KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyal a lépcsőn

Bori Erzsébet

 

Egy éve jelent meg nálunk Barabás András kitűnő fordításában az ír-amerikai Francis McCourt önéletrajzi regénye Angyal a lépcsőn címmel. Kisvártatva már érkezett is a hír, hogy Hollywood szemet vetett McCourt eseménydús életére és az ír nyomorról festett életképeire. Félő volt, hogy az Angyal a lépcsőn éppúgy elsüllyed, mint annak idején Schindler bárkája, és marad az eredeti, magyarul kevéssé jól hangzó Angela hamvai cím, vagy a honi forgalmazók által kultivált agyalmány. Ezúttal mindkettőt megúsztuk.

A biztonságra sokat adó producer Alan Parkert kérte fel a rendezésre; ő elég sok és sokféle referenciamunkát oldott már meg ahhoz, hogy ne okozzon kellemetlen meglepetést kenyéradóinak. Előre tudható volt, hogy nem remeg majd a keze, s ha nem forradalmasítja is a kinematográfiát, anyagi csődbe sem dönti a vállalatot.

Francis McCourt regénye közel sem remekmű, mégis meglepő ereje és tartása van, amelyet az ábrázolt világ alapos ismeretének, a valóság és az igazmondás tiszteletének köszönhet. A szerzőnek kivételesen nehéz gyerekkora volt, a nyomor szokásos velejárói, éhezés, fázás, egészségtelen lakás, lyukas cipő mellett még két súlyos tehertétellel kellett szembenéznie: írnek és katolikusnak született. De ne felejtsük ki az alkoholista apát sem, aki etnikumtól és vallástól függetlenül, egymaga is képes elintézni a családot. Az Angyal a lépcsőn a legidősebb fiú nevelődési regénye, akinek saját akaratából és erejéből sikerül kitörnie a reménytelenségből. A személyiség fejlődésének – menjen végbe akár regényben, akár filmen, akár a rögvalóban – megvannak a kritikus mozzanatai, fordulópontjai. Ezek feltalálásában és dramatizálásában mond tökéletes csődöt Alan Parker és csapata. A film esetlegesen – netán a fotogenitás alapján – összegereblyézett epizódok halmaza, ezek hol illeszkednek egymáshoz, hol meg nem, de sem a rendezőnek, sem a forgatókönyvírónak nem jutott eszébe megkeresni a hős életének sorsdöntő fordulatait, és azok köré szervezni a cselekményt. Az egyik ilyen esemény a kórház, ahol nemcsak a halálos betegséget sikerül túlélnie, de ott találkozik először a kultúrával és a higiéniával. A másik fordulatot egy ferences szerzetessel való találkozás hozta meg; ő volt az első ember, aki valóban a krisztusi elveket és szeretetet tudta képviselni a vallásos hittel túlságosan is átitatott világban. Mindkét epizód szerepel a filmben, de csak futottak még alapon, semmivel sem nagyobb súllyal, mint a haver nővéreinek meglesése vagy a csoportos maszturbálás a legelőn.

Az Angyal a lépcsőn nyomán korrekt és unalmas átdolgozás született, mintha az alkotók minden ambíciója kimerült volna az aggályosan korhű limericki környezet megteremtésében. A részletek kidolgozása közben sajnos nem jutott idejük bensőséges kapcsolatra lépni a regénnyel, így megközelítésük merőben külsődleges maradt. Ha a film mégis több lett képeskönyvnél, az egyedül az apát és az anyát játszó színészeknek köszönhető. Emily Watson és Robert Carlyle arca, hangja és gesztusai elmondják mindazt, amire a filmeseknek nem futotta a tehetségből, sőt, olyasmit is tudnak, ami a gyerek Francis előtt titokban maradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3127