KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 35. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: 8. Francia filmnapok az Unifrance Film International és az Upperstudio szervezésében
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Gelencsér Gábor: Árnyékvilág Játékfilmek
• Muhi Klára: Fölösleges bátorság Beszélgetés Herskó Jánossal
• Varga Balázs: Rövidre vágyva Kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Mindennapi tabuink Dokumentumfilmek
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Adáshiba Közszolgálati televíziózás
• Rádai Eszter: Elnézett milliárdok
• Schubert Gusztáv: Magyar plazma Magántévék, közerkölcsök

• Horváth Antal Balázs: Gonoszság-kurzus Neil LaBute
• Stőhr Lóránt: Az ellenállás tragikomédiája Jean-Pierre Melville
• Kubiszyn Viktor: A halál kék angyala A szamuráj
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió Videodrome
• N. N.: Cronenberg a Filmvilágban
KRITIKA
• Szilágyi Ákos: Gömbfilm Visszatérés
• Hirsch Tibor: Vész-kijárat A mohácsi vész
• Takács Ferenc: Szomorú játék Montecarlo!
• Ágfalvi Attila: Múlt, nincs Mélyen őrzött titkok
• Stőhr Lóránt: Szívem visszahúz Getno
DVD
• Pápai Zsolt: Fekete, fehér, igen, nem Delmer Daves: Sötét átjáró
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: A kiskirály
• Győrffy Iván: Bodysong
• Vaskó Péter: Ítélet eladó
• Mátyás Péter: Ház a ködben
• Nevelős Zoltán: Oké
• Varró Attila: Gothika
• Kovács Marcell: Underworld
• Dóka Péter: Minden végzet nehéz
• Kolozsi László: Vodka Lemon

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Delmer Daves: Sötét átjáró

Fekete, fehér, igen, nem

Pápai Zsolt

A főszereplő a játékidő harmadánál arcot cserél. Bogart esete az Arriflexszel.

 

A negyvenes-ötvenes évek amerikai fekete szériáját vizsgálva legalább annyi a vitatott kérdés, mint amennyi a problémás mű, utóbbiak közül többről az is nehezen eldönthető, hogy az irányzathoz tartozik-e egyáltalán. Delmer Daves 1947-ben forgott, most egy negyedórás dokumentumfilmmel és előzetessel megfejelve megjelent Sötét átjárója ilyen bizonytalan státuszú darab, igaz, a mindentudó elbeszélő negligálásával és a szubjektív szemszög markáns érvényesítésével, továbbá a jól motivált történésláncolat részleges elutasításával és a véletlen fordulatok szüzsébe illesztésével teljesíti a noiroktól elvárható minimumot.

A David Goodis regényéből készült, valóságos és atmoszférikus San Franciscó-i külsőkben, illetve erőteljes miliőjű belsőkben játszódó film egy végtelenített menekülés története. A felesége meggyilkolásáért elítélt Vincent Parry megszökik a fogságból, és váratlanul segítője is akad a számára ismeretlen fiatal Irene személyében. Noha Parry átmenetileg búvóhelyre lel a lány lakásán, néhány előre nem kalkulálható véletlen esemény folytán kritikus marad a helyzete, és ezért merész lépésre szánja el magát. Egy szintén véletlenül az útjába akadó specialistával átoperáltatja az arcát, ám hiába sikerül a műtét, gondjai csak megsokszorozódnak.

A film azért is válhatott rövid idő alatt klasszikussá, mert az elkészülte idején még kezdetleges kézikamera-technikát bravúrosan alkalmazta benne Sid Hickox operatőr. A főszereplő a játékidő harmadánál arcot cserél, és mivel Delmer Daves direktor úgy vélte, hogy a nézők nehezen tolerálnák, ha a film egy részében bálványuk, Humphrey Bogart hangján egy másik színész szólalna meg, ezért úgy döntött, hogy az operációig nem mutatja meg a hős arcát, csak az általa látottakat veteti fel operatőrével. Hickox a harmincas években Németországban kifejlesztett Arriflexet használta fel a művelethez, Hollywood történetében először kézikamerát alkalmazva egy filmben. A Sötét átjáró éppen emiatt üdítőbb és hatásosabb, mint Robert Montgomery egy évvel korábban végig szubjektív plánokkal forgatott, de kézikamerát nélkülöző, így képépítkezését tekintve nehézkes Asszony a tóban című munkája.

Noha a producerek eredeti szándéka láthatóan az volt, hogy a Martinique és a Hosszú álom után ismét profitáljanak a Bogart-Bacall-kettős - ekkor már házaspár - közönségvonzásából, a rendező nem csupán a fétisszínészekre alapozott, és emlékezetes toldalékfigurák sorát alkotta meg. A mellékszereplők galériájában éppúgy találni anyagi szerzésvágytól hajtott, mint a mások érzelmeit megrabolni szándékozó figurát, akik mellett zugsebészek, a feladatuk ellátására alkalmatlan rendőrök és nyomozók színesítik a képet - csupa bizarr alak, egy pszichésen megbillent, önmagát kereső társadalom képviselői. Ugyanakkor feltűnő, hogy bármily izgalmasak is a Sötét átjáróban felvonultatott szereplők, jelenlétük nem borítja fel a hollywoodi film hősábrázolást érintő, sokáig stabil, ám a negyvenes évek noir-dömpingje által megingatott konvencióit. A noirok egyik legjellemzőbb vonása, hogy megsérül bennük az amerikai mozi erősen polarizált világképe, amely csak fekete és fehér karaktereket ismer, azaz a jó és a rossz fogalma némiképp relativizálódik ezekben a filmekben. A Sötét átjáró a maga narratív megoldásaival, végtelen pesszimizmusával és formabontó jellegzetességeivel - szubjektivizmusával vagy az arcoperációt megelőző delírium-jelenettel - együtt is csak fenntartásokkal nevezhető noirnak, hiszen a hősábrázolás terén a klasszikus elbeszélésmód alapján áll. Ezt igazolja, hogy a Bogart játszotta figurában semmi sincs a noirok erkölcsi függetlenségüket vesztett férfihőseiből, továbbá, hogy a fekete filmek egyik visszatérő típusa, a végzet asszonya feltűnik ugyan a történetben, de csupán egy statisztaszerepre kárhoztatott vénkisasszony személyében. A tényleges női főszereplő a hős útját őszinte segítőkészséggel egyengető fiatal lány, neki köszönhető, hogy noha a happyend szemben áll a film pesszimisztikus alaphangoltságával, nem is zavaró annyira.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1887