KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról

Lábunk előtt hever a világ

Pápai Zsolt

Ha a filmemlékezet kihagy, segít a digitális memória. Új rovatunkban ismeretlen klasszikusok és mellőzött kultfilmek ezüst korongjait szemlézzük.

 

Ha van igazi tétje hithű mozistáink számára a közelmúltban erőteljesen felpörgő magyarországi DVD-kiadásnak, akkor az elsősorban nem az új médium révén házi körülmények között reprodukálható komplett moziélmény elérhetősége, hanem a megismerkedés lehetősége olyan filmekkel, amelyek korábban elkerülték a hazai piacot, esetleg videón forgalmazták ugyan, de mára kikoptak a tékákból. Azóta, hogy 1998-ban kijött nálunk az első DVD-videó, klasszikusok sora látott napvilágot, és a megjelenések között számos ősbemutató is akadt.

Az 1950-ben forgatott Mindent Éváról mostani megjelenése ugyan nem ilyen premier (a filmet Lábuk előtt hever a világ címmel vetítették nálunk), a bemutató azonban így is jelentős esemény. Akkor is, ha a lemez meglehetőst karcsú extrái között mindössze két előzetes és nyolc színészportréból álló képgaléria található; és akkor is, ha a hevenyészetten összeütött, nyelvhelyességi hibákkal tarkított magyar feliratokban az eredeti dialógusok minden zamata odavész.

A Mindent Éváról a megszületésük után röviddel máris klasszikussá nemesedett kevés filmek egyike, különös, helyenként meghökkentő megoldásokkal operáló és önreflexív elemeket sem nélkülöző darab. A becsvágy és a féltékenység drámájának fókuszában egy karrierje csúcsán túljutott, idősödő színpadi színésznő, valamint az ő dicsőségére áhítozó, és céljai elérésében minden skrupulustól mentes ifjú színésznőaspiráns áll. A krimielemeket és a film noir motívumait sem nélkülöző mű közeli rokonságban áll a vele egy évben készült örökbecsűvel, Billy Wilder Alkony sugárútjával, méghozzá nem csupán témája, de Hollywooddal szemben megfogalmazott kritikája okán is – igaz, ez utóbbi tekintetben a Mindent Éváról kevésbé radikálisan fogalmaz.

Joseph L. Mankiewicz direktor a színház felől érkezett a mozihoz, és ez munkájának témájában, hangütésében, illetve vizuális felépítésében egyaránt letapogatható. Nem mintha egyetlen teátrálisabb jelenet is akadna a műben, inkább arról van szó, hogy Mankiewicz hanyagolja az artisztikus(abb) beállításokat, és finoman betájolt képekben beszél. A Mindent Éváról cselekménye rendkívüli alapossággal megkomponált szekvenciákban halad előre, de a film nem a látványos képkompozíciókra helyezi a hangsúlyt (jellemző például, hogy a legemlékezetesebb, sokat hivatkozott és valóban pazar zárókép voltaképp nem egyéb, mint Orson Welles A sanghaji asszony című opusa tükörjelenetének merész és értő parafrázisa), hanem a frappáns dialógusokra és a mérnöki pontossággal felépített szerkezetre összpontosít. A hollywoodi sztenderdekkel mérve rendhagyó struktúra már az első pillanatokban feltűnik. Az expozíció egyetlen nagy ívű flashbacket ígér, de percekkel a kezdet után személyt cserél az emlékezés, és egy új szereplő folytatja az első által kezdett monológot. E felütés után már sejthető, hogy sokszorosan összetett, gyakori nézőpontváltásokkal dolgozó többszintes flashback következik – s a film igazolja is az előzetes elvárásokat. Az egyes figurákhoz – továbbá néhány esetben ravaszul a mindentudó elbeszélőhöz – kapcsolt bravúros nézőpontváltások mind ugyanazt a célt szolgálják: a címszereplő motivációiról tudósítanak különböző perspektívákból. Ilyenformán a film a flashback hatásmechanizmusáról szóló tanulmányként is értelmezhető és értékelhető.

A Mindent Éváról pikantériáját csak erősíti, hogy az ötvenes évek Hollywoodjában lezajlott generációváltás fontos dokumentuma. Nem csak azért, mert a stúdiórendszer örök renitense, a kiváló Bette Davis karrierjének egyik utolsó jelentős állomása. A sztori első harmadának végén rövidke snittekben feltűnik egy fiatal, platinaszőke cicababa, hogy kialkudjon egy nyúlfarknyi szerepet a nagyhatalmú, de kisstílű színházi producertől. A környezetében senki sem figyel fel a lányra, de jelenléte mágnesként vonzza a néző tekintetét. A színésznőt Marilyn Monroe-nak hívják, és röpke néhány éven belül felforgatja az Álomgyárat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/05 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2552