KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Véres vasárnap

Takács Ferenc

 

1972. január 30-án Észak-Írország Derry nevű városában a tartományban ekkor már néhány éve közvetlen rendfenntartó szerepkört ellátó brit hadsereg katonái tüzet nyitottak a katolikus lakosság polgárjogi mozgalmának az egyenlő elbánást követelő és az internálások ellen tiltakozó felvonulóira. A békésnek induló tüntetés ennek a vasárnapnak a délutánján szomorú mérleggel zárult: harmincegynéhány tüntetőt ért találat, s közülük tizenhármat halálos lövés. Az ügyet brit katonai oldalról gyors vizsgálat után lezárták, a vizsgálóbizottság jelentése szerint a brit katonák csupán viszonozták a tüzet és fellépésük arányban állt az erőszakosan fellépő tömeg képviselte fenyegetéssel.

Paul Greengrass filmje (2002: berlini Arany Medve-díj, Sundance Filmfesztivál közönségdíj) ennek a napnak az eseményeit mondja el. Mindkét oldalon viszontlátjuk – a névtelen tömegtől körülvéve – mindazokat az ismert észak-ír politikai szereplőket és a saját nevükön szereplő brit katonatiszteket, akik részesei voltak a nap eseményeinek. A film egyébként semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ha akadt egyáltalán, aki rálőtt a brit katonákra (ez sem biztos egyébként), ezt csupán a katonák lövéseinek az eldördülése után, mintegy arra válaszolva tette; a brit hadsereg – gyaníthatóan magasabb brit politikai körök jóváhagyásával, sőt sugalmazására – eleve példát akart statuálni, akár a legvéresebb eszközökkel is.

Filmes újságírást látunk tehát, tényfeltáró mozgókép-zsurnalisztikát. Így a film publicisztikai közlendőjének ismertetése után aligha lehetne mondanivalónk a filmről mint filmről. De ezúttal mégis van mondanivalónk. Tudjuk, hogy a legjobbak – egy George Orwell, egy Bálint György – kezén az újságírás is lehet magasrendű művészet, s Greengrass kezén a filmes újságírás ilyen magasrendű művészetté finomodik. Paradox, bár teljesen logikus módon éppen avval, hogy magasfokú filmművészeti tudatossággal és gondos eszközhasználattal kelti fel, mégpedig teljes sikerrel, az eszköztelenség, művészietlenség, megcsinálatlanság és a nyers tényszerűség illúzióját, illetve érzetét. A szereplők cinema directes módon a saját szavaikkal mondják el, amit el kell mondaniuk, a kézikamera fegyelmezetlenül, ügyetlenül, „élőben” veszi a történtek lényegtelen és esetleges elemeit, az egyes snittek vágatlan és szerkesztetlen híradó-nyersanyagnak látszanak. A tudatos művészietlenségnek ehhez a rendkívül hatásos fokához nem kevés műgondra és művészi tehetségre van szükség: a film mindezt meg is kapja rendezőjétől, s így azután filmként is helytáll magáért, mégpedig derekasan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2753