KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

A kis utazás

Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl

Muhi Klára

Magyarnak lenni egy endékás építőtáborban. Átszökni a legvidámabb barakkból a lepusztultba. Buzás Mihály Kádár-kori időutazása az apró örömök filmje.

 

Okozott némi fejtörést mindannyiunknak – huszonéves egyetemisták a hetvenes évek végén, – hogy miért oly eufórisztikus érzés az erősen szabadsághiányos Magyarországról kelet felé, a még nálunk is rémesebb Moszkvába, Szófiába, Szocsiba elutazni. Ember és szabadság furfangos viszonyát kellett megértenünk, azt, hogy a megnyirbált szárnyakra, a takaréklángon tartott ambíciókra gyógyír lehet, ha vetünk egy perverz pillantást a porig alázott szomszédságra.

Buzás Mihály filmje A kis utazás erre a rendszerváltás előtti sajátosan magyar szabadságparadoxonra épül. A véget nem érő szocializmus-építés egyik ifjúsági bázisáról, az álmos kisvárosi gimiből kiszabadul egy osztály az endékábeli Clara Zetkin építőtáborba. S a büntetőtelepre hajazó körülmények között szerelmek borulnak virágba, a magyar barakk lakói között felemelő offenzív egység születik, gyerek és tanár okosabb, szebb, szabadabb lesz, mint otthon valaha is.

A kis utazás első film, szenteljünk neki figyelmet! Méltányoljuk, hogy olyan korszakról mesél, mely korántsincs még filmen újragondolva. S hogy felidézi, sőt megidézi (a filmkezdő, majd visszatérő szellemidézős jelenetet értsük most így!), kik is voltunk egykor, elveszett kádárkori ifjak és kevésbé ifjak, mire szocializálódtunk (nem épp holmi rendszer- meg paradigmaváltó nagyidőkre), mi mindenbe kevertek minket bele gonoszul. Értékeljük továbbá a gesztust, hogy Buzás elsősorban a mostani húszéveseknek szánta filmjét, akik különben szerintem fütyülnek erre az egészre.

Jegyezzük meg továbbá, hogy a Laptinotarsát – Buzás Szolnoki Józseffel készített előző munkáját –, a BBS nagy időszakát idéző, abszurd helyzetekkel teli krumplibogaras áldokumentumot igen szerettük.

A kis utazást a KVB élgárdája erősítette (társrendező-operatőr Pálos György, producer Czabán György, társproducer Győri Csilla). S tulajdonképpen nem is csak a huszonéveseknek szól, inkább amolyan családi lowbudget, mely műfaji megjelölést Pálos Országalmájával tanultuk meg. Ám a szülő korú családi mozizó mintha egy dimenzió-sokszorozó szemüveget is kapna a jegye mellé. Alig pár perc elteltével szellemekkel telik meg a vetítő (tényleg nem véletlen az első jelenet), s az összes valaha fontos rendszerkritikus meg hatvannyolcas iskolafilm fölrémlik a Jutalomutazástól a Sípoló macskakőn a Pókfociig, a Fekete Pétertől, sőt a Hatól és a Magatartásból elégtelentől a Megáll az időig. Dárday iskolateremtő filmjére ismerünk rá a vezérkonfliktusban (ki mehet az endékába?). Szinte a Fekete Péter apájának dörgedelmeit halljuk (a beállítás is ugyanaz!) az enervált Forintos apjától. Gazdag Gyula építőtáboros filmje jut eszünkbe a táborvezetés meg a diákság „éleződő osztályharcáról”. És mindhárom zseniális Csehszlovákiában forgatott Forman-film, valahányszor Buzás szereplői táncba fognak. A Hairt maguk az alkotók idézik, méghozzá a dramaturgiai csúcsponton. (S akkor még nem említettük a Sose halunk meget, melynek vezérslágerére – Nagyutazás – a cím utal.)

Az elődök azonban sajnos irgalmatlanul jók. S a csupa kult- meg nemzedékfilmből, újhullámos nyitányból származó rengeteg áthallás mintha legyengítené e késve született rokont. A film alkotói pedig félöntudatos, hipnotizált viszonyban vannak ezekkel az allúziókkal, s érezhetően gondot okoz tartani a jó irányt a szellemektől népes közegben.

Valamiféle időzavart észlel például a néző A kis utazás körül. Mindenekelőtt azért, mert nem írják ki az alkotók, hányban is vagyunk. A fogyasztás jelenébe vetett huszonéveseknek, akikben állítólag a fallal együtt a történelmi tudat is leomlott, talán tényleg elég annyi, hogy valamikor a rendszerváltás előtt. Aki meg még látta Kádárt – gondolhatta Buzás –, a film számtalan, szinte pirossal aláhúzott utalásából majdcsak kirubikolja.

Tehát: akkor vagyunk, amikor a sajtos roló egy húszba került. Következésképp érdemes volt kölcsönkérni a második szünetben egy „bélást”. Amikor a Beatles meg a „kvantanaméra” már kínos volt. A Piramis viszont épp a csúcson. Amikor a fontos ember fekete Volgán vitte Kenesére a családját. S Playboy hiányában a Füles erotikus címlapjaival kellett beérni. Amikor a Vértestvérek volt a western és a Hair a tudattágító. Amikor bármelyik középiskolában kb. öt elzápult tanerőre még mindig jutott egy csillogószemű szuperhülye, akin a moszkovita igazgató gyakorlatozhatott.

A kis utazás rekvizitjei meg panoptikumfigurái azonban mintha nem egy időpillanatra mutatnának (a gömbölyített káder-Volga meg a Piramis között például úgy rémlik, van majd' egy évtized), talán leginkább a hetvenes évekre ismerhetünk, úgy általában. Az elvérzett hatvannyolc traumáját követő (bár ha egy építőtábornyi embernek jelentett ez nálunk valóban traumát) tökéletes szürkeség évtizedére, amikor a szabadságvesztés még mindenki számára életfogytiglaninak látszott.

Buzás filmjében a pontos időmegjelölés csak azért hiányzik, mert A kis utazás elsősorban nem egy korfestő érzületfilm, laza időhatárokkal, hanem teljesen konkrét, három hét alatt bonyolódó történet, és nincs a filmben semmi formai jel, ami kitágítaná, elemelné mindazt, ami a 3. b-vel, a renitens „ungarise cvájte barakk” lakóival megesik a távoli NDK-ban.

Ennél fontosabb, hogy mintha lenne némi időzavar A kis utazás alkotóiban is. Buzás filmje olyan, mintha nem e mostani pillanathoz, inkább a felidézett évtizedhez tartozna. Mintha akkor akart volna elkészülni, Formanék és Dárdayék egyenes folyományaként. S milyen érdekes lett volna – igazán krumplibogaras, mafszos, sőt Bódys, amerikai anzixos akár –, ha anyagát így kezeli, negyed század előtti talált filmként. Nota bene, a filmbéli táborban valóban készül egy film, a gyerekek egy S8-assal folyamatosan forgatnak, de a filmidő közel egyharmadát elfoglaló diákmozgó csak hangulatfestő inzert, időnként meg időhúzás.

Így viszont hiányzik az idézőjel A kis utazásból – amit például Tímár Péter a rokon Csinibabában határozottan kitett –, a stiláris idézőjel természetesen, ami egybefoglalná a rengeteg filmes utalást, a sok déja vu figurát és jelenetet, s világosan jelezné, kik is vagyunk mi ma, s mi legyen a viszonyunk ama záp korszakhoz. Mit gondoljunk és mihez képest gondoljuk, amit gondolunk. Dühöngjünk még mindig sértetten, halálra sebzetten, elégtételt véve egy kemény film erejéig elpénecolt fiatalságunkért, esetleg nagyvonalúan vigyorogjunk, netán perverzül nosztalgiázzunk? Mert bármelyik verzióra vevő vagyok, ha megsúgja az elején az alkotó, hogy mit akar.

Komolyan gondolom, hogy a low budget is oka, amiért A kis utazás nem igazán jó film. Mert ne dőljünk be a Blair Witch Project egyenesen a tengerentúlról érkező üzenetének, miszerint a kis költségvetésű szerényfilmezésé a jövő. Ha olyasmiről beszél és úgy, ami a nagyipari filmgyártás számára felvállalhatatlan, akkor igen. Ám ez a teljesen szabályos cselekményszervezésű darab mindössze egy jó mozi szeretne lenni a sokaságnak. S csak annyiban low budget, hogy Buzáséknak láthatóan nem volt pénzük leforgatni a jelenetek egyharmadát, megismételni a sikerületlenebb pillanatokat, húsosabbra hizlalni a karaktereket, egyáltalán kibélelni képpel, poénnal A kis utazást, hogy mint egy valódi film, álljon is a lábán.

Mindebből pedig az kívánkozik tanulságnak, hogy szomorú lenne, ha a KVB-t (és a MAFSZ-ot) tartósan beszorítanák a pénzadók az egyébként általuk kitalált alacsony költségvetésű film kreclijébe, függetlenül attól, hogy épp milyen típusú tervet dédelgetnek. Márpedig vannak erre jelek. (A rokonszemléletű Szőke Andrással például mindannyiunk bánatára pontosan ez történik.)

Abból a típusú filmből, amire Buzás meg a KVB-sek itt gondoltak – a Sose halunk meg, a Csinibaba, a 6:3 –, a nehezen lábra kapó könnyű, ám korántsem bóvli közönségfilmek köre ez –, iparszerűen, magától értetődő természetességgel kellene hogy készüljön évente kettő-három is. Az ilyen filmet egy jó forgatókönyvből mindenütt a világon akár a filmgyári background megcsinálja. A közönség pedig örömmel „elnyalja”, mint egy fagyit, jobb esetben szerény kultuszt is növeszt hozzá. Ehelyett nyilván megfeszült A kis utazásban minden résztvevő, kemény áldozatokat hozva a nyomorúságos büdzsé miatt, hogy egyáltalán elkészüljön, s lám, a kritika még fanyalog is.

Abban lehet bízni, hogy a saját történetekre és a kellemes, szellős poénos kisrealizmusra éhes közönség szeretni akarja majd A kis utazást. S elviszi a filmet a „jó fej” Gyabronka-tornatanár, a frenetikus, indiánba oltott endékás táborvezető (akit egy erős belső poénnal Kovácsy Tibor, a Szabad Európa rádió egykori újságírója alakít), a röhejes szemüveges „frajlájn”, meg a megható, esetlenül szűkszavú gimis szerelmespár. És persze az alapötlet, minek nyomán a sok összezavart jelenkori magyar, akik a legvidámabb barakkból a legszomorúbb shopping centerben találták magukat hirtelen (Csepeli György örökbecsű mondata a helyzetünkre), szívesen éli vissza magát másfél óra erejéig a dicső félmúltba, amikor mi mutattunk példát bizonyos körökben arra, hogy mi is a szabadság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3109