EvitaMegaklipMátyássy Miklós
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperájának filmváltozata tulajdonképpen Madonnáról szól. 1952. július 22. Buenos Airesben 33 éves korában jobblétre szenderül Eva Peron, Juan Peron argentin diktátor felesége. Össznemzeti hisztéria, több száz sebesült és halott, állami gyász, katonai tiszteletadás. Három héten át százezrek vonulnak el az elnökasszony üvegkoporsója előtt, s minden állampolgár egynapi jövedelmét ajánlja fel egy emlékmauzóleum építésére...
Ki volt Eva Peron, azaz Eva Maria Duarte? Szent? Szeszélyes luxuskurva? A nép jótevője? A szegények királynője? Egy félfasiszta diktátor cinikus társa?
Gátlástalan karrierista? Ezekre a kérdésekre adhatna választ a hatvan millió dolláros költségvetéssel készített és hosszú ideje beharangozott amerikai szuperprodukció, az Evita. Alan Parker rendező legújabb művében azonban nem tesz fel kérdéseket, s megelégszik a páratlan ívű karrier felvázolásával. Mi mást tehetne, hisz filmje Andrew Lloyd Webber és Tim Rice azonos című rockoperájának szoros értelemben vett adaptációja. Olyannyira, hogy az Oliver Stone-nal közösen írt forgatókönyv minden dialógust szigorúan mellőz és a librettó eléneklésére korlátozódik. Innen a végső soron nagyszínpadi jellegű dramaturgia.
A film egymást váltogató és ismétlődő, a zenei illetve énekkíséretet illusztrálni hivatott tablók (tömegjelenetek és „bensőséges” életképek) puszta sorozata, mely sematikus volta folytán nem ad igazán helyet a színészi játéknak sem. A play backről éneklő három főszereplő nem válik – nem is válhat – hús-vér lénnyé. Karakterábrázolásnak, jellemfejlődésnek nyoma sincs. Evita (Madonna), a „nép fiát” alakító narrátor, Che Guevara (Antonio Banderas), illetve a szolidan elegáns Juan Peron (Jonathan Price) mintha egy megaklipből lépnének elő.
A megaklip természetesen Madonna-Evitáé. Mert ha az Evita szól valamiről, hát erről: a detroiti proletárlányból önmagát összamerikai szupersztárrá avanzsáló Louise Ciccone azonosulásáról, a törvénytelen falusi gyermekből Argentína első asszonyává lett Eva Maria Duartéval. Madonna-Evita nehéz kezdeti évei, Madonna-Evita a nagyvárosban, Madonna-Evita az archív felvételeken, Madonna-Evita a győzelem csúcsán, Madonna-Evita az haute couture szalonok rajongója, Madonna-Evita a szegények pártfogója, Madonna-Evita a gyűlölt-szeretett... (A hőn óhajtott szerep az imidzskrízisben szenvedő sztárnak egyébként a legjobb pillanatban jött: a nyolcvanas évek tinédzserbálványa, majd a kilencvenes évek szado-mazochista szexbotrányhőse után íme itt az ezredvég önmagát immár kiskosztümökben fotóztató jóságos és szelíd Madonnája.)
Mindez akár rendben is volna. Azonban közel két és fél órán át... Persze a magyar nézőnek szerencséje van. Miután harmadszor is végighallgatta a Don’t cry for me Argentinát, kigyönyörködte magát a népes statisztahadban, s többször végignézte a forradalmat/államcsínyt jelképező tankos-rendőrös-tüntetős képsort, van mivel elütnie az időt. Például próbára teheti város- és országismeretét: sikerült-e azonosítania a Szabadság tér minden épületét, a Bazilika részleteit, a Parlamentet, kitalálnia, melyik kis magyar faluban lép frigyre Eva és Juan... S ha már ezt is megunta? Figyelheti Madonna inas nyakát a Casa Rosada teraszán, avagy a kissé darabosan tangózó sztár... lábbelijét (a cipőkirály, Ferragamo alkotása, tényleg szép).
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1616 átlag: 5.46 |
 |
|
