KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

George Lucas, a világjobbító

Tanmese

Nánay Bence

A véletlenen múlt volna, hogy a Csillagok háborúja minden idők legnépszerűbb moziipari terméke lett? A rendező nem így gondolja: előre kiszámította, milyennek kell lennie egy kultuszfilmnek.

 

George Lucas vitathatatlanul korunk egyik legnagyobb sztárja. Különösen Amerikában, ahol a Csillagok háborúja az emberi civilizáció legfrissebb kanonizált művének számít. Szereplői ugyanúgy (vagy még inkább) hivatkozási alapot képeznek, mint a Biblia vagy a görög mitológia alakjai. Amerikában épp ezért elképzelhetetlen, hogy valaki ne nézze meg az első epizódot, a Baljós árnyakat. Amikor még csak az előzeteseket vetítették, nem kevesen azzal töltötték üres délutánjaikat, hogy a nagy multiplex mozikban egyik teremből a másikba rohanva csak a filmet hirdető előzetest nézték meg, de azt több tucatszor egymás után.

Érdekes jelenség, hogy a Csillagok háborújának sikere nem elsősorban a főszereplőket emelte a köztudatba, nem ők profitáltak belőle, hanem a rendező. Pedig George Lucas nem az a kimondott sztár-személyiség. Félénk, befelé forduló, zárkózott ember, aki még mindig zavart mosollyal fogadja az ovációt, mely szinte mindig körülveszi. Ugyanezzel a szerény félmosollyal sétált be a rendező a kaliforniai Berkeley városában levő Zellerbach Hall-ban tartott beszélgetésre, amelynek egyik résztvevője lehettem.

Lucas nemcsak megjelenésében nem hozza egy hollywoodi rendezősztár allűrjeit, filmes előélete is nehezen egyeztethető össze az amerikai filmkészítés fő irányvonalával. Lucas San Franciscó-ban nőtt fel, amely Amerikán belül az ötvenes-hatvanas években a hollywoodi filmkészítés egyik legkomolyabb ellenpólusa volt, az alternatív- és a dokumentumfilm fellegvára. A kis George természetesen szintén vagy dokumentumfilmes vagy alternatív, underground filmkészítő szeretett volna lenni, és huszonéves koráig elutasított mindenféle cselekményt a filmben. Az egyetemen antropológiát hallgatott, szakdolgozatát Propp mese-morfológiájából írta; ennek értelemszerűen nagy jelentősége lett később filmjeiben.

Amikor egyetem után családi nyomásra kénytelen volt a Los Angeles-i filmfőiskolára (a University of Southern California filmszakára) menni, depresszióba esett, hiszen a legalantasabb dolognak tartotta a hollywoodi filmeket, márpedig a Los Angeles-i filmfőiskolából egyenes út vezet a hollywoodi stúdiókig. Különösen elkeserítőnek tartotta, hogy nem rendezhet olyan filmeket, amilyeneket szeretne, hanem bugyuta sztorikat kell megfilmesítenie. Ekkor – eleinte leginkább dacból, illetve azért, hogy a cselekményes filmkészítés kényszerű kompromisszumát elviselhetővé tegye – elkezdte komolyan venni a cselekmény filmbeli szerepét. A Los Angeles-i tanulóéveket azzal töltötte, hogy a számára oly kedves proppi elméletet a filmre alkalmazza, és megpróbálja a Propp által leírt varázsmese mai megfelelőjét megtalálni.

Vlagyimir Propp A mese morfológiája című könyvének elméletét sokan és sokféleképpen próbálták a film meséire alkalmazni. Ennek nehézsége leginkább abból ered, hogy Propp a mesék egy szűk és jól behatárolható halmazának jellegzetességeit írta le, a filmek azonban nem alkotnak ilyen jól behatárolható halmazokat. Proppnak sikerült azonosítania a varázsmese cselekményvezetésének főbb pontjait, a filmek esetében viszont ugyanez lényegesen nehezebb, hiszen nem néhány tucat meséről van szó, hanem sok ezer nagyon különböző alkotásról. Ha viszont leszűkítjük a vizsgált filmek körét, akkor egyrészt ez a leszűkítés mindig önkényes lesz, másrészt nem vezet a filmi cselekmény általános érvényű leírásához.

Lucas sokkal gyakorlatiasabb kiindulópontot választott. Észrevette, hogy a mai amerikai filmek, amelyek átvették a mesék szerepét, egyszerűen ügyetlenül megkonstruált mesék. Történetük többnyire botladozik, különösen ha a Propp által leírt mesék feszes és funkcionális cselekményvezetésével vetjük őket össze. Lucas számára ebből két dolog következett. Egyrészt a hollywoodi filmek emiatt nem képesek betölteni azt a társadalmi szerepet, amely régen a mesék sajátja volt. Másrészt korunkban mégis kizárólag a film képes betölteni ezt a szerepet – de csak a mese morfológiáját követő film. Lucas ettől fogva egy ilyen filmnek, a mese modern kori feltámasztásának szentelte életét.

A rendező tehát átvette Propp módszerét, és a legnépszerűbb hollywoodi filmekben visszatérő cselekményvezetési csomópontokat gyűjtötte össze, emellett azonban közvetlenül is megpróbálta alkalmazni a proppi mesék szerkezeti elemeit. Ennek az elméleti előkészületnek az eredménye a Csillagok háborúja. A mai kor embere ki van éhezve a mesére, s ezért ha egy igazi, klasszikus kritériumoknak is megfelelő mesét kap végre a moziban, nagyon hálás érte. A Csillagok háborújában Lucas megkísérelt olyan mesét szerkeszteni, amely képes megfelelni ennek az össztársadalmi elvárásnak.

Felmerül a kérdés, mi a rendező célja mindezzel. A siker? A minél nagyobb bevétel? Esetleg a társadalom befolyásolása vagy manipulációja? Lucas azt állítja, hogy kizárólag filmjei társadalmi hatása érdekli. Komolyan hiszi, hogy munkái képesek megváltoztatni a modern társadalmat, sőt – nem teljesen alaptalanul – azt gondolja, hogy ha bármilyen esély is van a társadalom megváltoztatására, azt nem kormányrendeletek fogják véghezvinni, hanem a média, és ezen belül is a legnézettebb filmek: az ő filmjei. Kérdés azonban, hogy milyen irányba szeretné megváltoztatni a társadalmat.

Ezen a ponton kap jelentőséget a média és a nevelés kapcsolatának kérdése, amelyet George Lucas – aki cenzúrázza, milyen tévéműsorokat nézhetnek gyerekei – mindig is kulcsfontosságúnak tartott. Úgy gondolja, az iskolarendszernek csak másodlagos vagy harmadlagos szerepe van abban, hogy milyen ember válik a gyerekekből. A legerősebb és a fejlődés szempontjából legjelentősebb hatás a gyerekeket a tévé és a mozi felől éri. Épp ezért, ha a gyerekek olyan filmeket néznek, amelyekre szükségük van, akkor jobb emberekké válhatnak, s ezáltal egy jobb társadalom alakulhat ki.

Ez persze így közhelynek hangzik, Lucas azonban – aki mellesleg az amerikai elnök oktatásügyi tanácsadója – itt is teoretikus magasságokba emelkedik. Mindenekelőtt megkülönbözteti az erőszak és az agresszió fogalmát. Szerinte ezt a két fogalmat a médiával foglalkozó szakemberek, de még a szociálpszichológusok is összemossák, s ez a filmek társadalmi hatásának téves felfogásához vezet. Az agresszió csak az erőszak egyik, ezen belül is talán legkártékonyabb formája: az agresszió szándékos, önkényes, tudatos; az erőszakot kizárólag az erőszak kedvéért műveli. Ha a gyerek sok agresszióval teli filmet néz, az valóban rossz hatással lesz a fejlődésére, míg ez nem mondható el az erőszak más formáira. Sőt, a mindenfajta erőszakot nélkülöző filmek hiteltelenek. A gyerekek is érzik ezt: hazugnak tartják és elutasítják az ilyen alkotásokat, hiszen mindenhol erőszakot látnak maguk körül. Lucas lehetségesnek tartja az agresszió nélküli erőszak filmes megjelenítését, amely tehát nincs rossz hatással a gyerekekre, mégis hiteles tud maradni. A klasszikus mesék hemzsegnek az erőszaktól, ugyanakkor a legritkább esetben agresszívek. A Csillagok háborúja e tekintetben is modern kori mese akar lenni.

Lucas hisz abban, hogy ha a gyerekek csupa olyan filmet látnának, amelyek az itt kifejtett elveken alapulnak, akkor a következő generáció egy jobb társadalomban élne; e filmekkel tehát jobbá lehetne tenni a társadalmat. Veszélyesen rousseau-i gondolat ez: az emberek jobbítására törekszik, akkor is, ha esetleg az emberek maguk nem akarnak megváltozni. Rousseau-hoz képest azonban Lucas két ponton is a mai kor gyermeke. Egyrészt nem nyílt, vállalt erőszakkal akarja az embereket megváltoztatni, hanem a média segítségével; úgy, hogy az emberek észre se vegyék a változást. Másrészt Lucas gondolatai mögött világosan jelen van egyfajta pszichoanalitikus háttér, amely Rousseau-nál még értelemszerűen nem volt jelen.

A rendező ugyanis úgy gondolja, hogy a nézők tudat alatt olyan filmeket néznének, mint a Csillagok háborúja, csak ezt elfedi a sok rossz és agresszív film és mindennapi benyomás hatása. Tudat alatt azonban mesékre vágyunk, és a Csillagok háborúja épp azért lett ennyire népszerű, mert tudat alatti vágyainkat teljesíti be. Ha meg is akarja változtatni tehát az embereket, nem önkényesen teszi azt, hanem a tudatalatti vágyainkhoz vezet vissza minket.

Bármilyen furcsa és esetleg kevéssé szimpatikus világkép rajzolódik is ki Lucas nagyívű elképzelései mögött, filmjei sikere mindenképpen őt igazolja. Nála mindenesetre valamiféle pozitív vagy legalábbis általa pozitívnak tartott szándék és átfogó koncepció van jelen, amely egy ilyen nagyságú médiabirodalom uránál mindenesetre meglepő.

Másrészt viszont épp a Csillagok háborúja óriási financiális sikere teszi problematikussá a rendező filozófushoz méltó gondolati rendszerét. A gyerekek nevelése és a mese feltámasztása mellett valóban másodlagos lett volna, hogy ezzel a rendező pénzt is keressen? Valóban teoretikus és világjobbító szándékból rendezte filmjeit, a kasszasiker pedig csak ráadás lett volna? A beszélgetés során egy pillanatra sem tudtam szabadulni attól az alantas gondolattól, hogy ez épp fordítva van. Mindez a sok szép és jó elv talán nem más, mint egy üzleti siker utólagos igazolása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3115