KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/február
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Langyforgató Beszélgetés Bereményi Gézával
• Szőke András: „Valami” Harcmezőre küldött könyvek
• Kardos István: Szerepzavar Harcmezőre küldött könyvek
• Jancsó Miklós: Levél-féle a drebbuchról Harcmezőre küldött könyvek
• Varga Balázs: Eltüsszentett forgatókönyvek Negatív filmtörténet
• Simó György: Közös nevező Beszélgetés egy alakuló filmes csoportról
• Reményi József Tamás: A vonal egyik végén Beszélgetés Lengyel Lászlóval
• Kende János: Egy kurátor feljegyzéseiből

• Csejdy András: Csend és hó és halál Fargo
• Lajos Géza: Azok a csodálatos Coen-fiúk Portré
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Eurochart
• Bikácsy Gergely: Krampusz-isten a fagylaltozóban Isteni komédia

• Bikácsy Gergely: A bűn Ikaruszai Orson Welles
• Déri Zsolt: Fényösvény Beszélgetés Henri Alekannal
FESZTIVÁL
• Forgács Iván: Kései napfelkelte Várna
VIDEÓ
• Vitézy Zsófia: Táncoló kamera
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Magyar kosztüm Szökés
• Ardai Zoltán: Go West Honfoglalás
• Turcsányi Sándor: Vérszörf Szürkülettől pirkadatig
• Fáy Miklós: Tarantino-zenék
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Gyóntatószék
• Simó György: Szájból szájba
• Tamás Amaryllis: Őt is anya szülte
• Simó György: Zűr az űrben
• Hungler Tímea: Elvált nők klubja
• Nagy Eszter: Hajszál híján szeretem
• Speier Dávid: Mindhalálig
POSTA
• Szomjas György: Tisztelt Szerkesztőség!
• Bakács Tibor Settenkedő: Tisztelt Szomjas György!

• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szökés

Magyar kosztüm

Bori Erzsébet

Nyolc rab megszökik a kényszermunkatáborból, a szűkös börtönből a tágasabba. Gyarmathy Lívia recski filmje.

A szökés az elbeszélő műfajok feltalálása óta nagy témája az irodalomnak. Szökött már a leleményes Odüsszeusz és az élvtornász Casanova, szökött még Bogáncs, Dongo és Pillangó. A hollywoodi moziban a mai napig népszerű a szökős, szöktetős zsáner, életben tartásához hetente alapítanak börtönszigetet, fedeznek fel ismeretlen galaxisokat. A Gyarmathy Lívia – Böszörményi Géza alkotópáros Szökés című legújabb darabja romantikus történelmi kalandfilm. Kosztümjei, híven az ábrázolt kor ízléséhez, szolid eleganciával tüntetnek, és a természetes anyagokat – daróc, kapcarongy – favorizálják. Lényegében két alapfazont variálnak: a rabruhát és a katonai egyenruhát, utóbbit kék parolis megjelenítésben. Az alkotóknak, mondhatni, fixa ideájuk az úgynevezett ötvenes évek korszaka, s benne a Recsk nevű földrajzi egység. Fogattak már kétrészes dokumentumfilmet, meséltettek róla híres bennlakót, Faludy György, költőt de még a Laura rockerei is a recski kőbányában nyúzták a gitárt. Gyarmathyék röghözkötöttsége mindjárt érthető, sőt magától értetődő, ha tudjuk – és ki ne tudná –, hogy Böszörményi Géza is tagja volt annak az elitnek, melyet e klimatikus gyógyhelyre utalt be annak idején a gondoskodó szocialista állam.

Az előzmények ismeretében nem meglepő, hogy éppen ők jöttek rá, mekkora sikersztori, micsoda szökés hevert eddig parlagon a legújabb kori magyar történelem Recsk fejezetében. Ugyanezen előzmények ismeretében annál meglepőbb, hogy a Szökés nem pusztán egy újabb szeletét dolgozza fel a más eszközökkel már feltárt történetnek, hanem vérbeli játékfilmként szigorúan betartja a szökős zsáner szabályait. A körülményekről, a kemény biztonsági rendszabályokról, a táborélet hétköznapjairól – és hétköznapi borzalmairól – épp annyit mond el, amennyi feltétlenül szükséges a heroikus vállalkozás értékeléséhez. Molnár Gyula (így nevezik a filmhőst, akit a valóságos hős Michnai Gyuláról mintáztak) a történelmi Desmoulin-család Magyarországra szakadt ágából származik, és nem kezdő már a szökős szakmában, a nyakán jól látható hegek – egy golyó be- és kimeneti nyomai – szemléltetik notórius hajlamait. E sebhely is része lesz annak a minden részletre kiterjedő tervnek, amelyre kígyó okosan és galamb szelíden, plusz egy birka türelmével készül Molnár. Viselkedése a színlelés magasiskolája – nemcsak a tábor vezetőit és őreit, de rabtársai besúgókkal sűrűn tűzdel sorát is megtéveszti. Maga a táborparancsnok (Bodrogi Gyula) nem ellenfél. A spanyol polgárháború hőséből szánalmas alkoholistává züllött, gyermekeit egyedül nevelő (az asszony lelépett) férfi helyett a rangban alatta, de hatalomban fölötte álló politikai tiszt (Daniel Olbrychski) irányítja a tábort. A nagy fegyvertény ennek a ravasz és kegyetlen ávósnak a kijátszása, aki arra az alaptételre építi működését, hogy az emberben megbízni nem, de gyávaságára és hitványságára mindenkor építeni lehet. A legsúlyosabb próbatétel, hogy a manőverek miatt Molnárt spiclinek nézik a társai, megvetik, leköpdösik, kitolnak vele.

A szökés mikéntjéről halljuk Faludyt: „Michnai Gyula, egy tisztiiskolát végzett rokonszenves fiatalember terve zseniális volt. Az asztalosműhelyben géppuskát faragott fából, a megfelelő acél alkatrészeket pedig konzervdobozok darabjaival pótolta. Május 20-án, vasárnap reggel a szabó- és cipészműhelyben, ahol az ávósok vasaltatták uniformisaikat, és rendelték a maguk extra csizmáit a mi csizmáink javítására szánt bőrökből, tetőtő) talpig ávós őrmesteri egyenruhába öltözött. Aztán, szemére billentett tányérsapkával hét barátját maga előtt hajtotta a kerítés kapujáig. Ott rákiáltott a sorkatonára: engedje ki őket. A cipészműhely parancsnoka, egy bús képű, fekete férfi, civilben könyvkereskedő, megijedt, és hátraszólt. »Én nem megyek!« – Michnai erre teljes erőből farba rúgta, úgy, hogy kirepült a drótsövény elé. E gesztusával Michnai minden esetleges kétséget eloszlatott. Hét társával együtt kivonult a kapun, és eltűnt az erdő sűrűjében.” Amerikai film esetében itt már jöhetne is, diadalmas zene kíséretében a Vége főcím. Molnáréknek viszont a neheze jön. Nem várja őket helikopter, autó, titkos bankbetét, elásott kincs, sem tüzes csinibaba, de nem fordulhatnak a családhoz, a barátokhoz sem. A diktatúra nemcsak a zord külvilágban érezteti hatását, hanem az emberi lélekben és magatartásban is; az egyszerű és nagyszerű szökésnél nagyobb feladat megbirkózni a társak kishitűségével, gyanakvásával, és butaságával

A recski szökés igaz történetéből Böszörményi Géza és Marosi Gyula írt mesteri forgatókönyvet. Az operatőri (és ennek kapcsán a rendezői) munkáról már nem szólhatunk ilyen elégedetten. A szép és hatásos képek  (Balog Gábor) között kakukktojások tűnnek föl (mint a két, egymást elengedő kéznek az egész vásznat betöltő premier planja), lassítások, kimerevítések, amelyek manapság rossz akciófilmekben hivatottak kelteni a művészies hatást. A felemelő végkifejletbe pedig váratlanul beleordít egy másodvonalbeli rocksztár, mire a közönség csapot-papot, katarzist feledve pánikszerűen hagyja el a nézőteret. Ez a zene, ezek a képek nem illenek sem az ábrázolt korhoz, sem e magyar sikertörténet inkább puritán, hagyományos varrációjához. Romantikus kalandfilmet emlegettünk, holott a Szökés alkotói végig szem előtt tartják a történelmi hűséget és az epikai hitelt. Molnár Gyula nem rettenthetetlen hős, aki egymaga kardélre hányja az ellent, kijátssza egy államnyi rendőr éberségét, majd táltos paripáján átrúgtat a szabadság birodalmába. Társai sorra elhullanak mellőle, és külső segítség, jól működő francia kapcsolat híján ő sem jutott volna célba. A film nem mutatja, de Faludytól tudjuk azt is, hogy a sikeres szökés hatása sokáig váratott magára. A recski táborról nem tudott, tán tudni sem akart a világ. Hónapokba telt, amíg a CIA ellenőrizte Michnai állításait, és végre odaengedték a mikrofon elé, hogy a Szabad Európa Rádióban elmondhassa, közhírré tehesse a Recsken fogva tartott több száz fogoly betanult névsorát. Michnai rádiódrámája nemcsak a hozzátartozóknak adott hírt évek óta nyomtalanul eltűnt szeretteikről, de a világnak is tudomására hozta a magyar KZ – láger létezését.

Ha nem csal a szimatom, Gyarmathy Lívia filmje szép reményekkel nézhet a nemzetközi fesztiválok elé. Tucatszám forognak a világban a politikai krimik, a történelmi hátterű melodrámák. Ha mellőzzük a B-szériát, és csupán olyan nagy sikerű mozikat veszünk alapul, mint a három Oscarral dekorált Gyilkos mezők, a Szökés akkor is kiemelkedik ebből a mezőnyből. Nagy történet ez, és nem lepődnék meg, ha a hazai nézők tetszése is igazolná, hogy nem Pusztaszeren, nem is Hollywoodban, hanem valahol errefelé kell keresgélni az olyannyira áhított magyar közönségfilmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1409