KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A szerelem tiltott ösvényei

Bíró Péter

Évezredek óta igyekszik az emberiség valami igazat, értelmeset mondani az életről. Ez a film, ha végleg nem is, néhány órára azért képes elvenni a kedvünket a további próbálkozástól.

Az alkotók ingerült házmesterként püfölik a szerelem sokat látott varázsszőnyegét. Csapásaik alatt hatalmasakat puffog a Moravia-regényből készült háromszögtörténet.

Alma, a feleség, egy héten két napot a szeretőjénél szándékozik tölteni. Stefan – forgatókönyvíró, s magát modernnek tudó férj – beleegyezik, majd hamar rájön, hogy ennyire azért mégsem modern, könnyes szemmel nézi újra az esküvői videókazettát, s kurvázni, inni, egyszóval szenvedni kezd. Paoloról, a szeretőről (zongoraművész) viszont az derül ki, hogy szadista. Ez önmagában még nem zavarná meg az asszony érzelmeit (sőt!), de egyik éjszaka aztán túl nagyot kap, akkorát, hogy hirtelen meggyűlöli beteges barátját és visszatér kevésbé fájdalmas férjéhez.

Az erotikusnak mondott dráma leghitelesebb és legizgatóbb része az a néhány perc, amikor a végén a stáblista kúszik alulról fölfelé a vásznon. Addig azonban, amíg ez be nem következik, egyetlen, kétes vigaszunk csak az lehet, kínosan fészkelődve székünkön, hogy a filmművészet immár sírba szállt nagyjait sokkal kimerítőbb mozgásra kényszeríti ez a kilencven perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=180