KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/január
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Louis Malle halálára
ZOLNAY PÁL
• Bérczes László: Retusálás nélkül In memoriam Zolnay Pál
• Székely Orsolya: Beszélgetés 1993-ból In memoriam Zolnay Pál
VÁROSVÍZIÓK
• Bojár Iván András: Rejtőző Budapest Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Schubert Gusztáv: Zuhanás közben A gyűlölet
• Ardai Zoltán: Éjjel a telepen Hüvelyk Matyi nyomában
TITANIC
• Déri Zsolt: Az enciklopédista Beszélgetés Peter Greenawayjel
• Forgách András: Vigyázat: eredeti! Balsors
• Csejdy András: Máskéntbűnözők A néma tanú; A gyilkos; Országúti járőr
• Déri Zsolt: Inkább az ellentáborban Beszélgetés Alex Coxszal
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Száz év, s más semmi? Velence
• Kovács András Bálint: Hangok és csendek Pordenone
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Nyolcvan kattintással a Föld körül Infománia
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Az árván maradt bérgyilkos Égi manna
• Dániel Ferenc: Tengeri liliomok közt vezekelni? Leni Riefenstahl
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Pigalle
• Takács Ferenc: György király
• Barna György: Georgia
• Hegyi Gyula: Hamlet, vagy amit akartok
• Vidovszky György: Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le
• Sneé Péter: Pár lépés a mennyország
• Sneé Péter: Szirének Sirens
• Ardai Zoltán: Jade
• Hungler Tímea: Dredd bíró

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Zolnay Pál

In memoriam Zolnay Pál

Beszélgetés 1993-ból

Székely Orsolya

Szeretni kell azt, akit megszólítasz, akit fölvarázsolsz a vászonra. Ördöngösség. Az igazi dokumentumfilmes tulajdonképpen belgyógyász. Felállítja a diagnózist.

Én nem született filmes vagyok. Először nagyon szemérmesen és nagyon eltitkolva, nagyon csendben és nagyon halkan, mint amolyan külvárosi fiatalember, színész akartam lenni. Aztán később, éppen a felvételin mondták, hogy ne legyél te színész, legyél inkább rendező, te olyan alkatú vagy. Azt hiszem, hogy én voltam talán az első a szakmában, aki játékfilmesként a televíziónál elkezdtem dolgozni.

1961-ben, ha jól emlékszem. Csináltam mindenféle műfajt, főleg költészetet, és dokumentumfilmeket is a későbbiek folyamán. A dokumentumfilm, ahová tévedtem, vadonatúj terület volt. A dokumentum-motívumok aztán be is épültek a játékfilmekbe. Úgyhogy ennek a kettőnek az ötvözetében bujkáltam én egész életemben jószerivel.

Tehát kettészeled magad: az egyik feled dokumentarista, a másik fikciós...

Így született a Fotográfia. Szeretni kell azt, akit megszólítasz, akit fölvarázsolsz a vászonra. Ördöngösség. A dokumentumfilm kritikai műfaj: aki nem óhajt véleményt mondani és beavatkozni, az ne csinálja. Ennek, bizony, ki merem mondani, van gyógyító hatása is. Az igazi dokumentumfilmes az tulajdonképpen belgyógyász. Fel kell állítania a jelenségekről egy diagnózist, és meg kell mutatnia, hogyan lehet megoldani. Meg kell szólítania a közönséget.

Az utolsó televíziós filmedben sikerült is. Kétszer hatvan percben került adásba, Árverés Kisújszálláson címmel. Miért csináltad meg ezt a filmet?

A téma az ifjú Nádasy Lacitól ered. Nádasy Laci anyukája egy kisújszállási kuláklány. Nagyon érdekes ember volt a nagyapja. Százholdas kulák, akit nem lehetett agyonütni. Kifosztották, agyoncsapkodták, de nem tágított. És a Laci hozta a hírt, hogy visszakapják ám azt a földet. Így keveredtünk oda. Laci hurcolt le, forgassunk.

Nádasy Laci édesapja többet jelentett nekem jó kollégánál. Nem csak azért, mert tanársegédem is volt, jóllehet csak egy évvel volt idősebb nálam. (Ez azért alakulhatott így, mert én öt évvel később iratkoztam be a főiskolára. Előtte jártam a közgazdaságira, külügyi akadémiára, navigációs képzőbe, aztán a katonaság, szóval elment öt év.) Magához a városhoz, Kisújszálláshoz is nagyon kedves emlékeim fűződnek, még abból az időből, amikor Nádasy a Körhinta társszerzője és segédrendezője volt, én pedig a másodasszisztens, a kellékért is felelős asszisztens. Meséltem már, hogyan mentünk le Sarkadi Imrével Debrecenbe szekeret, lovat, mindenféle vásári holmit, statisztériát keresni?... Szóval adtak – hogy is hívják azt a hatalmas orosz autót? – Csajkát, nem Volgát, hanem Csajkát, hogy induljak a Hortobágyra. Gondoltam, hogy előtte még egy pillanatra betérnék a presszóba. Az Imre meg ott áll. Ott lakott szemben a Thököly úton. Azon nyomban belém tukmált egy felest. Na én is őbelé. Bűbájos állat volt, állandóan úgy mozgott, mint egy mozgásmániás, tekergette össze-vissza a nyakát, a fejét, a lábát... Klottnadrág volt rajta, meg szandál, ott a presszóban, a Stefánia út és a Thököly út sarkán. Vagyis akkor a Vorosilov úton. Mindig megváltoztatták annak a széles útnak a nevét.

Mit csinálsz, hova mész? – kérdi. – Megyek Debrecenbe. – Minek? – Hát – mondtam, – megyek motívumot keresni, tanyát szerezni. Jószágot, kutyát, mindenfélét, ami majd kell a filmbe.

– Ne mozdulj nélkülem sehová!

– Miért? El tudsz jönni?

– Hát ha van hely...

És el kísért. Olyannyira jött, hogy nem is hozott magával semmit, se borotvát, se fésűt, se semmit. Akkor már nem nagyon kellett neki fésű, mert meglehetősen kopasz volt. De egy tartalék trikót se, semmit. Szökött, nyilvánvalóan a feleségétől. Én meg boldog voltam, hogy Sarkadi Imrével utazom, az ő filmjéhez. Olyan bogarai voltak – Nádasy Laci mesélte, aki meg egy két méter magas gyerek volt –, hogy fejen kellett állnia, és csak úgy tudott írni. Mert Sarkadi azt mondta, hogy neki másképp semmi sem jut eszébe. Ez meg rábólintott, és akkor fejen is álltak. Es ha Leányfalun bementél az alkotóházba, akkor ott lehetett látni Fábri Zolit, Sarkadi Imrét és Nádasy Lacit fejen. Úgy szülték tovább a történetet. Nekem is azonnal fejen kellett állnom. Én akkor diplomáztam. Ez ’54-ben vagy ’55-ben lehetett. Makk Karcsi filmjéből, a Liliomfiból kerültem a Körhintába.

Imre persze mindenkit ismert a Hortobágyon meg a tanyákon. Egy ekkora nagy fekete autóval megjelenni a tanyasi tanítónak, azért az valami volt. Aztán este volt annyi lelkiismeretem, hogy rávettem Imrét, hívja fel a feleségét.

Még mindig klottgatyában volt?

Vettem neki egy tornacipőt, meg egy másik tornanadrágot és két trikót. Mert már nem lehetett megmaradni mellette. Borotvacájgja sem volt, mindig az enyimet használta. Imre aztán végigvezetett engem a tanyákon. Statisztákat is gyűjtöttünk. A nagyerdei vásár az a legnagyobb esemény a debrecenieknek. Úgy gondoltam, hogy vagy nyolcezer statisztával kell számolnunk. A Népligetbe akartuk megcsinálni a vásárt, megépítve. Fel akartuk vonszolni a rengeteg statisztát, szarvasmarhát. Akkor mondom aztán előszór a Hegyi Barnának, mert ő volt az operatőr, hogy mennyi statiszta kell majd ide!... Hogy szerintem nem Pesten kell majd megcsinálni a debreceni nagyvásárt, hanem öt nappal előbb kell kezdeni, le kell menni Debrecenbe, és ott kell kilőni, eredeti emberekkel. Azt mondja a Pipi, Hegyi Barna, hogy adjam el az ötletet az Inginek, Zombori Gyurinak, aki a gyártásvezető volt, de úgy kérdezzem, hogy mennyit ér ez neked? Azt kérdezte, hogy egy ötös jó lesz? Elszédültem, olyan nagy pénz volt! Ötezer forint, annyit kaptam érte!

Ez volt az első dokumentarista ötleted...

Tulajdonképpen igen. Na, meg Hegyinek is.

Arra emlékszel, hogy milyen költségvetése volt ennek a filmnek?

Borzalmasan drága film volt. Azt hiszem, négymillió forint. Ennél drágább film nem is létezett abban az időben.

Arra emlékszel, hogy mennyit spóroltál az ötleteddel?

Sokat. Azért volt egy X számú statiszta is, hogy ha valaki kellett a képbe, akkor azt be tudtad mozgatni, de különben bárki bemozdulhatott a képbe...

Hány éves voltál akkor?

Akkor voltam friss diplomás, 27 éves. Visszatérve Kisújszállásra: ezt az ügyet nem bolygatta senki a televíziónál. En meg abban vagyok otthon, hogy mi van a földdel, mi van a paraszttal, és mi van a téesszel... Ilyen tematikájú műsort nagy lélegzetvételű dokumentumfilmben nem csináltak... Hát ilyet az életben nem látott még senki, hogy a magyar paraszt az elrabolt földjét visszalicitálja... A normális emberek azok úgy licitálnak, például egy képre, hogy annak fölfelé megy az értéke. A paraszt, akitől elvették ’49-‘50-‘51-ben a földjét, az most egy ilyen formális licitáláson vesz részt, mert ugyanazt a földet, amit beadott a téeszbe, amit elvettek tőle, azt nem tudja visszakapni. Tehát egy hasonló aranykorona értékű földet követel vissza. Csak ők nem fölfele mennek, hanem lefele. Övé volt a föld, és kap helyette egy másikat, és ő persze, hogy nem fölfele alkuszik. Tehát van egy hektár, aminek a kikiáltási ára háromezer forint, és akkor licitálnak. Lefele. És akkor aki a legalacsonyabb értékig leküzdi magát, az viszi el, mondjuk ötszáz forintért. Meg vannak „egyezve”, „össze vannak beszélve”.

Mi dolgod van mostanában?

Nekem csak az lehet a tennivalóm, hogy nyitott szemmel és érzékeny füllel mászkáljak a világban, lekuporodjak a házban, legyen türelmem és szeretetem a sámlira leülni, és szóba állni valakikkel, meghallgatni a gondjait... Ebben van egy kis paposság is, amit én nem röstellek, persze hogy nem... Az ember abban reménykedik, hogy azért nem pusztulhat el egy életmű... Mert egy filmrendezőt nagyon jól meg lehet ismerni a filmjeiből. Erényeit is, és hát a hibáit is. Meg mi megy neki, és mi nem megy neki. Hogy milyen szemlélettel él bele a világba... Az ember abban reménykedett, hogy majd szólítanak, hogy gyere, most éppen szükség van rád. Hát erről nincsen szó. Itt farkastörvények uralkodnak. Nekünk nem pénzünk van, nekünk adósságunk van, és ezért folyik a kézitusa. Értékek mennek a fenébe, emberek sorvadnak el benne... Én abban reménykedtem, hogy minden nyílt lesz nagy hirtelen. Hogy vezető kultúrpolitikusok és mások rá fognak jönni arra, hogy karon kell fogni a filmest. Mert a filmes, ha látja, tud segíteni... akkor az igenis gyógyszer.

Hogy vagy?

Köszönöm szépen, jól...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=22