KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/szeptember
• Vaskó Péter: Minotaurusz-rend Titkos társaságok
• Beregi Tamás: A király álma Arthur-legendárium
• Kubiszyn Viktor: Kémiai menyegző Az okkult film
• Molnár Gál Péter: Orfeusz alászállt Marlon Brando
• N. N.: Marlon Brando (1924–2004)
MAGYAR FILM
• Hirsch Tibor: Csak a húszéveseké… Fiatal film
• Varga Balázs: Egyről a kettőre Török Ferenc: Szezon

• Fekete Ibolya: „Kívül van a történelmen” Holocaust és mozgókép
• Kemény György: Halál-klip Auschwitz Album
TELEVÍZÓ
• Dániel Ferenc: Aranylábak A berni gyász
DVD
• Pápai Zsolt: Missouri, kolorlokál Vincente Minelli: Találkozz velem St. Louisban
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Nevető viaszarcok Pedro Almodóvar: Rossz nevelés
• Vágvölgyi B. András: Kampányfilm Michael Moore: Fahrenheit 9/11
• Muhi Klára: Euroszkeccs Európai víziók
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Terminál
• Vincze Teréz: Az élet nélkülem
• Nevelős Zoltán: McDagadsz
• Pápai Zsolt: Carandiru
• Vaskó Péter: A hazugsággyáros
• Varró Attila: A sötétség krónikája
• Hungler Tímea: Garfield
• Köves Gábor: Az igazi szőke
• Dóka Péter: A semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hazugsággyáros

Vaskó Péter

 

A társasági illemkódex szerint, ha az állófogadáson leejtünk egy darab vajat, feltűnés nélkül cipőnk orrával lassú körkörös mozdulatokkal paszírozzuk azt bele a házigazda szőnyegébe, eltüntve így kétbalkezes ügyetlenségünk nyomát. Na, a A hazugsággyáros pont egy ilyen film. Nem kis botrány keveredett ugyanis abból, hogy a közelmúltban több neves amerikai lapnál is kiborult a bili plagizálás, álhírek és álriportok miatt. 1981-ben a Washington Post dőlt meg Janet Cooke nevű alanyi valóságszabójával, majd nemrég éppen a Postot leleplező New York Times bukott akkorát, mint Rottenbiller, amikor kiderült, hogy szépreményű ifjú zsurnalisztájuk Jayson Blair 30-nál is több cikkében élt a plágium, a hamisítás vagy a szépírói fantázia eszközeivel. Ahelyett, hogy a csúnya és koszos külvilágban koptatta volna magát, otthon a laptoppal farkasszemet nézve gyártotta az izgalmas riportokat. Erre a botrányra ráülve igyekszik lavírozni a A hazugsággyáros is, alapjául egy másik igaz történetet választva: a huszonéves Stephen Glass karrierlendülettől és kifejezési vágytól hajtott kamugyáros újságírói ámokfutását a The New Republic című patinás lap hasábjain 1995 és ’98 között.

Az újságíró-film olyan kedves Hollywoodnak, mint zsiráfnak a sósperec: mindhalálig oknyomozás, szólásszabadság, szabad sajtó, tágra nyílt társadalom, Watergate és Pulitzer-olimpia. Ezt a mítoszt a ’90-es évek szépírói munkásságot folytató publicistái és az iraki háború és megszállás körül zajló médiaőrület rendesen áttolta a tökgyalun. Az „infotainment”, a szórakoztató újságírás újdondászai és legújabb jövőfokozatai szerint az info- előtag csak zavaró mellékkörülmény, a népnek cirkusz kell, a valóság meg úgyis elvan magával.

Minden adott egy ütős filmhez, de ilyen jó témából ilyen poshadtul langyos mozit már régen láttam. A filmben van egy kis szemüveges, sunyi csóka (Hayden Christensen), aki hazudik. Nem túl érdekesen, nem túl érdekes dolgokról, pityizáló ifjú republikánusokról, multihoz szerződő kamasz hackerről. Főnöke gyanút fog, de a nyomifejű kis prücsök bepróbálkozik hamis telefonokkal és névjegyekkel. A konkurens internetes lap is megsejti, hogy amikor úr ír, akkor hazudik. És hosszan és laposan, mint egy elütött vízisikló, kiderül, hogy tényleg, hazudik biza, nem csak a képéről látszik.

Hát így kell belepaszírozni az aktuális médiabotrányt észrevétlenül a háziasszony perzsaszőnyegébe: pimf kis folt, meg se látszik. Szóval, aki a zsurnál-témában jót akar nézni, az inkább kölcsönözze ki Az elnök embereit!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1807