KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Internet és virtuálvalóság

Álommátrix, ébrenlétnarkózis

Beregi Tamás

A Mátrix láttán az Internetet újfajta kollektív hallucinációként, a jungi tudattalan új formájaként is értelmezhetjük.

 

Amikor a nyolcvanas éveken megjelent Donna Haraway Manifesto for Cyborgs című könyve, amely az egyre jobban elgépiesedő modern ember és az őt körülvevő technicizált környezet kapcsolatát újfajta kibernetikus linkek létrejöttén keresztül értelmezte, valószínűleg senki sem sejtette még, hogy ez a tudományos prófécia az Internetnek köszönhetően hamarosan véres valósággá válik. Az egyre táguló és ragacsosabbá váló világháló gigászi fonadéka a kilencvenes évek második felére magába szőtte a modern lét összes fontos kellékét. Az információt, a kultúrát, a kommunikációt, a szórakozást; a nemiség élményét kereső ember akaratán kívül valóban egy kibernetikus rendszer részévé vált, s a pókhálóba kerülő légyhez hasonlóan annál jobban beletapadt e láthatatlan fonadékba, minél vadabbul kapálódzott. Az Internet különlegessége abban rejlik, hogy nem csak egy újfajta realitás megtestesülésévé, hanem ezzel párhuzamosan egy új típusú kollektív tudatalatti hordozójává vált az évtized végére. Érdekes, bár e cikk terjedelmét sokszorosan felülmúló kísérlet lenne az Internetet egy újfajta kollektív hallucinációként, a jungi tudattalan egy olyan új formájaként értelmezni, amely a beavatottak számára a mítosz élményeit hozza vissza. A hálóra kapcsolódók közös extázis- élményeket élhetnek át, ezek kiváltója, motorja, szervezőeleme már nem a törzsi szeánsz, hanem az adott site köré szerveződő virtuális rituálé.

Az Internetre kapcsolódó, testét hátrahagyó „behatoló” különféle ismeretelméleti burkokat áttörve hatol az egyre mélyebben fekvő, egyre rejtettebb titkok felé: a Google keresője külső héj, a meghatározott témájú honlapok szövete a második, a keresett honlap a harmadik, végül a mélyen rejtező titkos nucleus-t egy meghatározott azonosító és a jelszó, vagyis a csupán beavatottak számára kiismerhető kód, varázsszó, rítus nyitja meg. A jungi mandalák körein áttörő behatoló tehát egyre mélyebb bugyrokat ismer ki, és ebben a közegben végül például a chat, vagy a netes számítógépes játék esetében közös élményeket élhet át a hasonló rituálékon átment partnerekkel. Ha továbbvisszük a jungi párhuzamot, azt mondhatjuk, hogy a világhálón szörföző ember bolyongása során voltaképp olyan elraktározott, összesűrített, eklektikus masszába olvadó archetípusokkal találkozik, melyek különlegessége abban rejlik, hogy nem zárt, hanem nyitott rendszerek, vagyis modifikálhatók, letölthetők, átrendezhetők, újfajta rendszerré építhetők.

A virtuális valóság filmek reneszánsza a kilencvenes évek közepére tehető, vagyis szembetűnően egybeesik az Internet, és a számítógépes játékok előretörésével. A hatás közvetlen, és egyértelmű. A filmek főhősei az internetezőkhöz hasonlóan zárt virtuális közegekbe lépnek, ahol nem csak újfajta információs, hanem új etnográfiai, szociális, kulturális rendszer részeivé válnak, s innentől kezdve minden cselekedetük ezen új erővonalak mentén rendeződik el. Az internetezőket, az online játékok részvevőit kollektív álmukhoz a kábelek, drótok köldökzsinórja kapcsolja: ezen keresztül szívják föl virtuális álomlétük tápanyagait. Johnny Mnemonicot, a Mátrix Neóját, az eXistenZ vagy a 13. emelet hőseit már a központi idegrendszert közvetve vagy közvetlenül stimuláló apró chipek és diódák vezetik az „árnyak” világába. Máshol kemikáliák váltják ki a látomást: a Dark Cityben, vagy a Meztelen ebédben a Szép új világ ihlette vegyi anyagok nyitják meg a kollektív álom kapuit. A Mátrix fekete telefonja hasonló funkcióval bír: az ósdi készülék afféle szerény utalás az Internetre, ám az a különlegessége, hogy a modem itt nem a be-, hanem a kilépés eszközévé válik.

A valóság és az álom, realitás és a hallucináció, a tudatos és a tudatalatti, a kint és a bent egymást metsző vagy épp egymást magukba foglaló körei mindegyik idézett filmben megtalálhatók: a hősök folyton ki-be lépkednek az álom-valóság kapuin, de aztán a nézőkhöz hasonlóan ők is egyre jobban összekavarodnak, mert a Hosszú alkony hősnőjéhez hasonlóan minduntalan azt tapasztalják, hogy a kiismertnek vélt új környezet voltaképp csak egy előző tükörképe vagy reciproka. A legdrasztikusabb játék talán a Meztelen ebédben és az eXistenZben figyelhető meg, ahol végletesen összekavarodik a valóság és a hallucináció élménye, és a két világra nyíló kapuk a film végén is nyitottak maradnak.

Az álom olyan birodalom, ahol a tér és az idő öntörvényűen működik, az állandóságot pedig felváltja a folytonos metamorfózis. A virtuális világban a tér és az idő ugyancsak új, absztrakt értelmet nyer: az Interneten másodpercek töredéke alatt ugorhatunk át egyik site-ról a másikra, egyik városból, vagy épp kontinensről egy másik dimenzióba, s a teleportáció a számítógépes játékokban is alapvető motívum. Az idő, ahogy ezen játékok pause, vagy épp load/save funkciója mutatja, ugyancsak értelmét veszti a virtuális környezetben: linearitás helyett körkörösség, állandóság helyett fragmentális szerkezet jellemzi. A virtuális valóság filmjeikben a főhősök számára ismeretlenek a tér és az idő törvényei: Neo nem csak a felhőkarcolók között szökell játszi könnyedséggel, de Johnny Mnemonic-hoz hasonlóan, a „hálóra kapcsolódva” pillanatok alatt átröppen egyik helyszínről a másikra. A klip különös időcsomag, afféle zip formátum, mely a zene unzip programjával bontható fel, és a Mátrix egyik legkülönlegesebb klip-stíluseleme, a rendkívül látványos, ámde igencsak felszínesen alkalmazott időlassulás és -gyorsulás ugyancsak az álomdramaturgia időszemléletét idézi.

A szereplők egymásba-alakulása, a jó és a rossz gyakori helycseréje, a transzszexualitás szintén olyan motívumok, amelyek rokonítják a virtuális valóságokat a kollektív álmokkal és hallucinációkkal. Platón szerint az ember ideális, édeni állapota a férfi és a nőt még egyetlen személyben egyesítő androgün „gömbember” volt, és az ember elveszett édenkertjét kétségbeesetten kereső kollektív álmok és rítusok mintha csak ezt az állapotot próbálnák visszaállítani. Jung rengeteget foglalkozott a hermafroditizmus ősi mítoszokban, alkímiában és misztikus irányultságú művészetekben betöltött szerepével, és Eliade hasonló módon tanulmányozta a transzszexualitás szerepét a törzsi rítusokban és ábrázoló művészetekben. A számítógépes játékok és az Internet világában mindennapos dolog a transzszexualitás: a férfiak női, a nők férfi karaktereket irányíthatnak, a chat köztudottan olyan közeg, ahol könnyedén bújhatunk az ellenkező neműek bőrébe és ruhájába. Mintha a maguk szerény módján a filmek is ezt az élményt keresnék: a transzszexualitás motívuma szinte valamennyi virtuális valóság-filmben megtalálható. A legszembeötlőbb példa az androgün jellegű Keanu Reeves, aki a műfaj elsőszámú sztárjává, ikonjává vált. A „férfias” hermafrodita, azaz Neo „női” megfelelője Trinity: egyikőjük a férfiba öntött nő, másik a nőbe öltözött férfi.

Az álomkutatás a század közepe óta foglalkozik behatóan az álmok színtanával, s bár a mai napig nem született igazán átfogó „álom-színelmélet”, a legtöbb „álomtudós” egyetért abban, hogy az álmok erősen stilizált színvilágot alkalmaznak. Nagyon sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az álmok színtelenek, csupán a fekete a fehér és a szürke különféle árnyalatait láthatjuk; ugyanakkor a pszichoanalitikus Heinz Kohut az amerikai technicolor filmek színvilágához hasonlította a lázálmok színeit, azt állítva, hogy a színek intenzitása gyakran egyenes arányban van a lázálom erejével. A mágiát a vizuális művészetek gyakran azzal sugallják, hogy kevesebbet, vagy épp többet mutatnak a kelleténél: a „túl kevés” hiányérzetet eredményez, ezért a meg nem mutatott titok keresésére ösztönöz, míg a „túl sok” a kulisszaréteg lefejtésének vágyán keresztül teremti meg ugyanezt a hatást. A színtelenség és a színtúlburjánzás, az üresség és a túlzsúfoltság mágikus erejére a szimbolisták óta szinten minden misztikus művész ráérzett tudat alatt. Az Internet, a számítógépes játékok, a sci-fi filmek kilencvenes évekbeli technicolor színeit az utóbbi években mintha különös monokrómia váltaná fel: a legjobb példa erre a Mátrix kamerájának tompa színpalettája. A Mátrix nagyszerű példa a virtuális világok és az álom, vagy az Aldous Huxley által leírt drog-víziók lebegés-, és levitációs élményére is: úgy tűnik, a virtuális környezetben nem csak a szereplők, hanem a fizikai törvények is a hipnagógia állapotába kerülnek.

Az álommátrix különös virtuális tengelye mentén megfordul, helyet cserél, és ezzel is átértelmeződik a valóság és az álom, a realitás és a hallucináció viszonya. Bár a lét és a nemlét, a tér és az idő, férfiasság és nőiesség végleges összekavarodásának, felismerhetetlenné válásának, felcserélődésének ideje talán még messze van, mégis egyre aktuálisabb lenne megírni Donna Haraway művének parafrázisát, Manifesto for Man címmel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2369