KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgách András: Fehér György (1939–2002)
• Csőke József: Kolonits Ilona (1922–2002)
VÁROSVÍZIÓK
• Schubert Gusztáv: Pusztaország Osztálylétrán Magyarországon
• Vágvölgyi B. András: Amerika külsőben Adalékok Szuburbia szociológiájához
• N. N.: Amerikai külvárosfilmek
• Bakács Tibor Settenkedő: Az angolok maguknál vannak Londoni sár
• Varga Balázs: Miliők egy miatt Budapest, külvárosi legendák

• Korcsog Balázs: Szerelem Tel-Avivtól Afuláig Új izraeli filmek
CYBERVILÁG
• Pápai Zsolt: Alternatív tudatállapotok Steven Spielberg: Különvélemény

• Csejdy András: Graceland Presley-posztumusz
• N. N.: Elvis Presley filmjei
• Ádám Péter: Rendező maszkban és cilinderben Max Ophuls, a klasszikus
MAGYAR MŰHELY
• Papp Gábor Zsigmond: Díszletek közt élem az életem Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• Nemes Gyula: Veszendő varázs A BBS filmversei
• Joó Tamás: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
• Stőhr Lóránt: Mozgásban Beszélgetés Klöpfler Tiborral
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Aki szelet vet Klöpfler Tibor: El Niño
• Bori Erzsébet: Elhívó szavak Dér András: Kanyaron túl
• N. N.: Magyar drogfilmek
• Kolozsi László: Kör és magyar Miklauzic Bence: Ébrenjárók
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Kultúroptimizmus George Gerbner: A média rejtett üzenete
• Varró Attila: Ábécéskönyv Mozikalauz
LÁTTUK MÉG
• Kis Anna: Gosford Park
• Békés Pál: Végzetes végjáték
• Mátyás Péter: On-lány
• Korcsog Balázs: Most már elég!
• Kiss Lilla: Rossz társaság
• Herpai Gergely: A kaptár
• Jakab Kriszta: Csavard be, mint Beckham!
• Varró Attila: Az időgép
• Köves Gábor: Bizsergés
• Hungler Tímea: Felpörgetve
• Schubert Gusztáv: Vándormadarak

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Presley-posztumusz

Graceland

Csejdy András

Brando és Dean ok nélkül lázadóira Elvis bársonyos forradalma volt a konzervatív válasz, úgy volt új és rebellis, hogy ne nagyon fájjon. Negyedszázada halt meg a király.

 

 

„Álmaimban Amerika visszainteget, álmaimban Amerika nem mondhat nemet”

Komár László

 

93-ban egy túlsúlyos teremőrfiú törtmagyarul magyarázta a gracelandi Elvis-mauzóleumban, hogy a Király szent és sérthetetlen, szelleme halhatatlan, örökkön-örökké jelen van, akkor és ott is, ha hiszem, ha nem, az sem a véletlen műve, leplezetlen büszkeséggel mutatott körbe, hogy ennyien és mindig jönnek, vegyek kegytárgyat a shopban, javasolta, vigyem haza magyarba, hadd tudja mindenki, hogy ott jártam.

Másfél hónappal korábban egy chicagói szálloda konferenciatermében Christie Heffner, a Playboy magazin és fogalom szülőatyjának édes leánya a kort az „etikus hedonizmus” szavakkal találta illetni. Az Egyesült Államok elnökét Bill Clintonnak hívták és tudott szaxofonozni, a Tennessee állam-beli Memphisben, a Presley-múzeum tőszomszédságában B.B. King, az élő blues-legenda jammelt a róla elnevezett klubban hetente háromszor, a Nirvana vezette a chartokat és Kurt Cobainnek volt még hátra egy jó éve, Jim Jarmusch pedig a Kávé és cigaretta című fekete-fehér kamara-rövidfilmmel jelentkezett, Tom Waits-szel és Iggy Poppal a főszerepekben.

Érdekes és izgalmas volt Amerika akkor, közvetlen közelről szórakoztatónak és inspiratívnak tűnt a minta.

Ma máshogy néz ki a képlet.

Egy éve New Yorkban becsengettek a harmadik évezrednek, azóta apokaliptikus futurológusok ördögi jövőképeket vetítenek a falakra, politikusok, katonák és elhárítók oltják és ojtják a nemzetközi bozóttüzeket, de mindezidáig elmaradt a szembenézés, a párhuzamos kultúrák között robbanásig feszült civilizáció-válság következetes elemzése.

Hiába tudni, mekkora a tét, hogy bőrre, nem babra megy a játék.

Ha amerikai lennék, biztosan azzal töltöttem volna az elmúlt szűk esztendőt, hogy megértsem, mitől és hogyan lettem megsemmisítendő céltárgy, hogy ho­gyan fajulhattak el idáig a dolgok.

Nem vagyok amerikai, de van olyan szemszög, ahonnan nézve aggasztóan hasonlít egymásra minden amerikanizált glóbuszlakó.

Szeptember 11-én, az Egyesült Államokat ért támadás harmadik órájában bezárták Disneylandet, Graceland zavartalanul üzemelt tovább.

Elvis Presley királyi trónja fél évszázada megingathatatlan az álomkonszern hírességeinek palotájában, legendák szólnak, hiedelmek keringenek róla, modern mitológia épül köré, ikon, idol és szimbólum.

A király azonban meztelen, drabális asztrálteste hangtalan vacog.

Ki volt ez a babaarcú közkedvenc, aki posztumusz is vezeti az ismertségi és népszerűségi listákat, az újvilági sztárgyár első szériás prototípusa, az örökkirály profitcenter, ki volt Presley?

A rokendroll pápája átlagamerikai családban nevelkedett a lomha bigottságáról híres „katolikus övezetben”. 1953-ban a húszéves teherautósofőr a volán mögül észrevett egy hirdetést a memphisi főutcán: „Csináld meg a lemezed – 4 dal 2$”...

Álmok álmodói, így kezdődött az igazság.

A Sun Stúdió éppen olyan fiatalembert keresett, aki tud énekelni négerzenét, mert a vájtfülű fehér közönség nem állhatta a színes bőrű előadókat – a világ szabadabbik felében épp McCarthy szenátor írta a szociális, erkölcsi, faji kódexet.

Volt miért és mi ellen lázadni, okkal, ok nélkül.

Ehhez azonban utat kellett törni és megtenni az első lépéseket.

A háború utáni amerikai fiatalság kiéhezve várta a filmeket, a szexuális forradalmat és a tánczenét. James Dean és a polgárjogi mozgalmak, Marilyn Monroe és a beatköltészet, Marlon Brando és a televíziózás kimosta az emberek fejéből, amit addig az újvilágról és kultúrájáról gondoltak – akkor és ott, a langyuló hidegháború éveiben formálódott ki az, amit ma is amerikainak tart a világ .

A rock'n'rollt, legelsősorban.

Elvis Presley tündöklése és bukása modellértékű – a korszakalkotó zseni villámgyors felemelkedése, elfajulása és bukása emblematikus történet. Egy illegális holland bevándorló, nevezett Tom Parker „ezredes” nyúlt a fiatal énekes hóna alá, és röpke két esztendő alatt világsztárt faragott belőle. 58-ban már százmilliók fújták, ropták a Jailhouse Rockot meg a Love Me Tendert, Elvis az udvarházában gyakorolta a figurákat, majd hátat fordított mindennek és bevonult két év németországi katonai szolgálatra, de mire leszerelt, a tinédzserek már a Beatlesért rajongtak és pszichedelikus szerekkel utaztak.

Elvis elvesztette a fonalat, nem értette a hatvanas éveket.

Ekkor kezdett szakmányban filmezni, huszonkilenc film zsinórban.

Még szép fiú volt, de rossz színész, akiből legtöbbet talán Kertész Mihály hozott ki a King Creole-ban. Mivel a királycsináló producer körültekintően építgette a sztárkarriert, a szerepeket Elvisre szabták. Lázadozik, hőzöng, bunyózik a vásznon, dalol, táncol, és jobbnál jobb nőkkel udvaroltat magának, de nem hinni egy szavát se. Középszerű image-filmek ezek, az akkoriban készített másodlagos frissességű albumok melléktermékei.

De sorra dőltek a rekordok, rengett a kassza a sikertől, nőtt a rajongótábor – Elvis egyszer s mindenkorra bebálványozódott.

Csinálhatott, amit akart, feltétel nélkül imádták.

Ő volt a király.

Elhízott, morózus, ízléstelen narkósként is.

Halálában meg pláne.

Erre már emlékszem: 1977, mondják a rádióban, hogy a király magyar idő szerint hajnalban távozott az élők sorából, és azonnal forog is az aznap éjszaka megírt I remember Elvis Presley, a tévében meg mutatják a hisztériát.

Ami azóta is lankadatlan, szakadatlan tart.

Dalai mellett, pólón-bögrén, hasonmás-versenyeken, tematikus éttermekben és viccekben él tovább. (Ajánlott mozi: Jim Jarmusch Mystery Train. A Király hívásának ki tudna ellenállni; itt épp egy japán szerelmespár vár a csodára Elvis városában.)

Van olyan színész, Michael Madsen, aki azzal kezdte a pályafutását, hogy hasonlít rá.

Van olyan popikon, Michael Jackson, aki azért tette tönkre a pályáját, mert hasonlítani akar rá.

Elvis Presley hamisítatlan, amerikai darab, a csomagolástechnika remeke.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2673