KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/december
• Schubert Gusztáv: Gaia-rabság Zöldmozi
• Sipos Júlia: A flamingó nézettsége Beszélgetések a természetfilmről
• Bóna László: A konfekció mámora Technika és idill
• Turcsányi Sándor: A vak asszony fia Bűnfilmek
• Ardai Zoltán: A feledtetés mesterfoka Árnyékzóna
• Muhi Klára: Koldusbögre Beszélgetés Gombár Csabával
• Kövesdy Gábor: Recept nélkül Beszélgetés Tímár Péterrel
• Turcsányi Sándor: Egy rendes üzem Beszélgetés Andrew Vajnával
• Bihari Ágnes: Vándorgépész Csenyétén Beszélgetés Czabán Györggyel és Pálos Györggyel
• Bikácsy Gergely: Az álom szabadsága Szürrealizmus és szerelem
• Schubert Gusztáv: Puhafedelű breviárium Tarantino-éra
HORROR
• Farkas Jenő: A magyar Drakula Nosferatu előtt
• N. N.: Két jelenet a Drakula halálából
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Cyber-szkepticizmus Baudrillard, Virilio
MÉDIA
• R. Hahn Veronika: A BBC és a többiek Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Róka Zsuzsa: Francia multicolor Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Szabó Márta: Itália holdra száll Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
• Vida László: Cirill és katód Euromédia – Magántévék, közerkölcsök
FESZTIVÁL
• Báron György: Még itt vannak, már itt vannak... Montreal
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Kutyavilágaink A világ legkisebb alapítványa
• Csejdy András: Reszkírotott hányavetiség Bukfenc
• Erdélyi Z. Ágnes: Eltörölt évek „Semmisnek kell tekinteni...”
• Kis Anna: Hó és mű hó Jeruzsálem. A hó hatalma
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Halálhajó
• Bori Erzsébet: Lesz-e hó karácsonykor?
• Hungler Tímea: Kinek a papné
• Csordás Lajos: A félelem országútján
• Mátyás Péter: Álljon meg a nászmenet!
• Csejdy András: A pénz beszél
FILMZENE
• Fáy Miklós: James Dean felfedezettje Leonard Rosenman

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bukfenc

Reszkírotott hányavetiség

Csejdy András

Az új kereskedelmi televíziók kötelezettsége, a mozgóképiparunkat védő kvóta betartása miatt bukkanhattak rá egy érdemtelenül feledésre kárhoztatott filmre.

 

Öt évvel ezelőtt egy fiatal magyar filmrendező úgy gondolta, könnyed hangvételű, francia irodalmi alapanyagot dolgoz vászonra, díszlet- és jelmeztervezett történetet mesél el a tízes-húszas évek francia tájáról, egy fiatal egyetemista és egy hozományvadász szoknyapecér barátságából ír forgatókönyvet. Nem tudom, miért és hol láttam akkor, nem értettem, mi okból készült el ez a film, aztán fogalmam sem volt, hova tűnhetett a főcímmel együtt épp nagyjátékká kerekített dolgozat a forgalmazás rejtélyes viszonyrendszerében.

Nem hiányzott, csak eszembe jutott néhányszor. Aztán az évek hazai termésének terhe elfeledtette velem a Bukfencet. Egészen mostanáig, amikor – mivégre? – az Örökmozgó Filmmúzeum műsorára tűzte a bedobozolt kópiát.

Antik fejszobor előtt kacska csukló lendül dobásra, parkban golyóznak a gall polgáremberek, egy idősebb úr szöges végű bottal szurkálja a szemetet az aljnövényzetben, zsonglőrök hajigálják buzogányaikat, artista lányok kapaszkodnak gúlába, langaléta, sminkelt fehér pantomimest rángat dróton egy bábos a természet lágy ölén. A nyitóképsor alakjai lehetnének a tárgyidőszak átlagvíkendezői, vasárnapi, majorban relaxáló, alsóközép- és középosztálybeli városlakók, de ezek a figurák elütnek az izgalmas korszak párizsi, Loire-menti vagy Cote d’Azure környéki prototípusaitól, közhelyessé énekelt, írt és forgatott figuráktól, Montmartre-i schnell-portrézóktól, sikátorok apacsaitól, mulatók bohém poétáitól, banlieu-k és bányavidékek proletárjaitól: Pájer Róbert szereplői már az első urbánbukolikus svenkben jelzik, hogy ez a sztori nem az a sztori, itt egy stilizált, különös, erősen atmoszférikus világba kerülünk, amint a rendező belekezd a cselekmény bonyolításába.

És tényleg, a fagylaltot nyaló, kardot nyelt, klasszikafilológiát magoló diák az első adandó utcasarkon belebotlik egy renitens, krek pojácába, Louis-Iréne Panier-be, aki megpofozza, összerugdalja, majd magával rángatja kedvenc kocsmájába, ahol dámázás közben, citrompálinka-körök után a garázda felkéri a sértettet, sőt, kifejezetten ragaszkodik hozzá, hogy ott, mindenki szeme láttára vegyen rajta elégtételt, felkínálja tomporát, és töredelmesen, a maga ripacs módján magyarázatot ad rendhagyó és -bontó viselkedésére.

Cherchez la femme! Ennek a pimasz ripőknek mindene a nő, az attrocitás oka is gáláns fogadalom. Udvarol és legyeskedik ez a fiú, lehengerel és hasbabeszél, folyékony, slágfertig és lírai, egy link és könnyed krakéler, aki, nonáhogy, megveti a természet tudományát és dicsőíti a művészet szabadságát, olyan ember, aki körül történnek a dolgok, társasági középpont, spontán, improvizatív, profin blöfföl, és egyetlen esélye, hogy fellépésével az anyagi feltételeit is megteremtse léha életviteléhez.

Hogy érdemes bővebben foglalkozni ezzel az irodalmilag megkomponált dendi köré kerekített, hangulatában egységes, lezser filmmesével, az nem az elkészítés és közönség elé tárás között eltelt valószerűtlenül hosszú idő miatt lehet, ennek nem is az alkotói szándék megfejthetetlensége az oka, nem. Ugyanis a Bukfenc, ha első látásra nem több az európai nagyvárosok kőszínházaiban játszott, burzsoá közízlésbe simuló és azt kiszolgáló, stílben tartott gyakorlatnál, ha ez a méltánytalanul semmibe vett munka csupán csak egy közönségesen tisztességes darab – amely nem akar tőled, néző, semmit sem –, alapvető alkotáselméleti kérdéseket alkalmaz vászonra, s teszi ezt szokatlan eleganciával.

Kevés újdonság van a Nap alatt – kamerával farkasszemező, helyzetből kiforduló kommentátort láttunk már eleget, és a forgatókönyv szerint a zsöllyébe visszahuppanó mozilátogató közönség reakciója sem hökkent meg, amikor a vetítés végeztével, de távozás előtt filmként nézi tovább a jónép, miként lepleződik le a hirtelenfényben a babájával édelgő főhős potenciális apósa, anyósa és jövőbeli mátkája előtt. Képzeljük viszont el, kérem, a következőt.

Héderelnek az aranyifjak egy napsütötte teraszon, elballag előttük egy savanyú leányka, Louis-Iréne unokahúga, aki azért sápkóros, mert az egyetemi vizsgáira készül, amelyeket ez a szavakész felelőtlen nem győz szapulni. Mondja és mondja és mondja szellemes ismeretelméleti kritikáit, közben pedig megelevenedik a kép, egy extremitásig fokozott fizikapéldát jelenít meg a rendező, kubikos lapátol medencének gödröt, amelybe különböző átmérőjű csöveken folyik bele különböző időtartamban a víz, és felbukkan egy tojásárus öregasszony, gyapjat áruló juhász, Periklész és a narrátor maga, lapátolja az agyagot a földhányó, és egyszerre azt látjuk, hogy a divatfilozófusokból pallérozott elmék nyakig a trutyiban diskurálnak a lexikális iskolai műveltség szükséges avagy nevetséges voltáról…

Rodolfó, az egyik legnagyobb magyar, jóelőre figyelmeztette közönségét, nézzük a kezét, figyeljük erősen, de vigyázzunk, mert csalni fog. Pájer nem riogat, egyszerűen radikális vágások után betekintést nyújt más és máshogyan reagáló elmék világába, jelenetezi a fantáziavariánsokat, trükköz és csigáz, amely fogások segítségével filmje egy halvány árnyalattal markánsabb a középszerű és -fajú, kiszámítható, becsületes sablonmoziknál.

Ráadásul jól választotta ki a vezető színészeket. Alföldi Róbert pont annyira, úgy és ott maníros, amennyire, ahogy és ahol annak lennie kell, a rezonőr Zalán János – ki ő, hova tűnt? –, a kicsattanó érzékiségű Tóth Auguszta és a világfájdalmas pesszimista költőt játszó Kaszás Gergő hiba nélkül teljesítik a feladatot, igaz, a karikaturisztikusra vett figurák, a harcsabajszú Hollósi Frigyes kapitány, vagy egy mellékes zongoratanárnő börleszkalakításai imitt és amott rutinos klisémegoldásnak tűnnek.

Könnyen meglehet, nem telik el sok idő, és megint nem fogok emlékezni semmire sem a Bukfencből. Hiába van rendben, szinte minden ebben a filmben. Szinte minden.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1723