KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Beszélgetés Antal Nimróddal

Szigorúan ellenőrzött metrók

Forrai Krisztián

Alagút a pokolba, mozgólépcső a mennyországba, avagy az élet csak blicc: a Kontroll című készülő magyar játékfilm rendezőjével beszélgettünk.

 

 

„ Ha nem tudod, mit akar az élet tőled, gyere el te is jegyellenőrnek!”

Bëlga együttes

 

A Valami Amerikával mozikasszát robbantó Herendi Gábor után egy újabb tehetséges reklámfilmes készül megtenni a nagy ugrást a moziba: a tervek szerint idén novemberben mutatják be Antal Nimród teljes egészében a metróban játszódó nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, ami akcióval, börleszkkel, misztikával, suspense-el és szerelmi szállal átszőtt mesés utazás a metró szürreális világába, a Neo zenei aláfestésével.

A most harmincéves rendező Amerikában született és 17 évesen költözött Magyarországra, hogy kitanulja a filmes szakmát, mivel saját bevallása szerint semmi máshoz nem ért. Az élet úgy diktálta, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskolán megszerzett operatőri és rendezői tudását reklámok és klipek készítésében kamatoztatta, meglehetős sikerrel: előbbi területen különösen a sörök népszerűsítésével tűnik ki, utóbbi műfajban a feddhetetlen törzs-klientúra (Heaven Street Seven, Quimby, Sub Bass Monster) mellett botrányok (a Ch.I.P együttesnek forgatott Suffer Child klipjét a túl sok vér miatt nem játszották) és alkotói bravúrok (egyaránt rendezett klipet Ganxsta Zolee-nak és az Irigy Hónaljmirigy Ganxsta-paródiájához) növelik a renoméját. Filmes munkásságát a végzés után két évvel, ’97-ben összehozott vizsgafilmen (Biztosítás) kívül néhány rövidfilm és színészi alakítás (például Salamon András Közel a szerelem című filmjében) jelentette tavaly őszig – akkor kezdte forgatni első nagyjátékfilmjét. Antal Nimróddal az utómunkák ideje alatt beszélgetett a Filmvilág. Kérem vigyázzanak, az ajtók tárulnak!

 

– Hogyan „vetemedtél” arra, hogy a metróban dolgozó jegyellenőrökről csinálj filmet?

 – Los Angelesben nincsen metró. Hatalmas flash volt, amikor itt Budapesten először metróztam: a föld alatt van egy cső, és te abban utazol. Aztán amikor először tapasztaltam azt, hogy felszáll egy ember, felveszi a piros karszalagot, és mindenki elcsendesül a kocsiban, mint amikor a rosszfiú belép a kocsmába, ez az élmény nagyon megmaradt bennem. Csak most gondoltam bele, hogy életem első klipjében, amit a Warpigsnek forgattam ’97-ben, a zenekar tagjai BKV-ellenőröket alakítottak, szóval ez a téma nagyon régóta bennem van.

Besson Metrója kikerülhetetlen előképe a Kontrollnak.

– A Metrót nagyon szeretem. Éppen ezért tudatosan kikerültem, amikor a forgatókönyvet írtam. Én elsősorban az ellenőrökről akartam filmet készíteni. Az ellenőröket mindenki utálja. Én beálltam hatvan percig közéjük, és mondhatom, az összes kisebbrendűségi érzés kitört rajtam, mert úgy néztek rám, mintha egy darab szar lennék. Hihetetlen az a gyűlölet, amivel szembesültem. El is hangzik egy párszor a filmben, hogy a „Kurva anyád!” Feloldhatatlan az ellentét utasok és ellenőrök között, vagy ahogyan az egyik szereplő mondja, „ez egy olyan ördögi kör”.

– Négy éve dolgozol a filmen. Hogy néz ez ki egy idővonalon?

– ’99 végén írtam egy ötletet, ebből 2000 január elsején leforgattam a metróban egy kamu előzetest azokkal a színészekkel, akiket a szerepekre elképzeltem. A forgatókönyv 2000 végére lett kész, egy amerikai srác, Jim Adler script doctori közreműködésével. Ezután kilenc hónapos vajúdás következett a BKV-val, mire hozzájárultak a forgatáshoz, aztán újabb kilenc hónapot vártunk az MMKA-pályázati pénzre. Maga a forgatás tavaly november elejétől idén január elejéig tartott, pontosan 40 napot.

– A stábra milyen hatással volt a föld alatti forgatás?

– Furcsa munkakörülményeket diktált, főleg a világosítóknak. Este tizenegytől reggel négyig tudtunk forgatni. Nagyon kellett pörögni, huszonvalahány snittet vettünk fel naponta. Mindent nagyon meg kellett szervezni, de a gyártás – Fehér Károly gyártásvezető és Hutlassa Tamás producer – nagyon résen volt, emiatt könnyű dolgom volt. Eszméletlen érzés volt látni, hogy emberek kúsznak-másznak a grafitporos alagútban, csak azért, hogy megvalósítsák az elképzeléseimet.

– A színészeket mennyire viselte meg lelkileg és fizikailag a munka?

– Van egy jelenet, amiben a főszereplőt alakító Csányi Sándor és a fő gonosz versenyt futnak az alagútban. Nézem a monitoron a Sanyit, ő futott elöl, és azt látom, hogy briliáns a játéka, szinte halljuk a szívét kirobbanni, tisztára élethű a küszködése. Később kiderült, hogy tényleg szarul volt. Ugyanis egy dízelmozdony tolta a metrókocsit a színészek mögött, és köpte ki a kipufogógázt, bele a Sanyi tüdejébe. Nagy Zsolt is megsérült a forgatáson, leszakadt a füle az üldözéses jelenet felvételekor. Ott le is állítottam a forgatást, nagyon kiakadtam, hogy ez történt. Végül benne maradt a felvétel a filmben Zsolt engedélyével. Ez kezdi a jelenetet, és megint csak annyira élethű hangulatot ad a filmnek, amilyet másként nem lehetett volna elérni.

– A filmben a nagy nevek – Cserhalmi, Eszenyi, Kulka – mellett „all stars” válogatott látható az elmúlt évek fiatal filmes sikereinek színészgárdájából: különös módon egy peronra kerültek az I Love Budapest, a Moszkva tér, a Valami Amerika és a tiszteletbeli fiatal filmes Jancsó Kapa-Pepe-sorozatának szereplői.

– Az igazság az, hogy majdnem mindegyiküket már jóval azelőttről ismerem, hogy az említett filmekben feltűntek volna. Pindroch Csabával (Muki) a vizsgafilmemben dolgoztam először, csakúgy, mint Kovács Lajossal (Béla, a metróvezető) és Badárral (Lecsó). Nagy Zsolttal (Tibi) együtt szerepeltem a Közel a szerelem című filmben. Mihályfi Balázst (Gonzo) még a főiskolán szúrtam ki magamnak. Ami Mucsit (a Professzor) és Scherert (a Kisfőnök) illeti, a Kapa-Pepe-kultusznak nem volt köze ahhoz, hogy szerepelnek a filmben. Balla Eszterre (Szofi) a Moszkva térben kattantam rá. Az egyetlen ember, akit nem én választottam ki, az Mátyási Bence volt (Gyalogkakukk), akit Janicsek Laci, az asszisztens javasolt.

– A főhős Bulcsú esetében szereplőcsere történt. Miért?

– Igen, őt eredetileg Bertók Lajos alakította volna, de végül nem tudtam vele megcsinálni a filmet. Ekkor több név is felmerült, és Csányi Sanyira esett a választás. Sanyi teljesen máshová tette a filmet: Bertók keményebb, solarisos világot képviselt volna, a Sanyi viszont lájtosabb, őt jobban lehet szeretni. Most már el sem tudnám képzelni mással a filmet.

– Szerepel a filmben egy bagoly, amit sokan nem tudnak majd hova tenni.

– Márpedig nem fogom megmagyarázni! Az elején jött ez az ötlet, hogy rakjunk be egy állatot, aztán kitaláltuk, hogy legyen bagoly. Nekem személy szerint jelent valamit, pontosabban valakit, de nem szeretném felfedni a kilétét. A bagoly mesei elem a filmben, háromszor látjuk, és nem véletlen, hogy éppen mikor és hol. Egyébként pedig azt jelenti, amit érteni akarnak belőle; azt szeretném, ha a minden néző kreálna magának saját magyarázatot.

– Ugyanilyen magyarázat nélküli figura az utasokat a metró alá lökő csuklyás rém.

– Igen, ahány ember, annyi tippet hallottam már, hogy ki ő a film szereplői közül. Darth Vader arcát vagy az első Alien-filmben az űrlényt sem látod sokáig, ettől lesz rejtélyes, félelmetes, szóval találgassanak csak a nézők. Ő is egy mesei elem, elég rajzfilmszerű, és hatásvadász meg sablonos is persze, a fekete lepellel meg a csuklyával. De megint csak azt tudom mondani, hogy beleillik a film világába. Azt gondolom, illetve remélem, hogy a néző elfogadja a film saját törvényeit.

– Mennyire alakult menet közben a forgatókönyv?

– Több olyan ötlet, improvizáció is született a felvételkor, ami nem volt benne a forgatókönyvben. Furcsa a filmisten, mert sokszor ezek a legjobbak a filmben. Egyébként storyboard is készült a filmhez, ami szerintem manapság nem jellemző a magyar filmesek körében. Ettől persze egyáltalán nem vagyok különb, csupán megteszem mindazt, ami egy filmhez szükséges.

– Ahhoz képest, hogy kliprendezőként dolgozol, a filmben takarékosan bánsz a klipes megoldásokkal. A bulijelenetben sem éltél a lehetőséggel, pedig ez adja magát.

– Van egy univerzális iránya a filmnek, de nem akartam stílusok közé szorítani. Inkább azt az elvet követtem, hogy minden egyes jelenet olyan vágást és képi világot fog kapni, amilyet igényel. Ha bunyó, akkor legyen dinamikus, ha vicces párbeszéd, akkor hosszú snitt. Volt egy félelmem: bár mindig filmeket akartam csinálni, de azt nagyon nem akartam, hogy lekezeljenek, hogy na, mit akar ez a kliprendező. Emlékszem, gimnazista voltam, amikor kijött az Alien 3. Nagy Alien-buzi voltam, és amikor mondta az egyik haverom, hogy az fogja csinálni a harmadik részt, aki Madonna klipjét rendezte, totál cikinek tartottam Ridley Scott és James Cameron után. Ez a kliprendező, David Fincher később megcsinálta a Hetediket, a Harcosok klubját, a Pánikszobát, én pedig imádom a csávót.

– Ha klipes megoldásokban nem is, műfajokban bővelkedik a filmed: akció, vígjáték, thriller, dráma, hogy a zsánerekről ne is beszéljünk.

– Zavaros nálam is, hogy milyen film ez, de pont az a lényeg, hogy nem lehet behatárolni. Röhögünk, aztán a következő pillanatban meglepődünk, aztán megint röhögünk, majd sírunk, és így tovább, akár az élet. A történet is változik, miért kell leragadni egy zsánerben – van ilyen törvény, hogy ha thrillert csinálunk, nem szabad röhögni? Az a fontos, hogy ez a keverés ne tűnjön erőltetettnek. A kedvenc filmjeim mind ilyenek, keverednek bennük a műfajok: a Mechanikus narancs vagy a Szárnyas fejvadász például. Vagy a Csillagok háborúja: az nem sci-fi, az „a” Csillagok háborúja. Erre vagyok a legbüszkébb, hogy sok műfaj váltakozik a filmemben.

– Közönségfilmet csináltál?

– Te tudod, mi az? Magyarországon nem tudják definiálni, és nem is csinálnak jókat, igaz, a művészfilmek is ritkán sikerülnek. Szerintem egyszerűen jó és rossz film létezik. Remélem, a Kontroll kultfilm lesz, fognak róla beszélgetni, vitatkozni. Azt szeretném, ha a Terminátor-rajongók is megnéznék és a művészfilmes réteg is.

– Mennyiből készült a film?

– Eddig 145 millióba került. Ebből 55 millió kölcsön, ami arra volt jó, hogy legyen alaptőke, amivel el tudunk indulni. Erre kaptunk még 50 milliót az MMKA pályázat első fordulójában, a mostaniban pedig 35-öt befejezésre, ehhez jött még 5 millió a Szerencsejáték Rt-től.

– Ha Amerikában beszélgetnénk, akkor is az első filmed lenne az apropó?

– Fogalmam sincs. 12 éve itt vagyok. Úgy indult, hogy idejövök négy évre, megcsinálom a főiskolát, aztán összespórolok egy kis pénzt, és visszamegyek. De eljutottam oda, hogy ha nem teszek le az asztalra egy nagyjátékfilmet, akkor az itt töltött idő hiába volt. Ezért úgy döntöttem, addig nem megyek vissza, amíg nincs kész a film, de ennek most már hat éve. Közben elkényelmesedtem: van barátnőm, munkám, macskám, kialakult itt az életem, és most már itt a filmem is, amit nem szabad magára hagyni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 28-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2202