KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/július
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyel napforduló Zaorski, Gliński, Wajda
• Pálfalvi Lajos: Hattyúdalok Beszélgetés Robert Glińskivel
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: A színész energiaforrás Beszélgetés Halász Péterrel

• Király Jenő: A pornográf szende Összehasonlító szexuálesztétika
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Bengáli dialektus Satyajit Ray
• Báron György: Keleti szél San Francisco
• Hirsch Tibor: Tükör által színről színre Mediawave, Győr
KÉPREGÉNY
• Kozma György: Crac! Boum! Ouf! Tron! Francia képregények

• Hegyi Gyula: Az igazság pillanata Az AIDS filmes metaforái
1895–1995
• Kömlődi Ferenc: Táncolj, Hollywood! A musical aranykora
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz Testi tréfa
KRITIKA
• Fábry Sándor: A levesben Bele a tutiba
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Tisztességtelen ajánlat
• Schubert Gusztáv: Fekete köpeny
• Turcsányi Sándor: Volt egyszer egy gyilkosság
• Békés Pál: Az 57-es utas
• Sárkány Dezső: Micsoda nő ez a férfi!
• Sneé Péter: Az örömapa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Retrospektív

Testi tréfa

Harold Lloyd viszonya a tudattalanhoz

Molnár Gál Péter

Lloyd szemüvegben, választékos középosztálybeliségével, illemtudó erőszakosságával és szende mohóságával az amerikai álmodozó típusát sűrítette alakjaiba. Némafilmjeit zongorakísérettel vetítette az Örökmozgó.

 

A vicc és viszonya a tudattalanhoz (1905) forradalmasítja a filmkomikumot. Malibuban persze nem böngészték Freud tanulmányát, de innen kezdve a vicc komoly dolog. Freud visszahelyezi a nevetést a legfontosabb emberi tevékenységek trónjára. Száműzi a nyárspolgári merevséget, amely szerint a vicc léha fölöslegesség. Freudot öt évvel megelőzi Henri Bergson (A nevetés, 1900), filozófiailag kitágítja a német esztéták komikumelméletét, a vizsgálódást kiterjeszti a mindaddig alantasnak vélt területekre.

Bergson párizsi kísérletével és Freud bécsi teljesítményével egy időben más gondolkodók is elvégzik egybevágó eredménnyel a kísérletsorozatot: a francia Max Linder és az Angliából Kaliforniába hajózott pantomimszínészek – Charles Spencer Chaplin és Stanley Jefferson Laurel –, saját bőrükön tapasztalják azt, amit a francia gondolkodó és a bécsi doktor papíron teljesített be.

Meglepő: amíg Freud példái megfaggatják a verbális vicceket, az amerikai komikusok a mindennapi élet komikum patológiáját teszik vizsgálatuk tárgyává. Módszeresen sorra veszik mindazon emberi helyzeteket, amikben addig a humor elrejtőzött. A szerepkörök megfordulnak. A betegségeket fizikai magatartások mögé rejtő, azokkal üzenő gesztusokat a színész vizsgálja meg, neki pedig szorosabb köze volna a szóbeli fogalmazáshoz – ha éppenséggel nem Fred Karno némajátékos truppjából penderült felvevőgép elé –, viszont a logika alól kiszökő, logikát teremtő verbalitás kalandjait az orvos elemzi végig.

Freud valóban beleszólt a filmkomikumba, vagy csupán szükségszerű párhuzamot mutat a kaliforniai mozibohócok ténykedésével?

1909 augusztusában Freud – New Yorkba érkezésének harmadik napján – moziba megy Ernst Jones és Ferenczi Sándor társaságában, amint erről Jones hűségesen beszámol (Sigmund Freud élete és munkássága, Budapest, 1973. Európa Könyvkiadó, 352. oldal) „megnéztünk egy korabeli kezdetleges filmet – rengeteg vad üldözési jelenet volt benne. Ferenczi a maga fiatalos módján roppant izgult a filmen. Freud azonban csak csendesen derült. Egyébként mindketten ekkor láttak életükben először filmet” (Félix Pál fordítása).

Nincs följegyzés arról, Freud látott-e néma szkeccset és meglátta-e elméletének visszaigazolását a mozikomédiákban. A filmmel való kapcsolata egyoldalú. 1925-ben Samuel Goldwyn 100 ezer dolláros ajánlatot tesz doktor Freudnak: „működjék közre a történelem leghíresebb szerelmi történeteiről forgatott filmben; az első történet Antonius és Cleopatra szerelmét dolgozta volna föl”-tudósít Jones anélkül, hogy elnevetné magát. Freud nem vállalja. Júniusban az UFA javaslatát tolmácsolja Neumann: készítsék úgy el a filmet, hogy az szemléltesse a pszichoanalízis néhány mechanizmusának működését. Freud lemond a népszerűsítés lehetőségéről.

Harold Lloydról elsőre mindenkinek emlékezetébe szökik emblematikus képsora a Felhőkarcoló-szerelemből, amikor egy Los Angeles-i magasház homlokzatán életveszélyes helyzetben egyensúlyozva mászik fölfelé. Lloyd mint pókember a falon olyan, mintha az Álomfejtés illusztrációját vetette volna filmre. Ha képsorainak megfejtésére vagyunk kíváncsiak, Freudhoz kell fordulnunk: „Lépcsők, hágcsók, létrák, illetőleg rajtuk a fel- vagy lefelé járás a nemi aktus szimbolikus ábrázolására szolgálnak. Sima falak, amelyeken átmászunk, homlokzatok, amelyeken – gyakran nagy aggodalmak közepette – leereszkedünk, az álló emberi alaknak felelnek meg: az álom alighanem megismétli azt az emléket, hogyan mászott fel a kisgyermek a szülő vagy a dajka ölébe, karjába.” (Álomfejtés, Budapest, é. n. Helikon. Hollós István fordítása, 250-251. oldal.)

Lloyd a magasban, amint a felhőkarcoló tetején lebeg ég és föld között, állandósult motívuma. A komikus, aki kezdetben Chaplin-pótlék Chaplin-bajusszal, csak a bő gatya helyett szűk nadrágszárakban és középen elválasztott haja különbözteti meg az Angliából érkezettől, 1916-tól megkezdi Hal Roachnál állandó figurájának sorozatát. Lonsome Luke a neve a heti egy filmet kínáló sorozatban. Itt kap orrára teknőckeretes szemüveget. Ez meghozza az addig támadóan erőszakos figura líráját. Két év múlva kikerül a nagyvárosi űrbe. Először lóg a gerendán a magasban (Nézz a lábad elé, 1918). Újabb két év és ablakpárkányon kínlódik, mint modern nagyvárosi Sziszifosz, aki önmagát akarja felgörgetni a biztonságba (Magas és szédítő, 1920). Öngyilkosságra készül a Sohasem gyengül (1921) hőse. Beköti szemét irodájában. Az ablakon belendül egy vastraverz. Fölemeli székénél fogva és kilódítja a felhőkarcoló előtti űrbe. A túlvilágon hiszi magát. A Felhőkarcoló-szerelem (1923) hőse kénytelen fölmászni egy felhőkarcoló falán. A hangosfilm kezdetein megismétli az ablakba kapaszkodó riadt küzdelem képsorát (Előbb a lábat, 1930). Pályája végén majd Sturges fonákjára fordítja a Lloyd eszményítette komikus hőst, és elrepetáltatja vele a magasépület párkányán való tériszonyos küzdést, megtoldva egy hozzáláncolt oroszlán többlet-veszélyével: Harold Diddlebock bűne (1947), a forgalmazásban csak Őrült szerda-ként került a közönség elé.

A katasztrófaközeliség nemcsak magas házon, hanem villamos kocsi tetején is fenyegetően komikus. Lányos zavarban (1924) című úgynevezett egész estét betöltő komédiájában a villamos áramszedőjébe kapaszkodva próbál meg egyensúlyban maradni. Ez első független produkciója, miután otthagyta Hal Roach stúdióját. (Roach majd továbbkergeti alkalmazottjait a felhőkarcolókon. Stan és Pan jó néhányszor függenek majd a mélység fölött. Stan utolsó szalmaszálként szerelmesen átölel egy vastraverzet, de hiába érzi magát átmenetileg biztonságban: a gerenda kilendül és Stan újra a mélység fölött találja magát. – Roach stúdiója tulajdonának tekintette a geget. Filmről filmre vándoroltatta.)

A villamos áramszedőjén fityegő Harold Lloyd látványára alkalmazva Freud szavait – „A ’sima’ falak férfiak; a házak ’kiugró részein’ szorongásos álomban nemritkán megkapaszkodunk” – kényszert érzünk, hogy döntsünk a szimbólumok nemi jellege felől. A villamos áramszedője és a gerenda vajon fallikus szimbólum, esetleg homoszexuális vagy biszexuális szimbólumok becsempészésével gyanúsíthatjuk meg Hal Roach komikus-iskoláját? Freud segít: „némely álomban felcserélődnek a nemek” (Álomfejtés, 253. oldal). A felhőkarcoló oldalához tapadó és megkapaszkodni igyekvő Harold Lloyd látványa nem egyértelmű. Az épülethez bizalommal hozzásimuló ember mint anyamellhez tapad hozzá a falhoz; vagy egy férfias társadalom fölmeredő jelképe fenyegeti biztonságát?

Hozzájárul a vallomás ambivalenciájához, hogy jóllehet Harold Lloyd annyira alanyi megnyilatkozást sugall állandó figurájával, hogy többnyire saját keresztnevével ajándékozza meg teremtményeit – Harold van Pelham a Nem kell izgulni, Harold Lamb Az újonc, Harold Manners Az isten szerelmére, Harold Speedy Swift a Gyorsaság, Harold Bledsoe A gyáva hős, Harold Horne az Előbb a lábat, Harold Hickory A kisebbik testvér főszereplője – mégsem vitte vásárra a bőrét. Megtakarította magának a veszélyt, ami nem jelenti egyszersmind, hogy ép bőrrel megúszta volna a vicceket. Egy sajtófogadáson égő cigarettáját egy anarchista bomba kanócán nyomta el. A bomba valóságos volt. Fölrobbant. Leszakította Lloyd jobb kezének hüvelyk- és mutatóujját. A hiányzó ujjakat ezentúl testszínű kesztyűbe rejtett pótlás helyettesítette a veszedelmesnek látszó függeszkedési jelenetekben.

A vidámság iparszerű előállítása, a vicc-csinálás és a tréfagyártás önmagában is veszedelmes, különösen az a testi komédiák idején. Lloyd a felhőkarcoló magasában lejátszódó, alanyi képsorokat nem személyesen játszotta el. Dublőrökkel dolgozott. Harvey Parry helyettesítette őt az Előbb a lábak magasban zajló jeleneteinél. A villamos áramszedőjén csimpaszkodó színész helyett rodeós kaszkadőr végezte el a veszélyes felvételeket. Az emblematikussá vált Felhőkarcoló-szerelem magasban játszódó képsoraiban pedig Bill Strothers pótolta Lloydot, noha Strothers maga is játszott a filmben. Ő alakította a falat hágó pókembert, aki helyett a mese szerint Lloyd mászik a falra. Valójában azonban ott is Strothers vállalta a veszélyt.

A veszély amúgy is kevéssé volt fenyegető. Lloyd, valamint Stan és Pan felhőkarcoló tetején játszódó, párkányperemen rettegő jeleneteit teljesen veszélytelen helyzetekben vették filmre. Nem lévén a stop-trükk és más fotografálási fortély föltalálva, Roachék egy lapos tetejű házon díszlet-felhőkarcolót emeltek és a megválasztott felvételi szög a filmszalagra szemcsalással juttatta el a képsorokat. Úgy nézett ki, mintha a színész vagy duólőre valóban irdatlan mélység fölött egyensúlyozna.

Egy komikus, aki legszemélyesebb mondanivalóit a testi tréfák műfajában másokkal örökíti meg. Egy komikus, akinek emblematikussá sűrűsödött alanyi tréfája mások munkáját tartalmazza. Ez meglehetősen sok ellentmondás a legkisebb fiú filmről filmre ugrándozó, végeérhetetlen sagájához.

Lloyd szemüvegben és választékos középosztálybeliségével, illemtudó erőszakosságával és szende mohóságával az amerikai álmodozó típusát sűrítette filmalakjába. Egy esetlen, málénak rémlő törtető. Az újonc (1925) foggal-könyökkel harcoló, mindenkin keresztültörtető baseball-játékos. Átgyalogol a többin. Kidőlnek körötte sporttársai, földre zuhannak. Végül befut győztesen az amerikai álomba. Huszonkét évvel később az 53 éves színésszel John Sturges megismételteti a jelenetet. Az újonc záró-képsora lesz az Örült szerda nyitóképsora. S csak ha árgus szemekkel figyeljük, akkor lehet észrevenni, hogy a diadalittas szurkolók vállán hordozott sportbajnok megöregedett az egyik snittről a másikig.

Harold Lloyd a legkisebbik testvér. Nemcsak a szerencsét próbálni útra kelő legkisebbik királyfi vándormeséjét transzponálta a Nagy Lehetőségek hazájába, de a kaliforniai komikusok csapatában is ő töltötte be a legkisebb királyfi szerepkörét. A kisebbik testvér (The Kid Brother, 1927) címében is hirdeti, hogy Harold Hickory pártfogolandóan erőszakos, esetten törtető, meghatóan mohó. A protestáns erényekkel ékes szorgalmas Amerika megtestesülése. Egymaga a három kismalac. Szemüveges Miki egér.

Jóllehet Keaton fiatalabb nála (1895ben született), valamennyi némakomikus közt ő a kisebbik fivér.

Harry Langdon, aki Stan és Pan forgatókönyvírójaként végzi: 1884-ben született. Chester Conklin, aki Chaplin társa az első egyfelvonásosokban és majd a Diktátor fodrászüzletében vendégként végzi pályafutását: 1888-ban látta meg a napvilágot.

Chaplin 1889-ben.

Groucho Marx és Stan Laurel 1890-ben.

Lloyd száz évvel ezelőtt.

Az évszám nem az utolsószületettség érdekessége miatt fontos, hanem, mert majdnem egykorú fiatalemberek egyazon életérzést továbbítottak testi tréfáikkal az induló filmművészetben. Egyazon nemzedék vetette magát és kifejezni valóját a filmre. Gegjeik azért járhattak kézről kézre, lábról lábra, fenékrehuppanásról fenékreesésre, mert nemcsak értették egymás tréfáit, hanem érezték is a viccek bölcseletét. Ugyanabban a világban bukdácsoltak, ugyanazokban az akadályokban buktak orra és azonos mélységek fölött végezték kötéltáncukat.

Harold Lloyd, a legkisebb testvér józanul kezelte idősebb fivéreitől átvett örökségét. Szakkönyvek úgy tartják: ő nem a music hallok felől érkezett a mozihoz, és ellentétben komikus kartársaival, nem gyerekkorában kezdte testét nyűni a nyilvánosság előtt. 12 éves korában azonban már „plakáton van”. John Lane Connor vándortársulatánál, a Burwood Theater Dickens-dramatizálásában játszik. San Diegóban kap ripacsképzést Connor színitanodájában, húszévesen az Edison-cégnél A vén majom meséi (1903) sorozatban statisztál. Hamarosan összebarátkozik egy másik filmstatisztával, Hal Roach-csal. A többit tudjuk. Roach, a nagy fölfedező Chaplin-pótlékot lát benne. Lloyd az új Chaplin. A 20-as években nem csak lehagyja riválisát népszerűségben, de több filmet is forgat nála.

Lloyd mindig kelendőbbnek mutatkozik. Chaplin romantikus. Keaton vadul megérthetetlennek tartja a világot. Lloyd közöttük a józan amerikai. A többi komikus elvérzik. Keaton nehezen éli túl a némafilm és a hangosfilm váltókorszakát. Lloyd középfajú komikumával és középosztályi eszményeivel száraz lábbal kel át minden özönvízen.

Különbözik Kartársaitól abban, hogy csak egyszer nősül és egyszer sem válik el. Nem él viharos magánéletet, mint Chaplin. Nem bajlódik az alkoholizmussal, mint Keaton. Sokat dolgozik. Sokat keres. Okosan beosztja keresetét. Fivérét szerződteti társnak a Lloyd-stúdióhoz. Papájuk a cég alelnöke. S hogy egészen biztos legyen benne, nem szedik rá: a nagybácsi lesz a pénzügyi ellenőr. S amikor már kiöregszik, és kínos volna bohóctréfákban mutatkoznia élemedetten, ki nem eresztve ellenőrzése alól korai munkáit, összeállításokat forgalmaz nagy anyagi sikerrel (Harold Lloyd’s World of Comedy, 1962, valamint Harold Lloyd’s Funny Side of Life, 1963.)

Beverly Hillsben 17 hektáros birtokot vásárol, megépítteti Greenacres nevű házát két és fél millió dollárért. Ez 1924-ben történik. Mindössze négyesztendős filmpályafutás van mögötte. Igazán takarékos ember, alaposan megnézi, mire költi a pénzét. 44 szobás palotáját olasz renaissance stílusban berendezi. Sportpályákat, olimpiai méretű úszómedencét kapcsol hozzá, csónakázótavat, gyermekeinek külön kertet és játszóházat. Aggódik, hogy kedves birtokát az a sors éri, mint Hearst kastélyát – aminek paródiáját láttuk az Aranypolgárban –, nem szeretné, ha kíváncsi turisták kószálnának parkjában és családi fotókat készítenének baldachinos hálószobájában.

Örökösei nemigen méltányolták aggodalmát. Greenacres-t lerombolták 1975-ben. Apartment-házat építettek helyére. A tetején riadtan megkapaszkodni igyekezhet egy középosztályi fiatalember, aki föl szeretne hágni a magasba, de visszahúzza a mélység.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/07 52-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1329