KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/november
• Vaskó Péter: Betűt a szénakazalban Digitális archívum
• N. N.: 25 év Válogatás a Filmvilág archívumából
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Határ-esetek Janisch Attila filmjei
• Bori Erzsébet: Midőn egy nyári nap az utazó... Másnap
• Schubert Gusztáv: Felejtés-kurzus A temetetlen halott
• Mihancsik Zsófia: Halálos csönd Beszélgetés Rainer M. János történésszel

• Pápai Zsolt: Keletről jön a fény Abbas Kiarostami és a spirituális hagyomány
• Bikácsy Gergely: Perzsa fűszál Tíz
• Karátson Gábor: Moziszőnyeg Mohsen Makhmalbaf
• Ádám Péter: Ödipusz micisapkában Jean Gabin
FESZTIVÁL
• Báron György: A golflabda röptének íve Velence
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Szabadságolt túlélők Kor-képek 1945-47
• Gelencsér Gábor: Állambrigád Gervai András: A tanúk

• Strommer Nóra: Képvágta Visual Jockey
KRITIKA
• Koltai Tamás: Valóság és álság Csodálatos Júlia
• Korcsog Balázs: Mesék K-vonalra Rózsadomb
• Horeczky Krisztina: Hontalanok Ezen a világon
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Téli álom
• Kis Anna: Bálnalovas
• Vaskó Péter: Nyílt tengeren
• Hideg János: A futball-faktor
• Köves Gábor: Tűzben edzett férfi
• Pápai Zsolt: Vágyastársak
• Varró Attila: A mandzsúriai jelölt
• Vajda Judit: Haverok
• Kovács Marcell: A Halál a Ragadozó ellen
• Köves Gábor: Felejtés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ezen a világon

Hontalanok

Horeczky Krisztina

 

A tizenhat éves Jamal – nálánál jóval idősebb unokatestvérével, Enayatullah-hal – 2002-ben hagyja el a peshawari Shamshatoo menekülttábort, hogy Londonban próbáljon „szerencsét”.

14, 5 millió menekült-hontalan vegetál a világon. Ebből 5 millió Ázsiában, 1 millió a pakisztáni Peshawarban nyomorog. A peshawari menekültek közül 500 ezren jöttek Afganisztánból – részint az 1979-es szovjet invázió, részint az ikertorony elleni terrortámadást követő amerikai bombázások következtében. Afganisztán bombázására az Egyesült Államok 7, 4 milliárd dollárt költött.

A táborban egy menekült ételadagja: 480 gramm.

Michael Winterbottom szerint a menekült-ügyre elfogadható, különösen: humánus választ adni képtelen Európa, kivált – a bevándorlók ügyében – a legális rasszizmus fogalmának értelmet adó (egyébiránt szociálisan igen érzékeny!) Nagy-Britannia, jobb híján azt az elvet képviseli: amennyiben a jóléti államok tisztesen bánnak a hozzájuk érkező emigránsokkal, ezzel csak fölbátorítják az „utazásra” eladdig nem vállalkozókat.

Az angol alkotó emberjogi „road-movie”-jának „előtörténete”: 2002 júniusában 58 kínai menekült tetemét találták meg egy hajó fémkonténerében, Doverben; mindegyikük kínhalálát fulladás okozta. A rendkívül sokoldalú, egyebek mellett a Thomas Hardy regényadaptációt (Lidércfény-Jude), politikai dokumentum-drámát (Welcome to Sarajevo) és sci-fi szerelmi történetet (Code-46) is készítő rendező ekkor határozta el, hogy a „gazdasági menekültekről” forgat.

Jamal, aki a peshawari téglagyárban napi egy dollárért dolgozott, és a „hazai” piacon hi-fi berendezéseket áruló Enayatullah, elindulnak Pakisztánból, hogy sorsukat-jövőjüket az embercsempészek kezébe téve Iránon, Törökországon, Olaszországon, Franciaországon keresztül eljussanak Angliába. Városokat, országokat, kontinenseket szelnek át papírok nélkül. Többek között pashtu, fárszi, francia, angol nyelven beszélnek hozzájuk – csak Jamal ért-tud angolul. Mennek a lángoló sivatagon, hegyeken, havas hegycsúcsokon át, csempész-járatokon utazva mint az emberi javak; tömött buszokon, marhákkal összezárva-préselve, kamion négy kereke között fekve. Végül – odüsszeiájukat beteljesítve – ötödmagukkal (egy házaspárral és a csecsemőjükkel) az Isztambulból Triesztbe tartó hajó fémkonténerében.

Az elveszettség, a kiszolgáltatottság, az életveszély a menekültek mindennapjainak természetes része. Az alkotó az emberi szenvedést „kíméletlen” szenvtelenséggel ábrázolja, száműzve a pátoszt. Eszközei: digitális-kézi videókamera – az éjszakai felvételeket megjelenítő ún. „striking” effektek kivételével természetes fények; a narráció, azaz a diplomatikus-kimért tónussal sorolt statisztikai adatok; amatőr szereplők; a történetmesélés lineáris-dokumentarista módja, és a visszafogottan érzelmes filmzene. Winterbottom munkája műfaját tekintve dokumentarista játékfilm. Mielőtt lefutna a stáblista, megtudjuk: a Londonba eljutó Jamal tartózkodási engedélyt kapott Nagy-Britanniától, ám tizennyolc éves korában (azaz 2004-ben) el kell hagynia a Szigetországot.

Az angol filmkészítő csontig metsz: az idegenséget, a reményt, a vakhitet, s az utóbbi két alapérzés megszűnését mutatja meg, sőt: fogalmazza újra. A hosszan dédelgetett, majd elvesző illúziót hajlamosak vagyunk közép-európai (engedékenyebb hangulatunkban: európai) egzotikumként kisajátítani. Winterbottomnál az álmoknak nincs „medrük”. Jamal, Enayatullah – és ki tudja, hány sorstársuk – „jó” esetben olyan országba érkeznek, ahol nincs rájuk fogadókészség. Mindent kockára tesznek, hogy majd kitaszítsák, elutasítsák őket.

Winterbottom munkája – több kritikusa szerint – tisztelgés az iráni újhullám alkotói, így Abbas Kiarostami, Mohsen Makhmalbaf és Bashman Ghobadi előtt. Említik még az olasz neorealizmust, a Dogmát, továbbá Stephen Frears, Pavel Pawlikowski, Lukas Moodysson munkáit. A lista folytatása már csak azért is felesleges időmúlatás, mert az Ezen a világon (meglepő módon) sokkal inkább az érzékeinkre hat, mint az intellektusunkra.

Winterbottom filmje elnyerte a Berlini Aranymedvét, az Európai Filmakadémia és az Angol Filmakadémia díját. Ezek a kitüntetések az alkotót, a művészt és művészetét tüntetik ki. A halhatatlanságnak szólnak – mivel a halandóknak (ezen a világon) ennyi kevés volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1826