KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2016/augusztus
KIESLOWSKI ÖRÖKSÉGE
• Szíjártó Imre: Tízparancsolatok Kie¶lowski emlékezete
• Kie¶lowski Krzysztof: A valóság dramaturgiája Krzysztof Kie¶lowski
SZÖRNYEK ÉS HÉROSZOK
• Varga Zoltán: Rajzfilmrajongó álmodozó Joe Dante szörnyecskéi
• Szabó Ádám: Istenek hajnala Nicolas Winding Refn és a heroizmus – 2. rész.
GYILKOSOK KUPÉJA
• Kránicz Bence: A hölgy egy kissé bogaras Sébastien Japrisot-adaptációk
• Ádám Péter: Foglalkozása: közellenség A Mesrine-dosszié
• Pernecker Dávid: Az ördög ügyvédei Az O.J. Simpson-eset
• Varró Attila: A nézőpont kérdése Japán krimik
DROG ÉS MOZI
• Bilsiczky Balázs: Tűcsere Merre tart a magyar drogfilm?
• Pernecker Dávid: A falak ránk zárulnak Drog-filmek látványvilága
• Baski Sándor: Füst által homályosan A mozi és a fű
ERŐMŰVÉSZET
• Sepsi László: „A dzsungel az otthonom” Őserdei fantáziák: Tarzan és Maugli
• Kránicz Bence: Előkelő idegen Tarzan legendája
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
• Huber Zoltán: Poénok és pofonok Bud Spencer (1929 - 2016)
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Testről és lélekről Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Lénárt András: Mediterrán diktátorok árnyékában Vajda László nemzetközi karrierje
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Az erőd ereje Mediawave
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A magányos meteorit Roger Deutsch portréja
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Nyílt mezőn Labdarúgó EB 2016
• Csiger Ádám: Cseh noir Mammon
KRITIKA
• Varró Attila: Kelta glamúr Sing Street
MOZI
• Árva Márton: Szex receptre
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Francia bárka Frankofónia
MOZI
• Baski Sándor: Szex, mámor, rock n’roll
• Sepsi László: Micsoda spanyol éjszaka!
• Vajda Judit: A zátony
• Kovács Kata: Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
• Parádi Orsolya: A messzi észak
• Roboz Gábor: Palackposta
• Zsubori Anna: Szellemirtók
• Kránicz Bence: Játszma
DVD
• Gelencsér Gábor: A ménesgazda
• Pápai Zsolt: A tolonc
MOZI
• Varró Attila: A kis kedvencek titkos élete
DVD
• Benke Attila: A hét mesterlövész
• Szoboszlay Pál: Éjféli látomás
• Kránicz Bence: A lökött tesó
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Mediawave

Az erőd ereje

Varga Balázs

Dokumentum, animációs és táncfilmek a 26. Mediawave fesztiválon.

 

A Mediawave fesztivál most már bő két és fél évtizedes működése során nevéhez illően hullámzott és hullámzik felfelé és lefelé, külföldi és belföldi helyszínek során át. A hosszú győri évek és egy rövidebb szombathelyi állomásozás után egy ideje Komárom a központ, a Monostori erőd masszív labirintusos, kazamatás tere, várudvara és a Duna-parti pázsit. A Mediawave nemcsak helyszínt, de léptéket is többször váltott ez alatt a negyed évszázad alatt. A pénz mostanában kevesebb, szűkebbek a támogatások, de a lényeget ez kevéssé érinti. Mert a Mediawave karakterét nem csak az összművészeti kavalkád, hanem a fesztivál közösségi jellege adja. Ez a rendezvény nem bemutat, hanem bevon. Vannak filmek, vetítések, kiállítások és persze koncertek, de ennél sokkal fontosabb, együtt, fellépőt és nézőt egyszerre megtalálva, összekötve teremnek az élmények. A közönség zöme és sok fellépő évről évre visszajár. A filmes program mindig változik, de a fesztivál szlogenjévé lett közösségi együttlét stabil és biztos pont.

Ezt a sokszínűséget és befogadó változatosságot a filmes műsorból a legjobban talán a dokumentumfilmes válogatás tudja visszahangozni. Nem véletlenül „Világ-képek” ennek a programnak a címe már régóta. A megfigyelés, az utazás, a zene, a távoli tájak és az elvarázsolt hétköznapok – a kezdetek óta ezek a Mediawave dokumentumfilmes felhozatalának hívószavai. Idén abesszín zenészek, kambodzsai utcagyerekek, dunai hajósok, latin-amerikai tüntetők, bolíviai bányászok, erdélyi zenészek és egy ukrán zongora jelezték a kulturális dinamika-tartomány különböző pontjait. Nagyon lassú és nagyon gyors, vallomásosan személyes és mesélően eltávolító filmek fértek meg egymás mellett a programban. Ygor Gama és Florencia Rovlich negyedórás protestfilmje, a Ya például a nemzetközi Twitter-forradalom hangulatképe volt. Nemhogy sztori, de pontosan azonosítható helyszín nélkül. Valahol, egy nagyvárosban vagyunk, feltételezhetően Latin-Amerikában, tüntetések kellős közepén. Füstbombák robbannak, mobiltelefonos vakuk villannak, nyúlfarknyi üzenetek szöveges inzertjei adják a tempót és közvetítik a tiltakozások dinamikáját. Az összecsapások, a tüntetések tömegkoreográfiája aztán mintha csak a hátteret, a közeget adná meg – az előtérben két fiatal talál egymásra és szerelmesen táncolja körül a robajló, füstbe és villanófénybe burkolózott várost. Feszesen klipszerű, itt-ott azért megbicsakló, de nagyon szuggesztív vízió a Ya. Érdekes volt a következő blokkban egy másfajta, kicsit hagyományosabb közelítésű filmet látni hasonló témára. Vita Maria Drygas ugyanis az ukrajnai tüntetések egyik epizódját emelte ki és készített belőle egy szimbolikus, emlékező-emlékeztető dokumentumfilmet. A majdani tüntetések egyik emblémája és egyben a film címszereplője is lett az a zongora, amit eredetileg a kijevi főtéren a barikádba akartak beépíteni, de aztán inkább mégis eredeti funkcióját teljesíthette ki az ostrom alatt álló tér közepén. A tüntetők táborát ékesítő zongorán zenészek és egyszerű rajongók egyaránt eljátszották a maguk darabjait. Az összeszkábált fadobogóra állítot, ukrán nemzeti színekre festett zongora magától értetődően vált az ellenállás, a lázadás és a közösségi élményként átélt és felmutatott kulturális (ön)azonosság szimbólumává. Ami bő ötven ével ezelőtt, Szabó István etűdjében, a Koncertben játékos-szimbolikus ötlet volt (hogyan teremt egy zongora közösséget), az Vita Maria Drygas filmjében szuggesztív, demonstratív kortárs példázattá vált.

A nyíltan politizáló, aktivista filmek mellett természetesen a csendesebb, békésebb, visszafogottabb alkotások, a kiszolgáltatottak sorstörténeteit bemutató hétköznapi politikával (vagy a hétköznapok politikájával) élő filmek is fontos pillérei voltak a programnak. Ilyen volt Benjamin Colaux és Christopher Yates figyelmes és drámai dokumentumfilmje, az Andok fenséges magaslatait, illetve a kiszolgáltatott, gyilkos fizikai munka mélységeit megmutató Reveka. A film Bolívia egyik legrégebbi, egy család által koncesszióban üzelmetetett bányáját, az emberevőnek is nevezett Cerro Rico-t, illetve az itt zajló kegyetlen, ősi munkát tárja elénk. Modern gépeknek itt nyoma sincs, majd minden, az alagútásás, a csillék mozgatása kézzel, emberi erővel zajlik. Kemény, kortárs dokumentumfilm-ballada a Reveka, az archaikus, tradicionális és ősi munka, az embernek a természettel folytatott örök gyűrkőzését idealizálástól mentesen próbálja bemutatni. Hasonló témában nyugodalmasabb, mert veszélytelenebb megfigyelő dokumentumfilm volt Somogyvári Gergő kétrészes Felső-Duna útifilmje. Kétszer két óra a Dunán kereszül-kasul, felfelé és lefelé végigutazó tengeri hajósok életéről – első hallásra ingerszegénynek és unalmasnak tűnik ez a téma. Pedig épp a nagyon csendes, visszafogott struktúrában, az egyszerű munkafolyamatok nyomon követésében és a hajók fedélzetéről elénk táruló látvány követésében van az ereje. Arcokat, életeket, helyzeteket mutat meg, de ennél még szebb és még több, ahogy szinte meditatív hangulatot tud teremteni egy olyan, végtelenül prózai esemény dokumentálása során is, mint az egyik utazás során épp gabonasilóként használt hajófenék kiürítésének és kitakarításának jelenete. Mindebben nagyon sokat köszönhet Barabás Lőrinc kísérőzenéjének is. A Felső-Duna egyszerű és míves konceptfilm, ínyenceknek való, kiválóan passzol a Mediawave közegéhez.

Hiszen a fesztivál összművészeti jellege, zenei, színházi, filmes performanszai és performatív karaktere gyakran magától értetődően köszön vissza a filmprogramban is. A táncfilmek, illetve a zenei dokumentumfilmek mindig is előkelő helyet foglaltak el a Mediawave műsorrendjében. Idén sem volt ez másképp. A táncfilm kategóriába ugyan belekeveredett több olyan érdekes és izgalmas rövidjátékfilm is, amelynek csak annyi volt a köze a „táncfilmhez”, hogy táncosokról szóltak (de hát pont a Mediawave nem a kategóriák szigorú határairól, hanem azok lendületes elmosásáról híres). Szűcs Réka kísérleti tánctriptichonja (Vadlovak), Batarita heterogén terekre és vörös-fekete színekre komponált tánc-mozgásmunkája (Vízcsepp a hal szemében), vagy a vízpartra, illetve a víz sodrára és a tutaj billegő, ingatag színpadára koreografált két külföldi táncfilm, a Törés és a Mélység elég pontosabban mutatta, hogy miért és miként tud a táncfilm a kortárs mozgóképkultúrában a kísérletezés terepe lenni. A zenei dokumentumfilmes kulturális-társadalmi erejét szintén részben a hazai alkotások mutatták meg, hiszen több, már tévékből és más egyedi vetítésekből ismert magyar dokumentumfilm, így Lévai Balázsnak a Csík zenekar és a Quimby-feldolgozások nyomába eredő portréja (Engedem, hadd menjen), illetve Almási Tamás filmje a zeneiskolába kerülő zenei őstehetségű cigányfiúról készített munkája, a tititá is szerepelt a versenyben. Ahogy egy nem zenei, hanem más terepen megélt, kiküzdött kitöréstörténet, Hörcher Gábor sokszoros díjnyertes roma rally portréja, a Drifter is. Ezek a filmek, és persze a dokumentumfilmes verseny fődíját elnyerő Seb, Nagy Dénes minimalista, figyelmesen drámai portréja három önsebző nő traumatikus élettörténetéről, mutatják, hogy a kortárs magyar dokumentumfilm sok szempontból (t)rendben van: oda tud figyelni az itt-és-mostra, és közben párbeszédképes a nemzetközi tendenciákkal is.

Szerencsére ugyanez elmondható a kortárs magyar animációról is, amely színtén markánsan jelen volt a Mediawave-en. Az animációs rövidformát a humora, a groteszk iránti nyitottsága, színes vizuális kavalkádja az egyik leginkább közönségbarát műfajjá teszik – igazi, magától értetődő fesztiválkedvenccé. Az idei mustrán többek között a Dji, a halál utazik cíímű fekete humorú kalózfilm, az iráni Kocka egyszerű filozofikus tanmeséje, a lengyel Teremtések gyönyörű képekre komponált tárgykivágásos groteszk szerelmi története, illetve a díjnyertes orosz Egy anyáról című film minimalista grafikájú, univerzalisztikus teremtés és élet-halál története vitte a prímet.

A komáromi Monostori erőd tökéletes metafórája a Mediawave helyzetének. Ha akarom, határokon átívelő összeművészeti mustra, a kulturális sokszínűség magától értetődő mintáival. Archaikus és modern, népi, plebejus, szabad- és szabadságelvű. Heterotóp tér a magyar magyar miliőben. Ha akarom, végvár, egy saját erejét, kreativitását közösen felfedező és elvező közösség menedék- és találkozási helye. Befogad és kinyit. Várba zárva, de a folyóparton. Nyitva kultúrákra, értékekre, másságra és (ön)azonosságra. A Mediawave joggal használja most már egy ideje magára a Tartóshullám elnevezést. Ez a megértő és befogadó hullám igazán elérhetne más, a fesztiválon kívüli területeket is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 48-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12843