KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Karel Reisz (1926–2002)

• Báron György: Elfilmesítés Kaurismäki-univerzum
• N. N.: Aki Kaurismäki nagyjátékfilmjei
• Bikácsy Gergely: Itt a Földön… A múltnélküli ember
• Karátson Gábor: Égen, fák közt, fű alatt Mikrokozmosz; Vándormadarak
• Győrffy Iván: Saját képére Természet a televízióban
• Kriston László: Világmegváltók kíméljenek Beszélgetés Godfrey Reggióval
• Bakács Tibor Settenkedő: Fehér-fekete, igen-nem 8 mérföld
• Forrai Krisztián: Fehérszemét eltakarító Rapperek háborúja
• Szőnyei Tamás: Gördülő képek A Rolling Stones moziba megy
• N. N.: Rolling Stones-filmek
• N. N.: Mick Jagger színészi alakításai
KULTUSZMOZI
• Vágvölgyi B. András: L. A.-től N. O.-ig, és vissza Kultuszmozi: Szelíd motorosok
• Muhi Klára: Háromszázezer dolláros ötlet

• Ágfalvi Attila: Filmszínháztól multiplexig Pesti mozik az ezredfordulón
• Sipos Júlia: Nem is olyan régi idők Mozi-relikviák
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: A film végül állókép marad Beszélgetés filmes festőkkel

• Bodolai László: Sirkecitől az Ararátig Új török filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Opus magnum helyett A film szerint a világ
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Razglednicák a hátországból Arccal a földnek
• Palotai János: A bűnös vadász Az ifjúság megnyugtat
• Ágfalvi Attila: Csoportterápia Papsajt
• Schubert Gusztáv: Tripla nulla Halj meg máskor!
DVD
• Pápai Zsolt: Hamupipőke flörtje a melodrámával Sabrina
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Tökös, a Török, az őr meg a Nő
• Mátyás Péter: A szállító
• Harmat György: Egy fecske csinált nyarat
• Vaskó Péter: Bella Martha
• Kömlődi Ferenc: Kocka
• Kis Anna: Szétcsúszva
• Hungler Tímea: Mindenütt nő
• Csillag Márton: Ali G Indahouse
• Herpai Gergely: A kincses bolygó
• Pápai Zsolt: Harry Potter és a Titkok Kamrája

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Halj meg máskor!

Tripla nulla

Schubert Gusztáv

Negyven év, húsz film, hárommilliárd néző, három és fél milliárd dollár összbevétel: James Bond makacsul, és a jelek szerint sikeresen küzd a túlélésért.

 

A 007-es sorozat 1962 óta intézménnyé nőtte ki magát. De ki akarna egy intézmény kedvéért moziba menni? A Bond-hívők mindenképpen, húsz film, a maga folyton bővülő, kalandokban, fantasztikumban, technikai csodákban bővelkedő, de mégsem túl szövevényes világrendjével ideális, egzotikus és kényelmes azilum a zaklatott valóság elől menekülő nézők számára. Nekik a huszadik Bond-film extra-ajándék, minden eddiginél bőségesebb tűzijátékkal, és rengeteg utalással a korábbi 007-es filmekre.

Ian Fleming korán bekövetkezett haláláig (1964-ben még csak két film készült el a szériából) reménykedett abban, hogy előbb-utóbb Alfred Hitchcock viszi majd vászonra (Cary Granttel a főszerepben) mesterkémje históriáit. Rejtély, miért remélte, hogy a téboly, a bűn drámáihoz buldog szívóssággal ragaszkodó Hitchcock bármi okból felizgulhatna a 007-es hibátlanra polírozott egyénisége és három másodpercnyi fejszámolással kiszámítható kémhistóriái láttán. Hitchcock kémei (vagy álkémei) a saját személyiségük jogán keverednek bajba, zűrösek, félszegek, túl sokat tudnak, vagy épp túl keveset, velük van baj, nem a világgal, a 007-es viszont mindig tökéletes (az arrogancia leheletnyi rozsdafoltja és a vodka-martini csak fokozza a szexepilt). Épp csak „a világ nem elég”.

Csakhogy a perfekció dramaturgiai szempontból maga a dögunalom. James Bond kalandjai és személyisége nélkülöznek mindenféle rejtelmet vagy mélyebb értelmet, a 007-es széria világpolitikai konfliktusai éppoly kiagyaltak, következésképp érdektelenek, mint a nőügyei. Egy percre sem kétséges, hogy végül Bond győz, s nem a gonosz oroszok vagy az épp világuralomra törekvő cezaromániás őrült. Pontosabban: egy-egy percre nagyon is kétséges, mintha Ian Fleming és minden adaptátora színtiszta káoszelméleti példamondatot fogalmazna: ha Bond egyetlen haja szála meggörbül, végveszélyben az egész világ.

Ami józan paraszti ésszel végiggondolva vagy tömény marhaság, vagy csoda.

Mielőtt ezen elviccelődnénk, érdemes megállnunk egy pillanatra. A XX. század második felének nyugati popkultúrája egyetlen kortárs szuperhőst szült, a neve: Bond. Mi más születhetett a hidegháborús paranoiából, mint a világösszeesküvés teóriája, a gyanakvás hitvallása, amelyben a szuperhős csakis magában bízhat. Még a Star Wars is kollektivista mítosz a Bond-szériához képest, a szabadságáért harcoló köztársaság eszméje mindvégig fel-felsejlik a hősies vagánykodásban, „mindenki egyért, egy mindenkiért”, míg a 007-es sztorijában a Brit Birodalom (és eszmeköre) csak távoli ködkép. Nem is lehet más. Bond az angol világpolgár illúziója, s nem megtestesülése; egy olyan birodalom ügynöke, amely már csak a mesében meg a kémfilmekben létezik.

James Bond nem képvisel senkit és semmit – félisten. Annyi élete és alakmása lehet, mint Zeusznak vagy Visnunak. Most épp egy fiatalos vehemenciával világuralomra törekvő észak-koreai ezredessel gyűlik meg a baja (egyre nehezebb méltó ellenfelet találni, az oroszok kapitalisták és szövetségesek lettek, az arabokat jobb nem hergelni), aki ugyan a film elején egy Bonddal folytatott látványos párbajban életét veszti, de hála a géntechnikának, ha nem is ép lélekkel, de ép testben éled újjá szőke, kékszemű brit-izlandi gyémántmágnásként, hogy tovább mesterkedhessen nagyszabású tervén: egy űrállomásra telepített óriási parabolatükörrel szeretné kifüstölni az amerikaiakat a két Koreát elválasztó zónából, és ha lehet, egyszersmind az egész harmadik világból. De persze nem lehet, mert a gazdag és szabad világ felett Szent Bond őrködik, aki a kezdet kezdetén még hasonlított valamelyest a barbár ellenfeleit civilizátori küldetéstudattal megregulázó konzervatív angol világhódítókra, de ma már Pierce Brosnan angolos eleganciája ellenére is inkább emlékeztet harcias és elképesztő csodafegyverekkel felszerelt G. I. Joe-ra, mint a fair play szabályai szerint cselekvő gentlemanre.

Roland Barthes mondta a sorozat első darabjai láttán: James Bond nem hős, hanem tárgy, egy a rengeteg gadget között, amit az ellenfeleivel folytatott küzdelmében használ. Azóta az axióma húszszorosan igazolódott: minden kornak olyan hiedelmei, félistenei és szentjei vannak, amilyeneket megérdemel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2050