KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tehenek

Sneé Péter

Elsőfilmes rendezővel szemben megbocsátó a szakma. Szemet huny hibái felett, s elnézi gyengeségeit. Jóindulaúan ismételgeti csupán a kopott mondást: „ki sokat markol, keveset fog”, mert tudvalevő, hogy a helyes arányok kialakítása a legnehezebb. Most se firtassuk, miként lehetne egyetlen filmbe szuszakolni három generációnak, illetve Baszkföld hatvan esztendejének történetét úgy, hogy ne csak az 1875 és 1936 közötti időszak eseményeivel ismerkedjünk meg, hanem a születés-szerelem-halál örök körforgásába is bepillantást nyerjünk. Ami egy hosszú eposzhoz épp elegendő, sok a favágó dinasztia 96 perces sagájához. A zsúfoltság azonban mellékes jegye Julio Medem alkotásának, érdekesebben szemléletének konzervativizmusa: a természetközeli ember mítoszának felélesztésével a nála jóval felkészültebb Taviani-testvérpár, Olmi és mások nyomdokain olyan általánosítások felé törekszik, melyekkel maga sem képes mihez kezdeni. Erőlteti a szimbólumképzést, de a túlfokozott hang és a merész beállítás nála sokkoló inkább, semmint felindító, leblokkol ahelyett, hogy a világ rejtett szépségeit tárná elénk. Egy emberelőttes Éden hamis álmára utal vissza, ahol vad szerelmeink és esztelen gyilkolásaink híján minden békés és nyugodt. Ugyanakkor a filmbeli természet több magába zárult közönyösnél, majd’ annyira riasztónak mutatkozik, mint öldökölésbe tébolyult társadalmunk. A bizarr fák és a puffadt tehenek sokat sejtetőn hallgatnak, rengetegük olyan fenyegető, amilyennek csak egy született városlakó szemében látszhat. Ellentétes érzések ingerkednek tehát velünk, kik nem tudjuk, hová is fordulhatnánk végül, mibe kapaszkodjunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=181