|
|
|
MoziVilágpolgárokGelencsér Gábor
Cittadini del Mondo – olasz, 2019. Rendezte: Gianni Di Gregorio. Írta: Gianni Di Gregorio, Marco Petenello. Kép: Gian Enrico Bianchi. Zene: Mattia Carratello. Szereplők: Giorgo Colangeli (Giorgetto), Gianni Di Gregorio (a professzor), Ennio Fantastichini (Attilio). Gyártó: BiBi Film / La Pacte / Rai Cinema. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 92 perc. A hetvenes éveire épp most ráforduló forgatókönyvíró, színész és rendező rövid múltra visszatekintő életműve az ezredforduló körül vált intenzívebbé: a nyolcvanas évek végétől íróként, a kilencvenesekétől színészként, végül a kétezresekétől mindhárom szerepkörben készít filmeket, mindezidáig összesen négyet. Hatvanévesen indult tehát önálló filmes karrierje – talán ebből is fakad, hogy az öregkor témája mellett kötelezte el magát, erről forgatja keserédes, melankolikus vígjátékait. Első három filmjében saját keresztnevén szerepel, így ezek egyfajta Gianni-trilógiát alkotnak (a Cirko Film jóvoltából az első kettőt, a Vénasszonyok nyarát és a Gianni és a nőket láthattuk hazai mozikban). A legújabb opusban az író-rendező már nem saját keresztnevén, hanem névtelenül szerepel, hiszen mindenki csak professzornak szólítja. A gerontológiai témát azonban most sem adja fel – a görög eredetű kifejezést azért is joggal idézhetjük, mivel az egykori tanár latin és görög nyelvet oktatott. Az alaphelyzet vígjátéki: két magányos, unatkozó nyugdíjas és egy már szintén koros vállalkozó úgy dönt, a világ olyan tájékán folytatják életük hátralévő napjait, ahol szerény jövedelmük reálértéke kedvezőbb, no meg kellemes az éghajlati és a politikai klíma, s azért nincs is túl messze. Némi keresgélés után az Azori-szigetek lesz a befutó. Elindul tehát az akció, az adminisztratív nehézségek legyőzése, a pénzalap összerakása, s persze búcsú az egyébként kellemes római, azon belüli is a különösen festői trasteverei élettől. A hétfőtől vasárnapig tartó, a napokat gondosan jelző történet végén már szinte látjuk a három nyugdíjast az Atlanti-óceán partján sütkérezni, ám szerencsére a történet másként ér véget: a vígjátéktól egy olyan műfaj felé fordul, amit leginkább „társadalmi érzékenyítő” filmnek nevezhetünk. Közös döntésük szentimentalizmusán átsüt a szemérmes humánum – ahogy az egész filmen is.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
