KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kie¶lowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Goszfilmofond kincsei

A filmkocka el van vetve

Geréb Anna

Ami egyszer a Goszfilmofondba került, az ott is van. S ez a mi szerencsénk. Elveszettnek hitt magyar kópiák az orosz archívumban.

 

Az igazság az, hogy már megint elkéstünk. Húsz-harminc évvel ezelőtt kellett volna elkérni az odahordott magyar filmeket a szovjetektől. De kinek voltak akkor fontosak a Horthy-korszak kulturális emlékei?

Odahordott – mondom, mert hisz arról a több száz (ha nem több ezer) filmtekercsről van szó, amelyet a Vörös Hadsereg felszabadító hadjárata során kivitt Magyarországról. Nem is tudom, miért. Ezek ugyanis – ha jól tudom – nem a békeszerződésbe foglalt háborús jóvátétel során kerültek a birtokukba, tehát nem hadizsákmányok. Ezek egyszerűen csak „zsákmányok”, ráadásul másolatok csupán, amelyeknek semmiféle hasznát nem vették. Ellenkezőleg, súlyos pénzek árán őrizgették, biztonsági anyagra másolgatták a számukra használhatatlan, érthetetlen nyelvű szalagokat. És a Goszfilmofondban őrzik őket a mai napig. Féltve, gondosan, ahogy egy igazi, profi állami archívumhoz illik.

A gazdag, nagy archívumok valamit tudnak, amit mi nem vagyunk hajlandóak megtanulni (s aminek következtében fennáll a veszély, hogy szegénységünket tovább szegényítjük): gyűjtőkör ide, „profil” oda, a gyors megtérülés és közvetlen hasznosítás célja, esélye nélkül is minden filmkocka, ami odakerül – drága kincs, mert örökre az övék. Érzik: előbb-utóbb (inkább utóbb) minden centi celluloid értékes lesz, és majd egyszer behozza a tárolás, a gondozás árát. A Goszfilmofondban, az orosz és szovjet játékfilmekre specializálódott archívumban például most a legnagyobb sláger a japán gyűjtemény: miután Tokióban néhány éve leégett az egyik nagy raktár, a japánok az oroszoktól vásárolják vissza a kópiákat, buzgó hálálkodások közepette: „Köszönjük, hogy ti megőriztétek!”

A magyar filmek esetében is valami hasonlóról van szó. A háborút követően a szovjet katonák a forgalmazók raktáraiban talált pozitív, úgynevezett forgalmi kópiákat vitték el. Elvileg az eredeti anyagoknak, a negatívoknak és több másolatnak itthon meg kellett volna maradnia. Az esetek nagy részében ez így is van: az oroszországi magyar gyűjtemény többsége megvan nálunk eredetiben is. Ám nem minden. Az itt is pusztító robbanások, tüzek következtében sok filmünk teljesen vagy részlegesen megsemmisült. Az évtizedek folyamán magángyűjtőktől előkerült némelyiknek egy-egy karcos (gyakran csak 16 mm-es, rossz hangú) kópiája, vetíthető, a televízión keresztül is élvezhető produkciót azonban nehéz ezekből varázsolni.

Egyetlen reményünk, hogy annak idején a Goszfilmofondba is került belőlük jó néhány, s így fennmaradtak, mégpedig igen jó állapotban. Csak megtalálni nehéz őket a több millió filmdoboz között. Egy kárpátaljai éjjeliőrön kívül ugyanis magyarul beszélő alkalmazottja nincs a Goszfilmofondnak. Ha a szállításkor, rámoláskor a filmtekercsek összekeveredtek más filmek tekercseivel, kutató legyen a talpán, aki rájuk talál.

Jó néhány évvel ezelőtt egyszemélyes „minibrigád” járt arra a Magyar Filmintézetből, s akkor találtak is egy ritkaságot, egy 1918-as magyar némafilmet – az osztrákok között. (Garas Márton német inzertes Táncosnőjét azóta már nálunk is meg lehet tekinteni.) A többi „hozomány” egy lista volt a nekünk is meglévő, ismert filmekkel, néhány nálunk hiányzó híradószámmal, több magyarnak titulált német darabbal, no meg sok-sok, nehezen azonosítható magyar filmrészlettel. És akkor még nem szóltam az „Ismeretlen magyar filmek”-ként nyilvántartott anyagokról, no meg a többi ritka nyelvű ország „ismeretlenjeiről”, amelyek között még senki nem rakott rendet.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának „Szellemi Örökség Program” pályázatán elnyert 1,2 millió forintos támogatásból tavaly ősszel a magyar filmtörténetben és a filmtechnikában is tájékozott fiatal munkatárssal, Kurutz Mártonnal kiegészített „expedíció” kezdte meg a kutatást filmjeink után a Goszfilmofondban. A segítőkész orosz kollégák által biztosított ideális munkakörülmények között két hétig néztük a magyar és magyargyanús filmtekercseket. A nálunk használhatatlan töredékekhez összeszedtük a Lesz, ami lesz (Rodriguez Endre, 1941) és a Magyar sasok (László István, 1943) jól konzervált tekercseit. Már csak az első felvonást kéne megtalálnunk a Féltékenységből (Cserépy László, 1943), a hetediket a Tilos a szerelemből (Kalmár László, 1943). Majdnem teljes A varieté csillagai (Baky József, 1938), a Régi nyár (Podmaniczky Félix, 1941) és a Vadrózsa (Pásztor Béla, 1939) gyönyörű példánya.

Ám a kisebb töredékeket is érdemes visszahoznunk a sajátjaink pótlására (például egy-egy hiányos dal kiegészítése, vagy az eredeti főcímek, feliratok helyreállítása miatt). Rendkívüli lelet a fiatal Somlay Artúr-némafilmtöredék. Találtunk még néhány háború előtti „kultúrfilmet”, amelyek szintén hiányoznak a mi gyűjteményünkből (főcím nélkül azonban nehéz megnevezni őket). A háború után készült filmekből is találtunk egy-két olyan darabot, ami a forgalmazás után csak kint maradt meg (Budapest mégis él, 1945). A Civil a pályán és a Különös házasság (mindkettő Keleti Márton 1951-ben készült filmje) színes kópiája is megvan Moszkvában – mi csak fekete-fehérben láthatjuk őket.

A rendelkezésre álló kevés pénzből a máris teljessé, s így élvezhetővé tehető Magyar sasokat és az egyik 1944-es híradót vásároljuk vissza. Ha az orosz fél a tavalyi Kodak-nyersanyagárakon teljesíti megrendelésünket, akkor meg tudunk takarítani annyi pénzt, hogy idén folytathassuk a kutatást. Maradtak ugyanis olyan „ismeretlen nemzetiségű” állományok odaát, amelyekben rejtőznek még magyar tekercsek. Mert ne feledjük: ami egyszer a Goszfilmofondba került, az ott van…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/08 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3024