KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/november
KRÓNIKA
• N. N.: Odeon
• Kovács András Bálint: Christian Metz halálára
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Filmművészet, nulla év Velence
• Bikácsy Gergely: Az előretolt fényőrség Godard, a félkegyelmű
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Aranykor és utóélet A hatvanas évek mozija
• Gaál István: Gazdag pillanatok Részletek egy portréfilmből
• Ozsda Erika: A kis vakond Forgatási riport – képregény
• Kozma György: És mi van, ha mégis erkölcsromboló a mozi? Hamlet és Magenheim

• Gelencsér Gábor: Iskolamozi Beszélgetés Lányi Andrással
KÖNYV
• Kelemen Sándor: Peternák Miklós: Új képfajtákról

• Báron György: Hideg fej, hideg szív, játékos test Ismeretlen ismerősök: Atom Egoyan
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Sursum corda A túrkevei angol báró
KRITIKA
• Balassa Péter: Szépen, nyugodtan, egyszerűen Senkiföldje
• Ardai Zoltán: Kifosztott szemfényvesztők A turné
• Turcsányi Sándor: Sózzuk meg a farkát! Live Show
• Hegyi Gyula: Kínai vízum Őszi hold
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A cementkert
• Báron György: Az örömváros
• Hirsch Tibor: A cég
• Turcsányi Sándor: Gyilkos nap
• Barotányi Zoltán: Felelősségünk teljes tudatában
• Mockler János: Tina
• Tamás Amaryllis: Nyomul a 8. Dimenzió!
• Bíró Péter: Úton hazafelé
• Harmat György: Sliver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A cementkert

Koltai Ágnes

 

Ünnepi pillanat: Jean Cocteau és Thomas Mann találkozása a filmvásznon. A Rettenetes gyerekek és a Wälsung-vér fonódik össze. A kitűnő irodalmi ismeretek és a fojtogató enterieurök meghozták az elismerést a rendezőnek: Andrew Birkin a legjobb rendezés díját nyerte el az idei berlini fesztiválon. Némi túlzó galantériával, A cementkertbe ugyanis nem a rendező, hanem a négy gyerekszereplő lehelt életet. Pontosabban, ők tudták érzékeltetni, hogy mi történik az emberrel, ha hirtelen elfogy körülötte a levegő. Ha elpárolog a szeretet, ha oda a biztonság és a kötődés. Három gyermek az alig felnőtt Charlotte Gainsbourg irányításával csodát művel a vásznon, átlelkesítik a készen kapott történeteket. Jóllehet ismerjük a lélektani fordulatokat, és tudjuk előre, mikor nő vagy oldódik a feszültség, velük újra végigszorongjuk az elárvulás minden mozzanatát.

A nagylányt alakító Charlotte Gainsbourgra épít a film. Ez az épphogy felnőtt hölgy a francia mozi különös csillaga. Arcán mindig ott húzódik valami furcsa kamaszos dac, gyerekes düh, csúnyácska, négyszögletes alakú, mégis izgalmas. Anyjától (Jane Birkin) örökölt kicsit nervőz vibrálása, szomorú tekintete inspirálja a rendezőket. Utoljára Bertrand Blier Kösz, megvagyok című filmjében láthattuk, ahol egy magával mit kezdeni nem tudó tinédzsert játszott. A cementkertben még egy korosztállyal ifjabb lányt alakít: csúnyán kamaszodó iskolást, aki a nővé válás nehézségeivel küzd. Zavarja tulajdon teste, érzelmei szétfeszítik, a mindennapok untatják, s éppen ekkor hagyja örökre magára apja és anyja, rátestálva testvéreit, köztük Jacket, a vele szinte egykorú öccsöt. Jean Cocteau-t ezen a ponton váltja fel Thomas Mann.

Charlotte Gainsbourg kíméletlen dacossága az egyetlen újdonság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1299