KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy veszedelmes elme vallomásai

Varró Attila

 

Charlie Kaufman hosszú évek óta az első forgatókönyvíró Hollywoodban, aki nemcsak menten felismerhető saját kézjeggyel, de rövid karrierje ellenére máris komoly rajongótáborral, sőt követőkkel rendelkezik – nem csoda, hogy már negyedik játékfilmjénél vette a bátorságot, s eddigi modelljei után önmagát emeli főhős-szerepbe (Adaptáció). Az Egy veszedelmes elme vallomásaiban Kaufman a mozisztár Malkovich után a hetvenes évek egyik leghírhedtebb média-sikeremberének agytekervényeibe kalauzolja el közönségét: Chuck Barris – amellett, hogy az amerikai televízió történetét olyan jelentős mérföldkövekkel gazdagította, mint az első párválasztó-vetélkedők és a tehetségtelenek kimittudjaként elhíresült The Gong Show – mindmáig az egyetlen tévés személyiség a világon, aki saját bevallása szerint több mint 30 embert gyilkolt meg CIA ügynökként a hidegháború idején. Önéletrajza szűk egy évtizedig vándorolt stúdióról stúdióra, mígnem a valóság és fikció közös homályzónájához vonzódó Kaufman kezében végre filmalapanyaggá alakult, majd – a közelmúlt megújult lelkesedésének köszönhetően a félmúlt botrányos tévészemélyiségei iránt (Ember a Holdon, Auto Focus) – George Clooney első rendezéseként meg is valósulhatott.

Az eddigi szerencsés rendezőválasztásnak hála, Kaufman ironikus, szürreálba hajló humora, valamint karakterorientált történetvezetése többé-kevésbé visszaköszönt a kész mozifilmekben – Clooney azonban videóklipes elődeinél gyengébb stilisztának és jóval szárazabb egyéniségnek bizonyul. Hiába az életút változatos évtizedeihez rendelt önálló látványvilág (a Technicolor ötvenesektől a kézikamerás hetvenesekig), a jó érzékkel megválasztott karakterarcok (epizódszerepekben a Tripla vagy semmi teljes sztárgárdájával), és a helyes paranoia-film utalások a Hálózattól a Parallax View-ig – az Egy veszedelmes elme vallomásai megmarad a lelkes középszínvonalon. Sem az Ember a Holdon torokszorító showman-portréjáig nem jut el (Rockwell szimpatikus igyekezete ellenére), sem a John Malkovich-menet kihívásokkal teli, abszurd fantáziavilágáig – amolyan 3 és feledik film, két szint között rekedve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2252