KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Káma Szútra

Mindenki másképp csinálja

Fábry Sándor

A Mira Nair-féle Káma Szútra nem mozgóképes erotikatankönyv. Így is felbőszítette az indiai cenzorokat.

 

Szemben mondjuk az aljzatbeton-hülyeségű, velejéig hamis, de eresztékeiből kizökkent civilizációnk nagyobb dicsőségére kilenc Oscarral jutalmazott Az angol beteggel (ahol a multiplexben torokgyulladást kap az ember és a turbuláló erkondisön leszippantja a lábáról a dorgót), én egy pillanatig nem untam Mira Nair majd kétórás dolgozatát.

Naná, vélem hallani a kajánkodó megjegyzéseket, hogyan is unhatja a Káma Szútrát egy magamfajta bubus. Nem akarok álszent lenni, csak szordínóban fűzöm ide, hogy az a műfaj, amelyre a kajánkodók a cím alapján gondolnak, nehéz kenyér, de ez a film nem. Az a műfaj. A „Spontanfick und Spritzshow” típusú rózsaszín mozik kedvelőit ki kell ábrándítsam, itt távolról sem ilyesmiről van szó, mindez nem értékítélet, csupán jelmez.

Minő véletlen, hogy az eredeti alapművet, Vátszjájana negyedik században egybekompilált, kétezer éves szanszkrit szövegeken alapuló munkáját, a szerelem tankönyvét nem a tankönyvkiadó adta ki, anno cedenbal, hanem későbolsevik szöméremből a Medicina könyvkiadó TIT alapon, terjesztőleg, egy sorban az Epebetegek diétájával illetve Vakbélműtét könnyen-gyorsan c. forrásművekkel. Ennek a probléma gyökerét eü. köntösbe burkoló technológiának egyik utolsó fölhabzása volt az a szerencsétlen asszonyság, aki a vegyespárosban meg nem kapott orgazmusokat pótlandó orvul műdildót csempészett haza napnyugatról. Leleplezték, de ő nem hagyta magát, mondván, ez eü. segédeszköz, s voltaképp recipére kéne forgalmazni. Mennyire igaza volt!

Bizonyos értelemben panacea lehet méltatott filmünk is, kivált, ha arra gondolunk, hogy a Szonda Ipsos fölmérése szerint a magyar asszonyok kábé kétharmada finoman szólva nincs tisztességgel megdörrentve, ami a szőrszámára amúgy oly büszke magyar macsókra se vet éppen jó fényt, kivált most, a pedofil Európához csatlakozandó. Úgy vélem, Nair filmje megfelelő forgalmazásban tán rá tudná döbbenteni az otthonkába beleszalonnásodott, lepattogzott körmű, lenőtt hajú, olajszagú asszonyállatokat és borostás, hiányos fogazatú, nájlonmackóba pállott embereiket, hogy nem csak arról van itt szó, főleg akkor, ha arról se.

A minden oldalúan fejlett erotikai asszonyságnak az alapmű szerint hatvannégy művészetet kell tanulmányoznia, például a virágokból való nyoszolya készítést, a vízzel töltött üvegeken való zenélést, a turbán megkötését, a füldíszek összeállítását, a papagájok és szajkók beszédre tanítását, hogy csak nehányat fűzzek ide, az obligát zene, tánc, főzés etc. mellé. S ilyenkor fölsejlik bennem a barterkonstrukciók kialakításába belefáradt magyar tenyészbika, amint kihízott nyakán vöröslő búrával próbálja begombolni ingezete gallérját, hogy aztán a nyakkendőkötés rejtelmeibe gabalyodjék bele, a vértolulásig.

Mindenesetre hatvanas évekbéli úrfikorunkban, amikoron egy barátom – azóta államtitkár – közölte velem, hogy ami a lányoknak van, az a jóni, amivel meg mi pössentünk, az a linga, hát legalábbis új szelek kezdettek turbulálni körülöttünk. Addigra pöndörödöttre olvastuk dr. Hirschler Imre A nők védelmében című hézagpótló dolgozatát, alaposan átforgattuk a Női test képekben c. szovjet enciklopédiát, s ösztönös marxistaként (az elmélet próbaköve a gyakorlat) igen vágytunk volna már rá, hogy belopjuk valahova a lingát, bár a sorsod a kezedben van, jegyezte meg olykor ironikusan atyám. A Helga c. fekete-fehér NSZK fölvilágosító film némi csalódást okozott, akár a pol-beat, mert mire végre valami Laokoón-konstrukció kialakulhatott volna, megjelent a vásznon a fehérköpenyes szakértő, és vadul teoretizálni kezdett.

Mi annakidején egyszerre kaptuk meg az apáink nemzedékét a tébolyba kergető, Tóth Tihamér-os, a szilaj masturbatiót a gerincsorvadással összekötő kényszerképzetsort, a vallási szemérmetességet és a Kádárné Tamáska Mária kötött sapkája által fémjelzett, szordinóban csak elölről kefélő, villanyt gondosan leoltó, malacságokat a légtérbe nem ordító (társbérlet) bolsevik prüdériát. (Jellemző apró adalék: míg melltartót s bébidollt kínáló üzletek arzenálja funkcionált a pangásban, harisnyatartót azért a rendszerváltásig igencsak mollban lehetett kapni, elkapkodott import egy-két helyen, no meg a lángot őrző, rózsaszín szaténból csípőszorítókat fabrikáló készítőknél. Külön kellene szólni a tévé és a harisnyanadrág erotikaellenességéről, tán majd egy más alkalommal.)

Vissza a filmhez! Említém az elején, engemet végig lekötött, de persze nem kizárólag filmművészeti eszközökkel. Mert ha kicsit uncsicsinek bizonyult a Szerelem tankönyvében egyébként NEM szereplő történet, amelyet a készítők a XVI. századi Indiába helyeztek, akkor elidőzhetett az ember szeme a csodálatos részleteken. A Közép-Indiában található khajarahoi erotikus templomokban és környékén játszódik a történet, amikor először küldött róluk képeslapot német barátom, komolyan fontolóra vettem, hogy ott hagyok én minden pápista csapot, s papot és magam is hindunak állok.

Nem tisztem, de mégis, a sztori csak amúgy érintőleg: a karbunkulus tekintetű hercegnő vőlegényét a kézfogó előtti éjszakán elcsábítja még karbunkulusabb tekintetű szolgálóleánya, Maya, de az úrnő rájön, ezért elcsapja az udvartól. A királyi vőlegénynek azonban (akit Az angol beteg őrült szikh robbantómestereként megösmert Naveen Andrews alakít – szép indiai neve van neki) a fülibe már bele van viszont téve a bogár. Szegény Maya búsan megy-mendegél, sponsort keresve, mígnem a munkabuzi udvari szobrászba botlik, aki ugyan beleszeret, de azért feszkózik, mert a nő elvonja a munkájától. Maya egy öreg perdita mozgásművészeti stúdiójában kívánja tovább satírozgatni erotikai művészetének fehér foltjait, mígnem a bús szobrász beteljesetlen szerelmében addig veri, veri, a követ, mígnem abból maga Maya kerekedik elő (lásd Pygmalion). A szoborba beleszeret a vizitáló király, megparancsolja, állítsák elő néki az eredetit. Maya főmunkatársként ismét az udvarba kerül, folytatódik a szerelmi vetélkedés, részben a szobrász és a király között, részben annak öngyilkosságot megkísérlő nejzete, Tara és Maya között… hogy aztán eljussunk a szomorú pszeudo-feminista rege végkifejletéig, amikoron Maya stokk egyedül, de öntudatosan ballag az élet aranyporos ösvényin tova, s tova.

Annakidején Eizensteinről mondották, hogy meg akarta filmesíteni A tőkét; Mira Nair asszony is valami hasonlóba vágta a fejszéjét, amikor egy elméleti tankönyv és példatár vászonra vitelére tett kísérletet, de ezt a feladatát tulajdonképpen megkerüli, a közismert címmel marketingol valami finoman szólva nem ugyanazt. Annakidején a vurstliban valaki fölírta egy sátor bejáratára, hogy „Magyarok bejövetele egy pengő”. A tagok beléptek az üres sátorba, ahol a kijárat fölött a következő lakonikus fölirat virított: „Magyarok kimenetele”. Hát ez a derék rendezőasszony is valami ilyet tesz, de nem baj, attól én jól mulattam, amint mulattam volna abban a bizonyos sátorban is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1496