Magyar MűhelyA nevezetes névtelenA látható történetVárkonyi Benedek
Hamvas Béla rendhagyó sorsát magasröptű gondolat és a kisszerű, földre húzó ellenerők ütközése formálta.
Az
alkotókat ritkán lehet művük címével összekapcsolni, elvégre nem magukat
szokták megírni, vagy ha mégis, akkor azt rendszerint letagadják. Hamvast
könnyű összehozni A láthatatlan történet
című esszégyűjteményével; igen, mert az ő saját története is láthatatlan volt
eddig. Ez az élet elrejtőzött, még a halál után is hosszú évtizedeken át. Nemcsak
a mű, a magántörténet is ellenállt, persze elsősorban azért, mert rejtegették
őt. Ez az életmű – az élettel együtt – nemigen tetszett a rendszereknek, mert
Hamvas rendszeren kívüli; olyan, mint egy exobolygó,
amely más napot, más csillagot tüntet ki keringésével, nem a miénket. Megvannak
a maga saját törvényei, és ezeket csak akkor látjuk, akkor vesszük észre, ha
valamelyest, bármilyen kicsit is, beavatottak vagyunk. Ebbe a különös világba
pedig mi avathatjuk be saját magunkat; azzal, hogy olvassuk Hamvast hogy
fölfedezzük magunknak a szépírót és a filozófust, és elgondolkozunk mindazon,
amivel írásaiban találkozunk.
De azért
ennek az újvilágnak a meghódítása nem megy gyorsan. Mert a Hamvas esszék és
Hamvas-gondolatok nehezen kezelhetők; érezzük szellemességüket, bölcsességüket
és tiszta levegőjüket, csakhogy mindig is túlságosan megfoghatatlanok voltak. Sokszor
légiesek, ezért ezoterikusnak, túlságosan metafizikusnak bélyegezték. Mindez
elég volt ahhoz, hogy évtizedeken keresztül hallgatás legyen belőlük. Hamvas,
ez a vérbeli szellemember szocialista gyárak raktárainak mélyén dolgozott, ahol
semmi keresnivalója nem volt. Sokkal szívesebben képzeljük őt el egykori
munkahelyén, a Fővárosi Könyvtárban. Vannak emberek, akik könyvtárba valók, mint
Szerb Antal is. Hamvas szemlélődő; nincs messze tőle az ókori kínai világ,
könnyedén magunk elé képzeljük őt évezredekkel/évszázadokkal korábban, amint elmélkedik,
nézi önfeledten az esőcseppeket, kezében pohár, finom borral vagy éppen
filozófusokat olvas, a barátait: Kierkegaard-t, Jasperst és Istenről töpreng. Ha
visszanézünk az elmúlt időkre, szinte érthetetlen, hogy miért akarták őt
elrejteni; de hát az egy irracionális világ irracionális tette volt. Miközben ez
a töprengő alkat soha nem látott maga előtt ellenséget, csak őt látták annak.
A
kitagadott, száműzött, láthatatlan filozófus megjelent egy filmen. Finoman,
kissé légiesen, ahogyan ez illik hozzá. Nagyjából váratlanul, mert az évtizedeken
keresztül már hozzászoktunk ahhoz, hogy ez az ember láthatatlan. Most végre
megint láthatóvá lett. Dokumentumfilmen, amelytől többnyire tárgyszerűséget
várunk, elvégre a műfaj dokumentumokkal, egy kor lenyomataival dolgozik.
Szerencsére ennél sokkal többet kapunk; életet, történetet, hangulatot. Hamvas
sorsa a huszadik századi magyar irodalomtörténet különös esete; nem szabályos
írói pálya, elvégre ez az út egyetlen jelentős regényt hozott, és legszívesebben
arra is azt mondanánk egyetlen szóval – ha értenénk ezt a szót –, hogy
posztmodern mű. Hamvas írásainak többsége esszé, talán kultúrtörténeti, talán
ezoterikus vagy metafizikus, az élete ugyanakkor – ahogy kibontakozik előttünk
a filmen – nagyon is földi, teli szellemi elevenséggel, és a századnak megfelelően
hányatottsággal, állásvesztéssel, kitagadottsággal, visszatéréssel.
De
nemcsak az élet jelenik itt meg, hanem a mű is, a filmben az életrajzi vonal
mellé párhuzamosan kapunk egy másikat is. Persze nem várhatjuk el egy
dokumentumfilmtől, hogy egy sokezer oldalas – és sokszor rejtelmes – művet hozzon
elénk. Ezt csak akkor kaphatjuk meg, ha olvassuk
Hamvast, ha belemerülünk elmélkedéseinek birodalmába. Ez a film mintha afféle mintakönyv volna; beenged itt-ott a
gondolatok közé, elcsábít, hogy később majd magunk merészkedjünk az addig
ismeretlen és zegzugos gondolatvidékekre. Harmóniába állítja egy életpálya
fordulatait és gondolkodásának rejtelmeit, és megértünk valamit abból, hogyan
lehet – vagy lehetne – a történelem szeszélyei és gonoszságai ellenére derűsen,
tisztességesen és optimizmussal teli látni ezt a földi vagy földön túli
világot.
Ma már
nem divat egy filmre azt mondani, hogy „szép”; ez a fogalom mintha avítt lenne.
De ez a film szép, mert olyan embernek a történetét tette végre láthatóvá varázslatosan,
aki hosszú időre eltűnt a szemünk elől. Szinte hosszabb időre, mint ameddig ez
az élet tartott.
A nevezetes névtelen – fikciós dokumentumfilm, 2016. Rendezte: Katona Zsuzsa. Kép: Dala István, Reich László. Vágó: Lecza Attila. Hangmérnök: Belovári Tibor. Producer: Nyeste Péter. Támogató: Eurohand
Zrt. Gyártó: Aster Film. 65 perc
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 6.33 |
 |
|
