KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/október
CYBERVILÁG
• Varró Attila: A harmadik törvény Amerikai robotok
• Kubiszyn Viktor: Fémmámor Gép és test
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Illetlen filmek Böszörményi Géza (1924–2004)
• Stőhr Lóránt: A vágy játékai Szindbád és Tamara
• Gelencsér Gábor: Szöges ellentétek Tamara
• Pápai Zsolt: Túlvilágon innen, evilágon túl Dealer

• Forrai Krisztián: Álomgeometria Gondry-klipek
• Révész László László: Szerelem az agyamban, szerelem az agyam Egy makulátlan elme örök ragyogása
• Békés Pál: Metafizikai darázsfészek Charlie Kaufman forgatókönyvei
• Hahner Péter: Az ismeretlen ismerős Howard Hawks
• N. N.: Hawks a Filmvilágban
• Báron György: Két férfi, aki... John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t
• Géczi Zoltán: Öt hosszú év a pokolban Üldözők
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: Ötkarikás szemek Sport és televízió
KÖNYV
• Kelecsényi László: Párhuzamosok a végtelenbe Fábry Zoltán; Zolnay Pál
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Veszedelmes éden Álmodozók
• Vaskó Péter: Téglák a Nagy Falban Szigorúan piszkos ügyek-trilógia
• Nevelős Zoltán: Vér, arany és sok füstölgő pisztolycső Argo
• Bori Erzsébet: Titokkal, vonóval Bolondok éneke
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Osama
• Ágfalvi Attila: Perlasca
• Vincze Teréz: Fallal szemben
• Köves Gábor: A falu
• Varró Attila: Apja lánya
• Mátyás Péter: Ítélet
• Pápai Zsolt: Monsieur Imbrahim
• Kovács Marcell: A halál záloga
• Hámori Dániel: Pokolfajzat
• Kolozsi László: Schulze gets the Blues

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Dealer

Túlvilágon innen, evilágon túl

Pápai Zsolt

Fliegauf Benedek filmje távol áll a drogromantikától, egy dealert követve jutunk a kábszeres túlvilágba.

 

Legkorábban a négy éve készült, Beszélő fejek című rövidke remeklés, legkésőbb a három éve forgott Hypnos című etűd óta gyanítható, hogy a fiatal magyar film egyik reménysége Fliegauf Benedek mozgókép-gerilla, az viszont jó ideig kétséges volt, hogy a minimalista és zárt formák iránt érdeklődő rendező képes-e nagyjátékfilmbe átörökíteni kisebb munkái erényeit. Rengeteg című, tavalyi debütáló nagyjátékfilmje erősen megosztotta ebben a kérdésben (is) kritikusait és közönségét. A hét rövidebb szkeccset összefűző művet többen egyszerűen kisfilmek füzéreként értelmezték, melyből, úgymond, hiányzik a nagyforma iránti érzékenység.

Noha ez az állítás vitatható, végtére is megfogalmazódott, második nagyjátékfilmjével azonban a direktor egyértelműen bebizonyította, hogy nem csupán a kisforma értője. Fliegauf a pálya széléről érkezett rendezőink nagyjátékfilmeket jegyző elitklubjába, de a nyolcvanas-kilencvenes években megmutatkozó, és hozzá hasonlóan autodidakta honi non-professional alkotókkal ellentétben kezdettől az a cél vezette, hogy professzionális kivitelű műveket forgasson – a Dealer ezt a célt valósítja meg. Nem véletlen a szakajtónyi hazai és külhoni elismerés, nagyformátumú, jelentős film született.

A Dealer felettébb személyes mozi, Fliegauf több fronton dolgozott benne, a forgatókönyv megírása mellett zeneszerzőként is kivette belőle a részét. A film láthatóan céltudatos építkezés eredménye, olybá tűnik, mintha korábbi munkáival végig erre az opusra készült volna a rendező. Legalábbis erre mutat, hogy eddigi műveinek eredményeit szintetizálta: az életszagú dialógusok a Rengeteget, az atmoszférateremtés és a kameravezetés a Hypnost és legfrissebb kisfilmjét, A sort, a színészvezetés a Beszélő fejeket és megint csak a Rengeteget idézi. Mindemellett a Dealer nem csupán összegzése Fliegauf eddigi munkáinak, hanem részben meghaladása is azoknak: míg korábbi filmjeiben – kivált a Beszélő fejekben és a Rengetegben – a hangsúly a szövegre, a dialógusokra esett, a rendező most kilépett a maga meghozta szabályok által kijelölt játéktérből, és elsősorban a markáns vizualitásra alapozott.

A valamikor napjainkban játszódó, de konkrét tértől és időtől független, egyenes vonalú cselekmény középpontjában egy kábítószernepper áll, a film az ő huszonnégy óráját beszéli el egy marsbéli tájnak tetsző nagyvárosban. Amennyire jól szervezett a tér, idő és cselekmény egységén alapuló szerkezet, annyira széteső a bemutatott világ. A díler afféle modern kori Kháron, aki bizarrabbnál bizarrabb helyzetek, abszurd mikroszituációk szegélyezte útja során megvetemedett sorsú véglényekkel randevúzik, hogy a túlvilág felé vagy egyenesen a túlvilágra segítse őket. Mezei és sokat próbált junkie-k, magát a szoláriumban betépett állapotban szénné égető konditerem-tulajdonos, heroinista anya, szeretetlenségében szer nélkül is deformált pszichéjű apa, ifjúkori önmaga árnyékában vegetáló úrifiú – a Dealerben jószerivel csak beteg lelkeket, állandósult határhelyzetben vergődő szellemalakokat látni, akik számára a pusztulásra programozott létből való kikeveredés reménye örök délibáb csupán.

Hangütését tekintve a film fényévekre van a Trainspotting vagy a Human Traffic hamis drogromantikájától és távol áll a Rekviem egy álomért bornírt bombasztikusságától is, a Dealer az anyagosok világáról minden stilizációs technikájával együtt reális képet nyújt. Aki megfordult már drogosok egyszerű, pontosabban: egyszeri halandóként felfoghatatlan természetes életközegében, tudja, hogy mennyire reálisat. Fliegauf jól ismeri e közeget, az elővezetett figurák tipizáltsága ezt mutatja, és az alkalmanként bevetett szlengkifejezések is ezt jelzik. Ám a film nem egyszerűen erről a szubkultúráról szól, a rendező célja világmagyarázatot kínálni egy kisközösség rajzán keresztül. A Dealerben mikro- és makrokozmosz kopírozódik egymásra.

A görög sorsdrámák logikájának kérlelhetetlenségével a végzet felé futó sztori ennek megfelelően nem a szubkulturális közeg toldalékfiguráira koncentrál elsősorban. A címszereplő nem a hasonló témájú filmekből ismert szabványbűnöző, szimplán pénzért bárkit romlásba dönteni kész gonosztevő, hanem már-már pozitív karakter, aki ebben a kizárólag szintetikus üdvözülést kínáló világban legalább ideig-óráig biztosítani képes a menekülési útvonalat a rászorultaknak. Márpedig a Dealer világában – egyetlen kivétellel – csak ilyen emberek, rászorultak vannak, a főhős maga is az, hiába áll látszólag kívül, felül az eseményeken. Amikor véletlenül az útjába akad a valódi megváltás lehetősége egy aprócska kislány képében, azért nem tud élni a lehetőséggel, mert elveszett lélek ő is, mint a többiek – ezt ismeri fel fokozatosan egynapos útja során, és ennek a felismerésnek a konzekvenciáit vonja le a maga radikális módján a sokkoló végjelenetben.

A Dealer monotóniába fagyott, megváltatlanságra kárhoztatott világot mutat be, ellenállhatatlan hatású filmnyelvi eszközökkel. A hajnaltól hajnalig tartó történet mintha végig teljes napfogyatkozásban játszódna, köszönhetően a hideg, tompa, temetői kék színekkel festett képeknek. A film vizuális felhangolásában kitüntetett szerepet vállaló Szatmári Péter operatőr a stilizált világok megjelenítésében nagy haszonnal alkalmazható HD-kamera segítségével erősen monokróm miliőt teremtett, amelyben még a Fliegauf által korábban nemigen kedvelt, de itt szép számmal előforduló külsők is – kihalt terek, esőáztatta utcák – klausztrofób hangulatot árasztanak.

Ezen önmagára zárult világ megalkotásakor a rendező és az operatőr a színdramaturgia mellett kiemelt szerepet szánt a film plánozását végig uraló hosszú és lassú körfahrtoknak. Nem üres stiláris mutatványról van szó, a körfahrtok a magába zárult világot modellálják, hiszen azzal, hogy kerítést vonnak a figurák köré, az egyes jeleneteken belül hasonlóan a bezártság érzését keltik, mint a mű egésze. Jellemző példa ennek a megoldásnak a hatékonyságára a már emlegetett zárójelenet. A teljességgel magára maradt címszereplőt látjuk súlyzók és fekvenyomók között egy kicsi konditeremben ülve: a nyolcperces beállításban a körülötte két lassú kört leíró kamera az amúgy sem tágas teret még szűkebbre vonva szabályosan befalazza a hőst magányába. (A Dealer eredeti, szemlén vetített százhatvan perces verziójában a sztori is körkörös mozgást írt le. A dramaturgia körpályáját hangsúlyozta a nyitójelenet bújtatott flash forwardja, egy olyan képsor, amely a cselekmény időrendjét tekintve a zárlat után állt, magyarán az expozíció előreutalt a zárlatra, vagy másképpen fogalmazva: a befejezés összeért a nyitánnyal. Fliegauf a végleges változatot húsz perccel kurtábbra vette, több ballaszttól, javarészt valóban felesleges jelenettől megszabadítva a filmet, azonban a nyitókép elhagyása nem tűnik szerencsés megoldásnak.)

Mivel egyetlen olyan jelenet nem akad a játékidő száznegyven perce alatt, amelyben a címszereplő ne lenne jelen, a Dealer szemlélhető úgy is, mint egyes szám első személyű tudósítás, esetleg a főhős tudatán átszűrt jelentés. Egy efféle építkezésű, lényegében egyetlen karakterre fókuszáló filmben nyilván nagy felelősség hárul a címszerepet alakító színészre, és a totális ismeretlenségből érkezett, a színészmesterséggel korábban egyáltalán nem foglalkozó Keresztes Felicián kiválóan oldja meg feladatát: még ha gesztusnyelve és mimikája korlátozott is, karizmatikus a vásznon, márpedig ennél többre itt nincs szükség. Az amatőrök mozgatásában legelső munkáitól fogva nagy leleményességgel eljáró Fliegauf ezúttal is tökéletesen instruál, legyen színésze meglett korú felnőtt, aprócska gyermek vagy fiatal lány. Kivált a hősünk számára a megváltás reményét hordozó kislányt játszó Balogh Edina, illetve a rendező eddigi valamennyi játékfilmjében felbukkanó Thurzó Barbara jelenléte megragadó.

A Dealer szemlevetítése után némelyek ritmuszavarokat emlegettek, mások azt nehezményezték, hogy Fliegauf rendezőidoljainak, Tarr Bélának, Fehér Györgynek, David Lynch-nek, Sergio Leonénak a hatása túl erős a filmben, és ez az eredetiség rovására megy. A ritmusproblémákat az új verzióban jószerivel megszüntette a rendező, arról pedig, hogy posztkorunkban honnan ered az inspiráció, azaz ki, kitől és mennyit kölcsönöz, nem is érdemes beszélni. A Dealer egyetlen tömbből faragott, robusztus mű, nehéz fogást találni rajta. Igaz, nem könnyű darab, és lehet vitatkozni világmagyarázatának kizárólagosságra igényt tartó érvényességéről vagy érvénytelenségéről, de tény, hogy kevés elegánsabb, szuggesztívebb és kompaktabb film készült az elmúlt években Magyarországon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1594