KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Zelki János: Fehéri Tamás (1927–2002)
MAGYAR MŰHELY
• Ágfalvi Attila: Nagybudapesti képüldözés Beszélgetés Báron Györggyel, Bojár Iván Andrással és Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: A mi városunk Beszélgetés Rajk Lászlóval
• Dániel Ferenc: Zsivaj a Népbüfékben Budapest, a mozgó város
• Jeles András: Platón képernyője Napló-töredékek
• Bakács Tibor Settenkedő: A vadkan meg a kolorádók Pannon áldokumentumfilmek
• N. N.: Magyar áldokumentumfilmek
• Sipos Júlia: Hiszem is, nem is Beszélgetés Radnóti Sándorral és Kardos Sándorral

• Elekes Györgyi: Világégés és animáció Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Kriston László: Generation G Világpolgárok filmen
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Mellékszál Berlin
• N. N.: Az 52. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kolozsi László: Panelkapcsolat Új német filmek
• Kovács Ilona: Szerelem hímnemben és nőnemben Patrice Chéreau filmjei
• Zoltán Gábor: Nyolc szerda Patrice Chéreau: Intimitás
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: A toll súlya Grunwalsky Ferenc: Levelek L&M-nek
• Kelecsényi László: Méz és epe Krencsey-emlékiratok
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Vatta az agyban Vecsernyés János: Kvartett
DVD
• Pápai Zsolt: Lábunk előtt hever a világ Joseph L. Mankiewicz: Mindent Éváról
FESZTIVÁL
• Palotai János: Rövidre vágva Clermont-Ferrand
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Szabad szerda
• Pápai Zsolt: Pánikszoba
• Harmat György: Angyalok, végállomás
• Hungler Tímea: A vér kötelez
• Varró Attila: Rollerball
• Herpai Gergely: Hart háborúja
• Köves Gábor: Megszólít az éjszaka
• Kis Anna: Fújd szárazra, édes!
• Mátyás Péter: Végtelen és képtelen
• Tamás Amaryllis: Tükör

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pánikszoba

Pápai Zsolt

 

David Fincher napjaink ifjú hollywoodi rendezőgenerációjának egyik nagyformátumú és imponáló formaérzékenységű egyénisége, ám életműve korántsem tekinthető kiegyensúlyozottnak. Az oeuvre afféle sinusgörbe mentén formálódik, a sikerültebb munkákat rendre haloványabb produkciók követik.

Így következhetett a Hetedikre a Játsz/Ma, és jöhetett a Harcosok Klubja után a Pánikszoba. Fincher legfrissebb műve minimálprogramjával együtt is komoly vállalkozás, lévén a direktor egy kamarakörülmények között játszódó, ám stilárisan nagyigényű thriller elkészítését célozta meg vele. A rövidke külsőkkel keretezett, végig belsőkben forgatott film egy frissen elvált anya és tizenegy éves kislánya éjszakájának története. Meg Altman kibérli New York legtitokzatosabb házát, egy szuperbiztonságos szobával is ellátott többszintes épületet. Anya és lánya rögtön az első éjszakán hívatlan vendégeket kap, akik elől az acélhevederekkel megerősített betonbunkerbe, a feltörhetetlen pánikszobába menekülnek. A betörők azonban valami olyasmit keresnek, amit épp oda rejtettek el.

A Pánikszobában vázolt alaphelyzet igazi lombikszituációt biztosít egy klausztrofób hangulatot árasztó, lidércnyomásos krimihez, a rendező azonban nem él a lehetőséggel. Jobb híján felhasználja korábbi munkáinak valamennyi leleményét (a világítástechnika a Hetediket, a kameravezetési bravúrok a Harcosok Klubját idézik), de semmi újat nem tesz hozzá ezekhez. A papírízű szituációkat és dramaturgiailag ingatag szabványkonfliktusokat prezentáló forgatókönyv alig stimulálja Finchert – nem erőlködik, de feszélyezetten mozog, mintha maga sem találná helyét a szűk terekben. Enerváltabb teljesítményét a forgatást kísérő baljós jelek is befolyásolhatták (az eredetileg főszereplőként kiszemelt Nicole Kidman az utolsó pillanatban odahagyta a produkciót, a direktor régi harcostársa, Darius Khondji operatőr pedig a felvételek közepén távozott), de ezek az információk gyártástörténeti adalékok csupán, a filmet nem mentik. A Pánikszobában az „ódon, sötét ház” végeredményben nem alakul át a lélek éjfekete bugyrainak metaforájává, hanem megmarad egy hagyományos thriller helyszínének. Amely thriller ugyan jóval a középszerűség felett áll, ám nem delejes hatású.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2556