KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kie¶lowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Eurofilm: Hollandia

Karakter

Gervai András

Válságban a holland film? – három Oscar-díj a cáfolat.

 

Az idei holland filmnapoknak Oscar volt a főszereplője. A program ugyanis három, Oscar-díjjal kitüntetett holland filmből állt. A válogatás – a büszkeségen túl – mintha egyfajta kisebbrendűségi érzést tükrözne, mintha az Oscarral kellene legitimálni, eladni egy nyelvileg elszigetelt, a világban többé-kevésbé ismeretlen filmgyártást. A mai, meglehetősen egyoldalú filmkínálatban persze még az ilyen szerény kitekintés is változatosságot jelent, annak is örülni kell.

A holland filmről emlékeink alapján tudjuk, hogy a háború utáni évtizedekben – érthetően – sokat foglalkozott az ország második világháborús megszállásával, az ellenállási mozgalommal, s a hollandok viselkedésével. Jól ismerheti ezt a korszakot és problematikát Harry Kurt Viktor Mulisch, az egyik legjelentősebb holland kortárs szerző: zsidó édesanyjának egész családját deportálták, édesapja viszont a németekkel kollaborált, s ezért a háború befejezése után bebörtönözték. A Merénylet című regénye nemcsak otthon váltott ki rendkívül nagy visszhangot – 1982-es megjelenése óta több mint háromszázötvenezer példányban kelt el – hanem külföldön is sikert aratott: eddig tizenhat nyelvre fordították le, többek között magyarra is. Az önéletrajzi ihletésű sikerkönyvből a holland film nagy öregje, Fons Rademaker 1986-ban készített – azon frissiben Oscarral kitüntetett – filmet, amelyet az abban az évben megrendezett holland filmnapokon már bemutattak Budapesten.

A történet a második világháború végóráiban kezdődik, amikor a kisváros kollaboráns rendőrtisztjét megölik az ellenállók. A németek megtorlásként kivégeznek 19 embert, köztük a Steenwijks családot, csak 12 éves fiukat hagyják életben. A film az ő történetét kíséri nyomon. Hősünk vázlatos életrajza, sorsfordulatai valójában csak ürügyként szolgálnak a múltidézéshez, hogy az egykori gyilkosság elkövetőit és szemtanúit megismerve mind jobban rekonstruálhassa a tett motívumait, a körülményeket, a hajdanvolt '45-ös téli éjszaka szörnyű eseményeit. A tények megismerése során a kiélezett helyzetekből gyakran következő választási kényszerrel, erkölcsi dilemmával szembesülünk: feláldozhatók-e ártatlan emberek mégoly nemes ügy érdekében is? Igazságot tehetünk-e újabb igazságságtalanságok árán?

A filmnek érdekes magyar vonatkozása is van: a hős sorsának alakulását, a társadalmi, politikai változásokat eredeti híradófelvételek illusztrálják, így az '56-os magyar forradalomról készült felvételek, illetve a barbár orosz bevatkozás elleni hollandiai tüntetések képei.

A Merénylet jellemformálásában, szerkezetében, konfliktuskezelésében a tézisdrámákat idézi. A főszereplő, de a többi figura is tételek kétlábon járó illusztrációi. A hősünkkel illetve morális problémáival való azonosulást szinte lehetetlenné teszi a nagyrészt „alibi”-cselekmény, a nehézkes szerkezet, a teátrális, patetikus fogalmazás. A papírosízű darabból szolid unalom árad.

Az adaptáció érdektelensége annál is meglepőbb, mert Mulisch és Rademakers ismert és jeles szerzők, akik tehetségüket művek sorával bizonyították. Rademakersnek Magyarországon jószerivel csak az egyik holland filmhéten vetített alkotása, az Indonéziában játszódó, s a gyarmatosítók embertelenségét elítélő Max Havelaar ismert. Több filmjét is díjazták fontos fesztiválokon (többek között a berlini Arany és Ezüst Medvével, az amerikai Golden Globe-bal), s már első opusát, az 1958-ban forgatott Falu a folyópartont is jelölték Oscarra. A másfél évtizede Olaszországban élő, s a filmnapokra Budapestre is ellátogató rendezőtől megtudhattam, Oscarja egzisztenciális értelemben nem lendített a pályáján: kapott ugyan amerikai ajánlatokat, de azok egyikét sem tartotta vállalhatónak, s a hazai befektetők pénztárcája sem nyílt ki előtte.

Szerencsés csillagzat alatt született viszont a viszonylag fiatal Mike van Diem, aki egyetemi tanulmányai befejezése után eredetileg filmkritikusként tevékenykedett, majd beiratkozott a Holland Film- és Televízió Akadémiára, s diplomamunkájával, Alaszka című 45 perces thrillerével rögtön el is nyerte a diák Oscart. Több rangos fesztiválkitüntetést is kapott érte, nem utolsósorban a legjobb holland rövidfilmnek járó Arany Borjút, amelyet korábban még sohasem ítéltek főiskolai vizsgafilmnek. Tehetségét, vizuális képzelőerejét bizonyította egy két éven át futott televíziós-sorozatával, amely megkönnyítette számára a játékfilmes bemutatkozást.

A Karakter fogyasztható, tehetséges munka. A Merénylethez hasonlóan szintén irodalmi adaptáció, de az alapanyag nyilvánvalóan kvalitásosabb: az ismert XX. századi holland szerző, F. Bordewijk legjobb, hazájában klasszikusnak számító, azonos című fejlődésregénye. A század húszas-harmincas éveiben játszódó mozidarab egy mélyről jövő, tehetségének és akaraterejének köszönhetően karriert csináló törvénytelen gyerek és apja, az érzéketlen, könyörtelen végrehajtó romantikus párharcát állítja elénk, a háttérben komor, dickensi színekkel festett társadalmi tablóval. (A felvételek egy része Wroclawban készült, ugyanazokon a helyszíneken, ahol Wajda kora kapitalizmuskori tablója, Az ígéret földje.) Az érzelmes, romantikus fordulatokban, szenvedélyes érzelmekben bővelkedő történet részletei pontosan, mívesen kidolgozottak, a helyszínek és a tárgyi környezet hiteles, a színészek pompásan játszanak. A teljesítmény a maga műfajában hibátlan. Mégis bizonyos hiányérzetünk támad: ilyenfajta kosztümös, romantikus-realista, kicsit szocreál mozikat nálunk a hatvanas években csináltak.

A harmadik opus, az Antonia egy falusi család több generációjának legendáriuma, sajátos szappanoperája. A fél évszázadot átívelő, meglehetősen széteső cselekmény keretéül a mater familias, a céltudatos, derűs egyéniségű Antonia élete utolsó napja szolgál. Halálos ágyán felidézi élete eseményeit és hozzátartozói, barátai alakját, jelentősebb tetteit. Szerelmek, barátságok, árulások, teherbeesések, születés, halál képei követik egymást. A kissé súlytalan és többnyire vázlatos epizódok közül számunkra néhány szociológiai szempontból lehet érdekes, mert közvetetten is a holland társadalom nagyobb nyitottságát, toleranciáját tükrözi. (Antonia genetikai apát, „csődört” keres gyermeket akaró lányának. Később unokája tanítónője és lánya összeszűrik a levet, de sem leszbikus kapcsolatuk miatt, sem azért, mert Antoniának és egy többgyerekes, özvegy parasztembernek viszonya van, nem beszéli ki őket senki a faluban. Pontosabban a pap kiprédikálja őket, őt azonban hamar el lehet hallgattatni, mivel szeretőt tart.)

Szemléletmódja, női szereplői magatartásának megértő kezelése okán le sem lehetne tagadni, hogy a filmet nő rendezte. Marleen Gorris – akinek Christine M. némasága és a Törött tükrök című filmjeit korábban itthoni holland filmheteken láthattuk – eredetileg dramaturgiát tanult, s Amszterdamban forgatókönyvíró csoportot alapított. Mesterségbeli jártassága e forgatókönyvén is érződik. Filmje olyan, mint egy női magazin: hétköznapi életképek és banalitások ügyes foglalata. Nyilván azért is honorálták (1995-ben) Oscarral, mert fájdalommentesen, könnyeden és helyenként poétikusan szól az Élet dolgairól.

Ha ezúttal – nem úgy mint a korábbi holland filmhetek válogatásai alapján – nem is tudtunk képet alkotni a mai holland filmművészetről, azt mindenesetre megállapíthatjuk: a nehézségek ellenére nem lehet olyan rossz állapotban, ha bő évtizeden belül háromszor is elnyerte az Oscart, a nemzetközi piacképesség legfőbb fokmérőjének számító díjat. A fesztiváltudósítások és -elismerések is jelzik: az elmúlt néhány év terméséből bőven akadnak megmutatásra alkalmas művek – s persze nyilván a „mezei” filmek között is érdemes tallózni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3020