KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
   2017/november
MAKK KÁROLY
• Szekfü András: „Nem éreztem cinizmust” Beszélgetés Makk Károllyal (1971)
A JÖVŐ ÁRNYÉKÁBAN
• Parragh Ádám: Diszkrét zendülés Az elnyomás allegóriái
• Géczi Zoltán: Rekonstruált csoda Szárnyas fejvadász 2049
• Zalán Márk: Gyógyító határátlépések Denis Villeneuve
A KÉP MESTEREI
• Benke Attila: Egy rousseau-i fényíró Néstor Almendros
HANEKE
• Szabó Ádám: Kamera által láthatatlanul Haneke és a thriller
• Baski Sándor: A burzsoázia fantomja Happy end
JEANNE MOREAU
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tükröm Jeanne Moreau (1928-2017)
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A titkoktól szabadulni kell” Beszélgetés Mészáros Mártával
• Kolozsi László: Budapest Confidental Beszélgetés Gárdos Évával
• Bilsiczky Balázs: Amíg világ a világ Beszélgetés Buvári Tamással
MAKK KÁROLY
• Gelencsér Gábor: Keretjáték Makk modernizmusa
KÖNYV
• Varga Zoltán: Hegeltől a texasi láncfűrészesig Király Jenő: A mai film szimbolikája
PANORÁMA
• Lénárt András: Autonóm kamerával Hispániában A mai katalán film
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: A megoldás: empátia CineFest – Miskolc
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Fagypont alatt Jo Nesbø: Hóember
• Sepsi László: Hidegítés Hóember
KRITIKA
• Jankovics Márton: A történelem fekete doboza Aurora Borealis – Északi fény
• Bilsiczky Balázs: Az újrakezdés lehetőségei Szeretföld
• Nevelős Zoltán: A pokol kapuja Megtorlás
• Ádám Péter: A zseni árnyékában Rodin
MOZI
• Baski Sándor: Rögtönzött szerelem
• Huber Zoltán: Suburbicon
• Benke Attila: HHhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják
• Kovács Kata: Salamon király kalandjai
• Roboz Gábor: Hét nővér
• Barkóczi Janka: Vakrandim az élettel
• Kránicz Bence: Egyenesen át
• Rusznyák Csaba: Boldog halálnapot!
• Fekete Tamás: Dzsungel
• Andorka György: Űrvihar
• Vajda Judit: Madame
• Varró Attila: 120 dobbanás percenként
DVD
• Gelencsér Gábor: Valahol Európában
• Pápai Zsolt: Öt könnyű darab
• Kránicz Bence: Batman és Harley Quinn
• Kovács Patrik: Tagadás
• Pápai Zsolt: Közöttünk az űr
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Aurora Borealis – Északi fény

A történelem fekete doboza

Jankovics Márton

Mészáros Márta egy mai elhidegült anya-lánya kapcsolaton keresztül viszi be a nézőt a történelmi traumák sűrűjébe.

„Nem engedhetjük, hogy a múlt tönkretegye az életünket” – hangzik el Olga szájából az Aurora Borealis – Északi fény tételmondata. Ez akár csenghetne üres és kissé didaktikus frázisként is a Bécsben élő menő ügyvédnő szájából, aki bankos meetingek, repülőterek és luxusautók belsőtere között cirkálva éli sikeres és fegyelmezetten boldogtalan életét. A kijelentésnek mégis hatalmas súlya van a film ezen pontján, Tóth Ildikó karaktere ugyanis nem társalgási közhelyeket puffogtat, hanem egy nagyon is valós, elemi erejű fenyegetéssel száll szembe, ahogy Mészáros Márta hősnői szoktak. Nevezetesen azzal a fenyegetéssel, hogy egy újabb családot temessenek maguk alá a történelem sötét bűnei, amelyek évtizedekig rejtőztek az elme legeldugottabb padlásszobáiban. Olga imperatívusza tehát kétségbeesett és elszánt kísérlet arra, hogy a jelenben gyógyítsák a múlt traumáit, mielőtt még azok túl nagyra nőtt gólemként pusztítják el a családnak nevezett emberi sorsköteget.

A kísérlet tulajdonképpen sikerrel jár, ám az ilyen történeteknek persze nem szokott happy endje lenni. Már ha happy end alatt azt értjük, hogy a fájdalom teljesen megszűnik, és a szereplők minden életproblémája elsimul. Mészáros Márta pontosan tudja, hogy a múltbeli tragédiák nyomait nem lehet végleg kitörölni az emberi lélekből. A legtöbb, amit tehetünk, hogy szembenézünk velük. Ez persze nehéz, és mély sebeket téphet föl, de még mindig kevésbé ártalmas, mint az elhallgatások és hazugságok lassan erjedő mérge, amely észrevétlenül itatja át a hétköznapokat, és apró dózisokban gyilkolja a kapcsolatainkat. Az Aurora Borealis is egy pusztító erejű titokról szól, amelyet Olga anyja, az idős Mária majdnem a sírba visz magával. Még a halálos ágyán is alig képes megtörni a hallgatást, de végül kelletlenül és akadozva mesélni kezd arról, ki is volt Olga igazi apja. Szemben azzal az idealizált képpel, amit fél évszázadon át hazudott neki.

Ez a téma Mészáros Márta egész életművén hangsúlyosan végigvonul, amelyben kezdetektől gyakran kísértik családi titkok, hazugságok és hiányok a szereplőket. Már első nagyjátékfilmjében, az 1968-as Eltávozott napban is egy gyermekotthonban felnőtt árva lány ered ismeretlen szülei nyomába. A Kovács Kati által alakított Szőnyi Erzsi Mészáros erős hősnőinek prototípusaként is felfogható: magányos nő, aki megpróbál letérni a társadalom által számára kijelölt nyomvonalról, hogy a saját útját járja. Ezt vitte tovább a berlini Arany Medvét elnyerő Örökbefogadás is, amelyben egy magányos özvegyasszony és egy nevelőintézeti lány szeretethiánya fonódik egymásba. A legteljesebben pedig az önéletrajzi ihletettségű Napló-trilógiában bomlik ki a téma, amelyben a rendező saját fiatalkori küzdelmeit is felidézte a Szovjetunióban megárvult, majd hazakerült Juli makacs önkeresésében. A Napló-filmek azt is tűpontosan ábrázolják, miként hatja át egymást magánélet és történelem. Mert a titkok és hiányok legtöbbször nem maguktól szökkennek szárba, hanem a történelem léptei nyomán, amely a dicső jövő felé menetelve tipor bele az emberi életekbe. Nem véletlen, hogy Mészáros még Nagy Imre elítélését és kivégzését sem önmagában idézte fel, hanem az apahiány személyes szemszögén szűrte keresztül a Temetetlen halottban.

Az apahiány és annak betöltése az Aurora Borealis cselekményében is központi szervezőelem. Ezúttal is a történelemkönyvek lapjai mögé pillantunk be, azonban már nem a vastagon szedett főcímeknél, hanem az apró betűs lábjegyzeteknél járunk. A forradalom elsőszámú mártírjává váló, egyszerre idealizált és démonizált apafigura helyett itt a világháború hátterében meghúzódó névtelen tragédiákhoz lépünk közel. A láthatatlan generációról, szőnyeg alá söpört sorsok sokaságáról van szó. Egy olyan traumáról, amely hiába érintett százezreket, mégis tabutémává vált és hosszú évtizedekre kibeszéletlen maradt. A háború gyermekei közül sokan nem is tudták, de ha véletlenül igen, akkor is titkolták, hogy szovjet katona volt az apjuk. Hol a társadalmi nyomás, hol a nemi erőszak áldozatainak személyes szégyenérzete lehetetlenítette el az őszinte beszédet, így maradt a hallgatás, és a kegyesnek szánt – ám csak a bűntudatot növelő – hazugságok.

A „láthatatlan generáció” már régóta foglalkoztatta Mészárost, akin pályája második felében többször is számon kérték, miért hagyta el korai filmjeinek dokumentarista stílusát. Ezúttal különválasztotta a feladatot, és két verziót is csinált a történetből. Pár éve dokumentumfilmben dolgozta fel Barbara Stelz-Marx osztrák történésszel, aki elsők között kezdte kutatni a háború gyermekeinek történetét Európában. Majd hosszú évekig küzdött azért, hogy nagyjátékfilmben is kibonthassa a kényes témát. Ennek lett eredménye az Aurora Borealis, amely egy elhidegült anya-lánya kapcsolaton keresztül viszi be a nézőt a történelmi traumák sűrűjébe.

Már csak azért is sürgette annyira Mészáros a filmet, mivel kizárólag az utóbbi években sokat gyengélkedő Törőcsik Marit tudta elképzelni az anya, Mária szerepében. És nem is tévedett, hiszen tényleg az ő jelenléte adja meg igazán a történet súlyát. A 82 éves Törőcsik arcán ott van egy élet minden öröme és fájdalma, az ifjabb Piotr Sobociński kamerája nem véletlenül időzik annyit ezen a ráncokkal barázdált, csodálatos tájon. A kórházi jelenetek különösen szívszorítóak, de a kómából ébredő Mária fanyar humora és makacs természete hamar kizökkent minket a túlzott meghatottságból. Nincs könnyű dolga lányának, a Bécsből hazalátogató Olgának sem, különösen amikor ki akarja húzni belőle, milyen titkot is szeretett volna elmondani neki a telefonban.

Kettejük kapcsolata eleve fagypontról indul, és csak szép lassan olvad fel a film folyamán. Ehhez persze őszinte beszédre és az igazság fájdalmas feltárására van szükség. „Fájni fog nekem, és neked is” – mondja Mária, mielőtt belekezd Olga fogantatásáról szóló történetbe. A film nem hagy kétséget afelől, hogy a fájdalom ellenére is ez az egyetlen út a megbékélés és a továbblépés felé.

A sokáig titkolt múlt nemcsak szavakban, a vásznon is megelevenedik. Míg az 50-es évek nagyhatalmak által felszabdalt Bécsében az emberi szenvedés legmélyebb bugyraiban járunk, addig a jelenben az emlékezés fájdalma mellé a szembenézés katarzisa is társul. A párhuzamos időkezelésnek köszönhetően mi is részévé válunk a családi nyomozásnak, és Olgával együtt döbbenünk rá az igazságra. Legalábbis sejthetően ez volt a cél, de a kissé körülményes információadagolás miatt a néző sokszor előrébb jár a múlt megismerésében szereplőknél. Így bizonyos jelenetek nehézkessé válnak, mivel nem világos mennyi lenne az optimális nézői tudás azon a ponton. A nyomozás dramaturgiájánál sokkal jobban eltalált a folyamat lélektani ábrázolása. Nem pusztán anya és lánya egymásra találásáról van szó: Olga a saját életével is csak a múlt megismerése révén tud megbékélni, és rendezni kapcsolatát fiával, valamint volt férjével is. Mintha a kimondatlan titok eddig is ott lebegett volna a feje fölött, a háttérből akadályozva, hogy őszinte alapra helyezze családi viszonyait.

A traumák átöröklődésének gondolata olykor kissé didaktikusan is megjelenik a filmben, például mikor Olga önkereső fiára egy bécsi kiállításon vetülnek rá a háború gyermekeinek archív képei. A túlstilizáltság amúgy is jellemző némileg az Aurora Borealisra, pedig talán itt tényleg a dokumentarista szikárság hozná ki a legtöbbet az anyagból. Az éterire szűrőzött képek és az olykor szentimentális vonósok inkább elvesznek a történet drámai erejéből. Az érzelmi töltet annyira elementáris, hogy nincs szükség efféle külsődleges rásegítésre. A film legkatartikusabb jelenetei épp azok, amelyekben Mészáros hagyja magukat a helyzeteket és az azokat belakó színészeket érvényesülni. Mert nemcsak az egyszerre törékeny és akaratos Törőcsik Mari alakítása megrendítő a filmben, Tóth Ildikó is hitelesen formálja meg a vívódó Olgát. Törőcsik Franciskának pedig készséggel elhisszük (holott csak névrokona Törőcsik Marinak), hogy ő a fiatal Mária, aki a határzáron át Bécsbe szökik a szabadabb, boldogabb élet reményében.

Az Aurora Borealis tehát témájában hiánypótló film, amely szervesen nő ki Mészáros Márta immár fél évszázadon át újra és újra feltett bátor, a hallgatást megtörő kérdéseiből. A stiláris és dramaturgiai egyenetlenségek ellenére is bővelkedik mélyen megrendítő pillanatokban, amelyek épp olyan váratlanul és tisztán ragyognak föl a vásznon, mint az északi fény a Balti-tenger felett.

 

AURORA BOREALIS – ÉSZAKI FÉNY – magyar, 2017. Rendezte: Mészáros Márta. Írta: Mészáros Márta, Pataki Éva és Jancsó Zoltán. Kép: Piotr Sobociński Jr. Zene: Kovács Ferenc. Hang: Dévényi Tamás. Vágó: Szántó Annamária. Producer: Major István. Szereplők: Törőcsik Mari (Mária), Törőcsik Franciska (A fiatal Mária), Tóth Ildikó (Olga), Antonio de la Torre (Antonio), Ladányi Jákob (Róbert), Wunderlich József (Ákos), Hary Prinz (Stefan), Gáspár Tibor (Mária apja), Czinkóczi Zsuzsa (Mária anyja), Ewa-Maria Prosek (Edith), Leslaw Zurek (Anton), Fekete Ernő (A doktor)Cserhalmi György (A festő), Monori Lili (A postás). Gyártó: FilmTeam. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. 104 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13406