KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/december
KRÓNIKA
• (X) : Európa Filmhét December 5–15
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Régi idők tanúi Filmpalkátok

• Hirsch Tibor: A szószátyárság dicsérete Beszélj hozzá!
• N. N.: Pedro Almodóvar filmjei
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Trattato del cinema Peter Greenaway, a festő
• Karátson Gábor: Vérvörös folt az üde zöld fű között A rajzoló szerződése

• Schubert Gusztáv: A szépség szörnyetege Leni Riefenstahl 100
• N. N.: Leni Riefenstahl filmjei
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Az űr hajósai 10. Titanic Filmfesztivál
• Bikácsy Gergely: A hagyomány homokhegyén Új francia filmek
• Varró Attila: Álommunkák Aburayától Avalonig
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Fekete fuvar Edgar G. Ulmer: Terelőút
KRITIKA
• Báron György: Teremtéstörténetek Sejtjeink
• Korcsog Balázs: A vándor és a bujdosók Fény hull arcodra
• Varga Balázs: Világváltók Aranyváros
• Hungler Tímea: Ámokfotók Sötétkamra; A Vörös Sárkány
• Takács Ferenc: Keresztény szomorújáték Ámen
DVD
• Pápai Zsolt: Teremtő újrafelhasználás Karl Freund: A múmia
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Szörnyek keringője
• Kovács Marcell: Az arany markában
• Köves Gábor: Szeretni bolondulásig
• Vaskó Péter: Tanguy – nyakunkon a kisfiunk
• Bodolai László: Nagy ember, kis szerelem
• Kis Anna: A királyné nyakéke
• Turcsányi Sándor: Szexuális mélyfúrások
• Vidovszky György: Atomcsapda
• Pápai Zsolt: Ütközéspont
• Kárpáti Ildikó: Lilo és Stich – A csillagkutya

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Karl Freund: A múmia

Teremtő újrafelhasználás

Pápai Zsolt

A német expresszionizmus jelentős operatőrének, Karl Freundnak első rendezése a Universal-horrorok különleges darabja.

 

A német expresszionizmus clair obscurjének jelentős exportőre az Államokba 1929-ben emigrált Karl Freund operatőr volt, aki olyan hazai munkáiban, mint Wegener Gólemje, Murnau Az utolsó embere vagy Lang Metropolisza oroszlánrészt vállalt a legendás fény–árnyék-technika kifejlesztésében. Freund Hollywoodba érkezte után a Drakula és A Morgue utcai kettős gyilkosság fényképezésével tette le névjegyét, és e filmek hamar meggyőzték producerét arról, hogy direktorként is ki kell próbálnia őt. A múmia, Freund rendezői debütálása az életmű ékkövei közé tartozik, emellett sok szempontból kivételes helyet foglal el a harmincas évek Universal-horrorjainak sorában is.

A múmia-sztori a nagy horrormítoszok árnyékában aratott szolid, ám nem lebecsülendő sikereket, a mese népszerűségét jelzi, hogy a harmincas-negyvenes években féltucatnyi folytatás követte a nyitódarabot. A múmia nem csupán azért jelentős mű, mert a legkiválóbb Universal-filmekhez hasonlóan kiállításával jól példázza, hogy a szűkös büdzsé javarészt ellensúlyozható a rafinált make-uppal, az invenciózus fényképezéssel és a színészek intenzív jelenlétével, hanem azért is, mert annak a trendnek a születését jelzi, amely hosszú távon krónikus önismétléshez vezetett a Universal-műhelyben: Freund filmje az első a Universal-horrorok között, amely a stúdióban készült korábbi darabok valamelyikének leleményeit reciklálja, azonban még nem szolgai módon, hanem konstruktívan és kreatív szemlélettel teszi mindezt.

A cselekményszövés néhány eleme, a dramaturgiai építmény, továbbá az egyes figurák és a közöttük lévő kapcsolat jellege Browning Drakulájára emlékeztet – korántsem véletlen, hogy Drakula és A múmia alkotógárdája a forgatókönyvírótól kezdve a produceren át a szereplők egy részéig közös. Imhotepet, a karnaki templom főpapját közel 3700 évvel a film jelenideje előtt élve temették el, mert ellopta az Ízisznek Ozirisz életre keltésekor mondott szavait rögzítő szent iratot, hogy annak segítségével próbálja meg feltámasztani fiatalon elhalálozott szerelmét. 1921-ben brit régészek rátalálnak Imhotep szarkofágjára, valamint a titokzatos szent iratra, és ezzel elindul a lavina. Az életre kelt főpap szívét 3700 évnyi szendergés után is a szerelem tüze hevíti, de mivel egykori választottjának csupán a testét támaszthatja fel, túlvilágra jutott lelkét nem, egy, a kedvesére kísértetiesen hasonlító hölgyet szemel ki vágyai beteljesítéséhez.

Az élve eltemetett, ezért a túlvilágról testestül-lelkestül kitagadott Imhotep ugyanúgy a köztes világ örök nyugtalanságra ítélt lakója, mint Drakula. Imhotep hasonló módon hipnotizálja választott áldozatát, mint Drakula gróf, és a főpappal szemben is – csakúgy, mint a vámpírral szemben – az ítélőerő megőrzése és az óvatosság az egyetlen ellenszer. A múmiában mindemellett a figurák dramaturgiai elhelyezkedése is a Drakulát idézi: a rém egy háromszög-alakzat középpontjában áll, melynek a vágy titokzatos tárgya melletti további két tagja a Browning-mű Van Helsingjének reinkarnációjaként feltűnő józan gondolkozású, idős tudós és a nő szívéért folyó harcban a szörny riválisaként fellépő fiatal férfi.

A világítástechnika és a fényképezés frontján is számos hasonlóság fedezhető fel a két opus között, azonban Freund – illetve operatőre – ezúttal némileg limitáltabb eszközökkel, azaz kevesebb erős kontraszttal dolgozott, mint a Drakulában. A rendező rutintalanságát csupán néhány hamis vágás és egy-két kontinuitáshiba jelzi, kárpótlásul viszont számos eredetibb megoldás akad filmben. A címszereplő Boris Karloff rendre visszatérő, hipnotikus erejű nagyközelije mára legendássá lett, és ugyancsak nevezetes a történet kétharmada táján terített flashback, mely Imhotep halálának körülményeiről tudósít. A széles mozdulatokra épülő színészi játék, a részben statikus beállítások és a felgyorsított snittek ugyanazt a célt szolgálják: Freund a némafilm emlékét balzsamozza be velük, a hangos váltás hajnalán egy archaizáló képekkel komponált szekvenciában tiszteleg a mozi hőskora előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2781