KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Karel Reisz (1926–2002)

• Báron György: Elfilmesítés Kaurismäki-univerzum
• N. N.: Aki Kaurismäki nagyjátékfilmjei
• Bikácsy Gergely: Itt a Földön… A múltnélküli ember
• Karátson Gábor: Égen, fák közt, fű alatt Mikrokozmosz; Vándormadarak
• Győrffy Iván: Saját képére Természet a televízióban
• Kriston László: Világmegváltók kíméljenek Beszélgetés Godfrey Reggióval
• Bakács Tibor Settenkedő: Fehér-fekete, igen-nem 8 mérföld
• Forrai Krisztián: Fehérszemét eltakarító Rapperek háborúja
• Szőnyei Tamás: Gördülő képek A Rolling Stones moziba megy
• N. N.: Rolling Stones-filmek
• N. N.: Mick Jagger színészi alakításai
KULTUSZMOZI
• Vágvölgyi B. András: L. A.-től N. O.-ig, és vissza Kultuszmozi: Szelíd motorosok
• Muhi Klára: Háromszázezer dolláros ötlet

• Ágfalvi Attila: Filmszínháztól multiplexig Pesti mozik az ezredfordulón
• Sipos Júlia: Nem is olyan régi idők Mozi-relikviák
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: A film végül állókép marad Beszélgetés filmes festőkkel

• Bodolai László: Sirkecitől az Ararátig Új török filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Opus magnum helyett A film szerint a világ
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Razglednicák a hátországból Arccal a földnek
• Palotai János: A bűnös vadász Az ifjúság megnyugtat
• Ágfalvi Attila: Csoportterápia Papsajt
• Schubert Gusztáv: Tripla nulla Halj meg máskor!
DVD
• Pápai Zsolt: Hamupipőke flörtje a melodrámával Sabrina
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Tökös, a Török, az őr meg a Nő
• Mátyás Péter: A szállító
• Harmat György: Egy fecske csinált nyarat
• Vaskó Péter: Bella Martha
• Kömlődi Ferenc: Kocka
• Kis Anna: Szétcsúszva
• Hungler Tímea: Mindenütt nő
• Csillag Márton: Ali G Indahouse
• Herpai Gergely: A kincses bolygó
• Pápai Zsolt: Harry Potter és a Titkok Kamrája

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Természet a televízióban

Saját képére

Győrffy Iván

 

A természetfilmeket és más, vegyes témájú dokumentumműsorokat ipari mennyiségben sugárzó televíziós csatornák egytől-egyig emberarcúak: az ökoszisztéma résztvevői nem önmagukban keltik fel érdeklődésüket, hanem csakis az evolúciós csúcstermékkel való viszonyukban. A növények egzotikus háttérként szolgálnak a természetben dúló élethalálharcnak, nélkülözhetetlen táplálékforrást jelentenek minden rendű és rangú lénynek. Az állatok bővelkednek az emberi vonásokban, de még antropomorf tulajdonságok híján sem menekülhetnek az emberrel való szoros függőségi kötelékből: teljesen kiszolgáltatottak kóros tevékenységi lázának, jó- avagy rosszkedvének, kínzásának és pátyolgatásának.

 

 

Mindenható kamera

 

Az ökológiai eszmék alig hagytak nyomot a tematikus adókon, amelyek a végsőkig érzéketlenek az etikai problémák iránt. De még az ember-természet kapcsolatot sem boncolgatják, megelégszenek azzal, hogy hiányos látleletet vesznek fel az élővilág történéseiről, egyes állat- és növényfajok külleméről, szokásairól. A kamera a legtöbbször a határhelyzetekben élesedik ki: az ember belép a vadállat területére, megfigyeli, harcol vele, foglyul ejti és szabadon engedi, az állat behatol az ember lakókörzetébe, kivasaltatja magát az országúton, bemászik a lakásba, s ott különb-különbféle mulatságos vagy rémületes események középpontjában találja magát. Amikor az ember kivételesen távollétével tüntet, azt is felemásan teszi: a terepjáró, helikopter vagy búváruszony árnyéka az élőlények birodalmára vetül; az artikulált hang elnyomja a természet zajait, a madarak csicsergését, a fák suhogását, a ragadozók morgását, a legelészők böffenését – egyszóval mindazt, ami a valószerűség látszatát kelti a képernyőn. Az ízek és illatok hiánya szintén erősen szűkíti a néző beleérző-képességét, a színek sosem látott, természetellenesen kontúros orgiája inkább a naiv festészet remekeit idézi, mintsem a városon kívüli életmód környezeti ismérveit.

Van persze előnye is a katódsugárcső közvetítette természetnek: az ember ismeretei, fogalmai megsokszorozódtak az elmúlt évtizedekben. Pupillájával befoghatja az égöveket, kontinenseket, biozónákat, nem szorul a (körülbelül a IX. század közepétől a természet leigázását ábrázoló) kalendáriumok, legendás lényeket növelő útleírások, a vándorcirkuszok vagy (az eredetileg torz lények bemutatására, illetve új állatfajták háziasítására, kitenyésztésére is alapított) állatkertek közvetlen segítségére, ráadásul egy lépésnyire sem kell eltávolodnia saját világától. Egyúttal ellensúlyozni tudja a gyermekkori szocializáció kilengéseit: a rózsaszín plüsselefántok és a torzan festett, túlmozgásos, az élet és halál törvényszerűségeire ügyet sem vető rajzfilmfigurák áldásos hatását.

A kamera mögött álló ember – s így a néző is – istenség alakját ölti, kénye-kedve szerint rendelkezik a természet adományaival. Bekukkant a tojó fészkébe, vadászatra kíséri a pumát, leszüreteli a fák gyümölcseit, egyszóval magától értetődő természetességgel úgy tesz, mintha a világ neki rendeltetett volna. Ez még visszahúzódó megfigyelőként sem veszélytelen játszma: a gepárdok létszámát köztudomásúlag jelentősen megtizedelte, s őket természetüktől idegen szokások felvételére (pl. éjszakai zsákmányszerzésre) ösztönözte a „turistaszennyezés”, valamint az úti- és természetfilmek készítőinek intézményesített zaklatása.

 

 

A lelakott éden

 

A kérdésnek jelentékeny teológiai vonatkozása is van: a zsidó-keresztény, mások szerint a görög-keresztény természetfelfogás köszön vissza benne. Isten az első emberpárnak készített a világban lakhelyet: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.” (1 Móz 1,28-29) Az özönvíz után az Úr megfogadta, hogy nem fogja többé büntetni a földet az ember eredendő gonoszságáért (Maimonidész szerint a világ csak az ember teremtése, illetve bűnbeesése után lett romlott, az Édenben még ártatlan volt), egyúttal az állatokat is Noé ivadékainak étkéül rendelte: „És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja, az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott; minden mozgó állat, a mely él legyen néktek eledelűl; a mint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat.” (1 Móz 9,2-3) Egyesek szerint ez abszolút hatalmat adott az embernek a természet lényei felett, mások – elsősorban a Zsoltárok és a Prédikátorok könyvére hivatkozva – csupán „sáfárkodásról” beszélnek: az ember gazdálkodhat az Isten nagyobb dicsőségét hirdető javakkal. Gyakorlati következményeit tekintve a konzervatív változat nem engedi az isteni teremtésbe való beavatkozást, a radikális azonban (a kereszténység természetellenes istenemberségétől és a sztoikus gondolkodástól megtámogatva) az ember korlátlan jogosítványait ismeri el. Döntő motívum a természet szentségtelensége, az ószövetségi felfogásban ezt azonban korlátozza Isten tulajdonosi szerepének megkérdőjelezhetetlensége, az ember és más teremtmények közötti áthidalhatatlan szakadék hiánya. A görög „felvilágosodás” és a reformált kereszténység azonban az emberlét teleológiájában hisz: Arisztotelész a Politikában leszögezi, hogy a növények az állatok hasznára, az állatok pedig az emberekére készültek; Kálvin szerint Isten azért teremtett hat napig, hogy megmutassa, minden készen áll az ember számára.

A következtetések ezek után magától értetődnek: az európai kultúra gyökereiben keresendő a természetpusztítás erkölcsi felhatalmazása. A Jézus-hit védelmezői ellenben – a kereszténység antropocentrikus hozzáállását nem tagadván – elsősorban a karteziánus hagyományt, az ipari forradalom ideológiai alapvetését okolják. „Szerintem valamennyi állat elmés szerkezetű gép csupán, amelynek a természet érzékeket is adott, hogy önnön magát üzemeltethesse… Az emberi gépezet is sokban hasonló. Az a különbség, hogy az állatot egyedül a természet működteti, az embert pedig – szabad cselekvő révén – saját maga” – olvashatjuk Rousseau-nál, akit indokolatlanul a természet apostolaként emlegetnek. Descartes sem fogalmaz kíméletesebben: „Jól tudom, hogy az állatok számos dologban fölülmúlják az embert, ebben azonban nincsen semmi meglepő. Éppen ez bizonyítja, hogy természetesen és rugóra mozogva cselekszenek, akár egy óra…” Szerinte az állatoknak nincs értelmük, és semmit sem éreznek. A modern környezettudatban – attól függően, hogy az élőlényeket tárgynak, alárendelt létezőnek, egyenrangú partnernek vagy szenvedő alanynak tekintik-e – három főbb megközelítés vált divatossá. Luc Ferry megfogalmazásában az egyik az antropocentrikus, humanista álláspont (a természetnek nincs belső értéke, nem jogalany), a másik az utilitarista (minden örömöt és fájdalmat érző lénynek vannak az emberrel azonos jogai), a harmadik pedig öko- vagy biocentrikus, a „természeti szerződés” híve (minden létforma jogokat élvez, sőt az egész világegyetemet meg kell védeni a kártékony embertől).

 

 

Állati elmék

 

A „természetközeli” csatornák boldog együttélésben mutatják fel az említett elveket, a legerősebb tábora azonban a némi melodrámai érzelmességgel kevert antropocentrikus világnézetnek van. Az állati (ritkábban a növényi) organizmusok számos filmben a klasszikus nyomdokokon haladva gépies jelenségek, pavlovi reflexekkel működő gorombáskodó vagy törleszkedő szerkezetek, kiváló műhelyekben készült ugró, rohanó, szagló, halló mechanizmusok (Animal Planet – A természet bajnokai, Jó kutya, Állati nyomozók, Állatrendőrség, A vád tanúja; Spektrum, National Geographic Channel – Munkakutyák). Egyszerű eszközökké is degradálódhatnak az ember kezében, mellyel utóbbi örömöt vagy háborúságot szerez magának (Discovery Channel – Buena Vista horgászklub, Biológiai fegyverek). Az ember igényeihez alkalmazkodva nagyszerűen bohóckodnak, a felsőbbrendű lény karikatúrájaként önmaguk megalázásához járulnak hozzá (Spektrum – Családomban egyéb állatfajták; Animal Planet – Állati vetélkedő). Áldozatul esnek a civilizációnak, saját életkörülményeiknek, netán ügyetlenségüknek, „humánus” életmódhoz, szabadsághoz, egészséghez a jótékony ember juttatja őket (Animal Planet – Kedvencmentők, Állatkórház a vadonban, Állatorvosi ügyelet, Vadállatok veszélyben, Állatgondozók, Kutyaotthon). Partnerei is csak alárendelt szerepben lehetnek: az ember ad nekik nevet, az ember ad értelmet létüknek, az emberi megfigyelés révén válnak „önálló” személyiséggé (Spektrum – Az élet könyve növénynyelven; Discovery Channel – Állatkerti történetek; Animal Planet – Szóval állatokkal akarsz dolgozni?, Állati találkozások, Lovas történetek). Mozgásuk, viselkedésük, hangjuk, életük és haláluk egyaránt antropomorf (Spektrum – Macskalélek). Számos esetben a gyerekekhez válnak hasonlóakká, ugyanolyan szertelenek, öntudatlanok, játékosak és védelemre szorulók (Animal Planet – Farkaskölykök). Máskor ellenben kimutatják a foguk fehérjét: természetük vad oldalával ismertetik meg az óvatlan vándort (Discovery Channel – Krokodilvadászok, Vad Ausztrália, Ahol a zsákmányok élnek; Animal Planet – Vad éjszakák, A korallzátony vadászai, Emberevő tigrisek; Spektrum – Életben maradni; National Geographic Channel – A természet ereje, A hangya, amely felfalta Amerikát, Gepárdüldözés, Gyilkolásra született). Ősi, primitív felépítésükkel, visszamaradott tagjaikkal, reakcióikkal, gondolkodásukkal az emberiség és a földtörténet hajnalának relikviái (Discovery Channel – Jurassic Park; Animal Planet – A természet gyermekei, Rovarok birodalma). Éles kontrasztot is alkothatnak az urbánus léttel: általuk az elfeledett és meghaladott természetességgel, érintetlenséggel szembesülhet az ember (Discovery Channel – A természetben Julia Robertsszel; Spektrum – Láss világot!). Éppen ez által páratlan esztétikai élményt nyújtanak, bár az emberi morálnak erősen híjával vannak (National Geographic Channel – A természet varázslatos háza; Animal Planet – Képeslapok a vadonból).

 

 

A fajok cirkusza

 

A természetfilmekkel – minden fanyalgás ellenére – sem az a fő baj, ami bennük található, hanem aminek híjával vannak. Az egymásra sorjázó „vadbefogások” mögöttes értelmének leleplezésével: mi itt az ember felsőbbrendűségét szemléltetjük. Az egyes fajok kitüntetettségének, „sztár” mivoltának megmagyarázásával: minél ritkább (s ennélfogva szerencsétlenebb, megalázottabb), számunkra annál értékesebb (lásd: óriáspanda, ámbráscet és társai). A házikedvencek természetellenes természetének boncolgatásával: a vallási tébolyhoz hasonlító állattartási kultusz visszásságaival. Az emberi népességrobbanás és az állati népességcsökkenés összefüggéseivel: ma az afrikai kétlábú népesség 23 évenként duplázódik, a helyi vadvilág viszont a II. világháború óta tizedére, 1900 óta századára csökkent. A percenként 8 hektár erdő, naponként legalább egy állatfaj kiirtásának oknyomozó feltárásával: az okok, a hatások és a felelősök konkrét megnevezésével. Az ember-természet viszony pszichológiai hatásmechanizmusának kutatásával: az eszmék, archetípusok, szimbólumok, dogmák, reakciók széleskörű elemzésével. Az úgynevezett természeti katasztrófák másik arcának felfedésével: a folyószabályozások, mocsárlecsapolások és más preventív intézkedések öngyilkos kétélűségével. A Desmond Morris által „texatikumoknak” nevezett jelenségek bemutatásával: Amerika déli államaiban több tucat egzotikus, főként afrikai állatfajt tenyésztenek nagyüzemi módon, hogy a vadászember a gyakorlatban is kipróbálhassa a rezervátumokban már tiltott kéjelgést, a motiválatlan gyilkolás örömét. A spanyolországi Coria városának szórakozásával: egy-egy életerős bikát órák hosszat kínoznak, haláltusájára a végbélbe szúrt pika tesz pontot. Az egymástól eltérő kultúrkörök által korábban vagy a mai napig felmutatot| „eredményekkel”: Franciaországban célba nyilaztak a fatányérokra szegezett patkányokra, nyulakkal „játszottak” ausztrál baseball-meccseket, meghámozták, nyársra tűzték, elevenen átsütötték a csibéket és kiscicákat, élve meglékelték a majmok koponyáját a kínai piacon. A gyönyörűen fotografált – akár véres harcokba torkolló – életjelenségek a természet és az ember kapcsolatának hátterét alig-alig érintik, a néző szemellenzőt kap, mint az ingerszegénységhez szoktatott igásló.

Ebből a szempontból az egyes csatornák között nincsenek lényegi különbségek, a többé-kevésbé azonos mondanivalót azonban más-más módon artikulálják, eltérő keretbe helyezik. A Discovery Channel a rejtélyes, izgalmas történelemre, a felfedezésekre, az élet „árnyoldalaira” (katasztrófák, háborúk, terrorizmus), bizonyos kultusztárgyak (autók stb.) bemutatására koncentrál. Kevés a valódi természetfilm, az ökoszisztéma résztvevői leginkább csak viszonyítási pontok a vízi és légi csaták, a hírességek kiruccanásai alkalmával. Az Animal Planet – mint az nevéből is sejlik – az állatvilágot állítja fókuszába, többnyire alárendelt szerepben, gyerekként, áldozatként és főleg ápoltként. Nagyfokú „naturalizmus” jellemzi: igen kedveli az előnytelen, „élveboncolós” beállításokat, a borzalomkeltésre alkalmas, hatásvadász jeleneteket. Az indulásakor elsősorban a természetfilmeket hangsúlyozó Spektrum Televízió műsorán manapság egyre kevesebb a par excellence természetfilm, jóval gyakoribbak a hírességek magánéletéről, a világ legkülönbözőbb városairól, a természetfeletti, titokzatos és rejtélyes jelenségekről, a háborúkról, fegyverekről, bűnesetekről és konyhai ínyencségekről szóló összeállítások; étlapján a mélyvízi bombától a melltartóig minden megtalálható. A National Geographic Channel zsánere a kalandtúra, a természet és az ember drámai találkozása, illetőleg a természeten belüli élethalálharc. A szokásos rejtélyeken kívül különösen kedveli a találmányok, a sport és az építmények témaköreit, valamint mindent – legyen az élő vagy élettelen –, ami látványosan fényképezhető.

A tematikus csatornák – ha már tisztük szerint a természetkárosítás problémáját megoldani nem tudják, az ember-állat viszonyt pedig befolyásolni nem akarják – nem létező igényeket keltenek fel, és azonmód ki is elégítik. (Nem túl valószínű például, hogy a National Geographic Channel olvasói levelek ezrei miatt döntött volna „Az első 24 órás Krokodil Nap a világon” meghirdetése mellett.) Azt a látszatot keltik, mintha a természet csak nekik tárná fel „titkait”, mintha az ember beavatkozása a bioszféra működésébe teremtő erejű lenne. A legáltalánosabb forgatókönyv szerint a csatorna arca vagy hangja (rajta keresztül pedig a néző agya) megfigyeli, s ezen keresztül konstruálja a valóságot; ha rendellenességet fedez fel a természet működésében, azonnal beavatkozik; az állatot vagy növényt – ha méltó az életre – kiemeli környezetéből, megjelöli, meggyógyítja, illetve felneveli; újból szabadon engedi; ettől erkölcsileg megerősödik, katarzist érez: istenként emelkedik a világok fölé. Mindezzel a televíziók nem adnak mást, csak mi lényegük: megtámogatják a kultúra „természetes kiválogatódását”, hogy az ember minél akadálytalanabbul jusson túl a képzeletbeli evolúciós túlélőshow szereplőválogatásán, mindhalálig.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 15-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2033