KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/január
KRÓNIKA
• Ember Judit: Haláli történet Szörény Rezsőről
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Maga
• Kovács András Bálint: Fellini zűrzavar
• Böszörményi Géza: Fellini Circumdederunt
• Mészöly Miklós: A képzelet rab szabadsága
• Nádas Péter: Halál hajnalán
• Jancsó Miklós: A nézőhöz
• Bojár Iván András: A fölösleges kavics
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Visszhangtalanul Léolo
• Koltai Tamás: Ilyen az élet A tölgy
LÁTTUK MÉG
• Boglár Lajos: Powaqqatsi
• Barotányi Zoltán: Szigorúan piszkos ügynök
• Sneé Péter: Tehenek
• Bíró Péter: A szerelem tiltott ösvényei
• Harmat György: Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
• Turcsányi Sándor: Árral szemben
• Tamás Amaryllis: Dennis, a komisz
• Sárközi Dezső: 2 és 1/2 kém

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Halál hajnalán

Nádas Péter

Valahol a Trastevere sűrűjében van egy kis étterem az utca túlsó oldalán. Ami azt jelenti, hogy a konyha az innenső oldalon van, s a pincéreknek a tálakat egyensúlyozva át kell kelniök a viszonylag szűk és elég forgalmas úttesten. Amit viszont úgy kell érteni, hogy ebben a szűk utcácskában egyáltalán nincsen is más, mint úttest. És ezen a gyalogjárón már csak azért sem fér el két autó egymás mellett, mert nem csak járókelek, hanem még a szabadon rohangáló kutyák, és az elég öntudatosan közlekedő macskák is növelik a népsűrűséget. Ha két autó reflektorja bambán szembenéz, akkor az egyiknek biztosan ki kell curukkolnia. Éjjel két óra van. Nincsen sötétség, mert mindenféle, mindenünnen világít, s a holdfény is teszi a magáét a tetők felett. Mindenki teljes hangerővel beszél, a kutyák ugatnak, az autók dudálnak, valahol zenélnek, senkinek nincsen sietős dolga, de azért senki nem késlekedhetik. Tökéletes a hangzavar. Meleg van, barna, kék alig.

Egyszer arra gondoltam, hogy akkor most szakítok magammal, s engedem, jöjjön így el a cseppfolyós, szürke hajnal. Itt várom ki, míg megérint rózsaujja.

Rómában minden úgy történik, mint Fellininél. Lassan és észrevétlenül, de azért mégis van aztán egy vágás, melytől az erekben megáll az ijedt vér, s hűl a forró szív. Még egy álmos pincér, egy kába pár, a nő cipője élesen kopog. Valahol, valami eltörik, nevetés, a zene úgy szűnik meg, akárha angyal vitte volna ki. Nincsen szín, hang, illat, íz, fény se többé. Sötétség sincs.

De ismét hallani, amint az örök falikútból valahol víz csörgedez, csobban, kicsorog a kőpárkányon. Nem tudni hol, nem tudni mióta, s még meddig, tán ezer éve, és még biztosan van ugyanennyije. A saját hangját addig nem engedheti el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=188