott szomjúság), jóformán egyetlen olyan mű sincs, ami ne váltogatna legalább két idősík és négy-öt különböző szereplő szemszöge között, nem csupán jókora redundanciákat teremtve (esetenként egész történetszálak elismétlésével), de elbizonytalanítva a tények igazságtartalmában vagy csupán átértelmezve őket. Míg a hagyományos detektívtörténet – főként épp detektívének köszönhetően – egy olyan korlátolt helyzetben rögzíti befogadóját, ahol a szereplők belső világától távol marad, de minden újabb objektív információ birtokába kerül, ezek a japán verziók pont az ellenkező stratégiát követik, akár csavaros nyomozás-sztorit, akár fekete bűnhődésmesét kínálnak (bár leginkább a kettőt egyszerre). Számtalan tematikai hasonlóságon túl (mint a női szépség következetes démonizálása vagy az önpusztító kamaszkori erőszak) a nézőpont kérdése teszi a kortárs honkaku-t radikális és igen tanulságos műfajélménnyé: történeteiben az a szilárd, racionális világkép dől rendre és látványosan romokba, amelynek pilléreire az igazságszolgáltatás, a törvénykezés, de akár az egész társadalom épül.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 26-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12830