KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

New York bandái

Koldusoperett

Vaskó Péter

Döglött Nyulak, Útonállók, Mocsári Angyalok. Történetét New York is a barbárság zűrzavaros korával kezdte.

 

Manhattan, a nyugati civilizáció mai belvárosa alig 150 évvel ezelőtt a modern Gomorra volt. Akkoriban valószínűleg itt követték el a világon négyzetméterenként a legtöbb bűncselekményt. A nincstelen bevándorlók a 19. század közepén kolbászból font kerítés helyett nyomort, bűnt, korrupciót, kényszersorozást leltek az Újvilágban. Az általános lét- és közbizonytalanság törzsi állapotokat hozott létre New York szegénynegyedeiben, ahol olyan beszédes nevű rivális bandák vívták véres háborúikat, mint a Döglött Nyulak, Útonállók, Negyven Rabló, Mocsári Angyalok, kedvenc tartózkodási helyeik pedig olyan kocsmák, bordélyok, játékbarlangok tucatjai voltak, mint a Pokol Konyhája vagy a Sátán Cirkusza. Az utcákon és tereken utcai harcosok küzdöttek a hírnévért füleket és orrokat gyűjtve trófeaként. Politikusok magánhadseregként alkalmazták a bandákat kényes ügyeik intézéséhez és a választások meghamisításához, a rendőrség pedig nemcsak velejéig korrupt volt, de egyes csoportjai a bűnözők helyett olykor egymással viseltek háborút. Herbert Ashbury New York bandái című történeti, szociográfiai ihletésű könyvében hagyta ránk ennek az egyszerre izgalmas és borzalmas világnak a leírását, Scorsese e könyv alapján írta meg forgatókönyvét.

Scorsese nem kezdő a bensőséges bűnmesélésben, szűkebb pátriája, a New Yorkban élő szicíliai olasz közösség nehézfiúinak viselt dolgait hol véresen (Casino) hol viccesen (Nagymenők) tárta a nagyérdemű elé. E filmekben a gengszterek éppoly természetességgel teszik a dolgukat, mint a kissé zakkant, bűnözőket büntető Taxisofőr a magáét.

Jól sikerült filmjeinek erénye éppen az, hogy a részletekből, a személyesből rakja össze az ábrázolt világot, ahol bűnözők és rendőrök egyaránt fiúk a szomszédból, földöntúli cifraságok és kertvárosi szorongások nélkül. Nem alászáll vagy feltár – körbepillant. Az ő kézjegye a bennszülött magabiztossága, angolnaként siklik a városi susnyásban.

Éppen ezért nagy várakozás előzte meg a New York bandáinak bemutatóját, hiszen a választott korszak telis-tele volt pittoreszk, rejtői figurákkal, bizarr történetekkel, aminél kívánatosabb alapanyagot egy viszketeg város- és bűnmániás el sem képzelhet. Scorsese nagy ambícióval kezdett a forgatásba: hatalmas díszlet, tömegbunyók, sztár a stábban, nyilatkozatdömping, 3 órás monstre film. Végül mégis az az ember érzése, hogy a habos torta kapta be a vendéget.

Scorsese elveszett saját választott anyagában, műfajt és stílust kever, ironikus aktuálpolitikai utalásokat habar össze eposszal és pátosszal, történelmet fikcióval, romantikát naturalizmussal, jó színészt a vércikivel. Most csupán megmutatja szereplőit, de érezhetően nem ismeri őket. A kedélyesen kegyetlen, patriarchális mediterrán maffiakörnyezet Scorsesenek a kisujjában van, a leigázott Hiberniából érkezett makacs és elkeseredett írek féktelen brutál-tempója azonban inkább különös látványosság a számára. A faragatlanságnak ehhez a tombolásához Scorsese nem igazán találja a belső hangot, habár a film első húsz percében, a legerőteljesebb részben, közel kerül hozzá.

Aztán úgy dönt, ha már nem lehet egészen hősei között, fölibük emelkedik, és mese helyett sokszálú eposzt farag apa és nemzetkomplexusról, betyárbecsületről, megváltó szerelemről. Csak röviden: a javítóból érkező kamasz pótapjának választja a tizenhat évvel azelőtt atyját megölő keménykötésű bajuszost, akinek ráadásul elszereti szeretőjét, végül aztán mégis bosszút áll az idegeneket fenyegető bajuszon, a nőt magáévá, Amerikát pedig a Népek Hazájává teszi.

A színes, varázsos, ellentmondásos történelmi szubkultúra a szemünk láttára döglik bele egy politikai pamfletbe oltott, markecoló Hamupipőke-sztoriba.

Amiért mégis érdemes megnézni a New York bandáit, az Daniel Day-Lewis játéka, aki hatalmasat alakít a hidegvérű gyilkos, a pörge bajszú, „őstelepes” Hentes szerepében. De hiába, mert Scorsese Leonardo DiCapriót állítja vele szembe, mint apjáért bosszút álló fiút, aki minden látványos igyekezete ellenére karizma és belső tűz nélküli langyos porcelánvagány marad, hiteltelenné tesz és megdögleszt maga körül minden nehezen kiizzadt alvilági hangulatot.

Sajnos a New York bandáiban a Scorsesére jellemző belső humor és közvetlenség igazsága iskolás „mondanivalóvá” szárad, míg a sűrű és eleven miliő helyét a Kundunhoz hasonló mutatványos egzotikum veszi át. Ha más forgatta volna ezt a fogyatkozásaival együtt is nagyszabású filmet, akár elégedettek is lehetnénk, Scorsesétől azonban kevés egy erős négyes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2261