KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lóvátett lovagok

Varró Attila

 

Lassan négyszáz éve folynak komoly viták a Shakespeare-drámák eredetét illetően, a lehetséges jelöltek között felbukkant már Francis Bacon, Jonson és Marlowe, valamint a teljes spanyol inkvizíció. A nemzetközileg elismert Shakespeare-szakértő, Kenneth Branagh tavalyi manifesztuma újabb szenzációs felfedezéseket tár a nagyközönség elé, friss esélyesekkel gazdagítva a listát. Hogy Cole Porter használta a jól csengő álnevet, azt az 1954-es Csókolj meg Katám óta elfogadott tényként kezeli az irodalomtörténet, Gershwin és Irving Berlin személyét azonban kétségtelenül Branagh pottyantotta a cilinderbe. Lóvétett lovagjai majdnem három évszázados színpadi embargó, és további egyszáz éves filmes mellőzés után végre megszólalhattak a mélyen tisztelt publikum előtt, méghozzá mindjárt eredeti szöveggel, a reneszánsz hajlékony és nyelvi leleményekben bővelkedő musical-slágereit dalolva.

Három évvel korábbi csonkítatlan Hamlet-adaptációja lanyha fogadtatása után Branagh újra nagy lendületet vett, de átesett a ló másik oldalára: a talán legkevésbé ismert Shakespeare-vígjáték körülbelül kétharmada esett áldozatul a korszerűsítés csatamezején, monológjai többségét békebeli táncdalok váltották fel, amelyek az átíró-rendező szerint mind gondolataikban, mind hangulatukban tökéletesen megfelelnek az eredetinek. Nem mintha ez manapság bárkit is érdekelne: a kérdés inkább az, hogy önmagában működik-e az SFC 30-as évekbe helyezett romantikus musical-tündérmeséje, amely történetesen a Lóvátett lovagok címet viseli.

Tekintve a területen jóformán járatlan szereplőgárdát és a két szövegsík tökéletes disszonanciáját illető kétségeket, örömteli meglepetést jelent a végeredmény: Branagh magával ragadó, koherens, sőt helyenként még szellemesnek is nevezhető stílbravúrt koreografált felemás alapanyagából. A korábbi adaptációiból már ismerős erőteljes látvány-effektek (lendületes kameramozgás, mozgalmas tömegjelenetek, dekoratív díszletek) pontosan illeszkednek az MGM-klasszikusok operettvilágához, sőt a lelkes rendező kronologikus tabló-sorozatot szerkeszt a műfaj tiszteletére: Busby Berkeley-féle kosztüm-kavalkádok, Esther Williams-víziparádé, Fred Astairt idéző légibalett, valamint egy hamisítatlan Bob Fosse szexkoreográfia villantják elénk a musical legendás pillanatait. Bár az új történet kétségkívül megsínylette a híradófelvételek vulgár-zsurnaliszta zanzáját és a happy end érdekében hősi halált halt a melankolikusan nyitva hagyott eredeti befejezés, a formai remeklés legalább az ifjú bárd játékos szellemét megidézi a mai nézők számára.

Jöhet a Macbeth-jégrevü.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3061