KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Schubert Gusztáv: A prófécia éve 2001. Űrodüsszeia
• Bodoky Tamás: Időmátrix Beszélgetés Galántai Zoltánnal, Székely Lászlóval és Szilágyi Ákossal
• N. N.: Az Űrodüsszeia és a technika
• Dániel Ferenc: Űrkaland és laposfogó MIR-képek
• Nyírő András: Se HAL, se drót
• Karátson Gábor: Szkifisztalker Tarkovszkij jövőképe
• Schubert Gusztáv: Dr. Mocsok A rosszízlés diadala
• Pápai Zsolt: A néző meztelen Tabu a kukában
• Beregi Tamás: Excrementum sacrum A betiltott test
• Békés Pál: Tök sirály! Szleng-szinkron
ANIMÁCIÓ
• Varró Attila: Utópia a rajzlapon Miyazaki Hayao
• Láng István: Dragon Ball, a kultuszmese Botrány-anime
MAGYAR MŰHELY
• Bársony Éva: Ideológiai kalandfilm Beszélgetés Fekete Ibolyával
TELEVÍZÓ
• Mihancsik Zsófia: Képszabadság Beszélgetés a magyar médiáról Dessewfy Tiborral és Kovács András Bálinttal
• Bóna László: Csevegő fejek Távduma
• Bodolai László: Perpatvar és paragrafus Jogi show
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Pacsmag Egyszer élünk
• Bori Erzsébet: Álomalkotó népek A másik ember iránti féltés diadala
• Bikácsy Gergely: Vándorvitorlán Agyő, édes otthon!
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A vágy forradalma
• Ágfalvi Attila: Vatel
• Boronyák Rita: Pokémon
• Varró Attila: Blöff
• Pápai Zsolt: A 6. napon
• Békés Pál: A Kelet az Kelet
• Mátyás Péter: A bájkeverő
• Kézai Krisztina: Apádra ütök
• Strausz László: Zűrzavar
• Tamás Amaryllis: Charlie angyalai
• Hungler Tímea: Sátáni játszma
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Illés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

MIR-képek

Űrkaland és laposfogó

Dániel Ferenc

Az Űrodüsszeia kabinon belül formatiszta film, mozgóképi allegóriái kevésbé időállóak.

 

Mindig éber tekintettel figyeltem, hogy a filmbeli tudományos fantasztikum, függetlenül a cselekmény bárgyú katasztrofizmusától és western-romantikájától, mennyire ki volt/van szolgáltatva a mindenkori divatnak, dizájnnak. Rakétasilók, fel-, és leszállópályák, hajtóművek, fedélzeti műszerek, jelzők, vezérlő-berendezések, billentyűk, nyilászárók, fegyverzetek, kommunikációs eszközök, jelmezek, maszkok, torzult ábrázolatok, a bestiárium!, még a különféle oszcillogrammok és villogások is mennyire korhoz, naphoz kötöttek. Egyrészről élősdijei a tudományos haladásnak, másrészt azonban termékei a piacon versengő effektus-iparágnak. Ami az Air Force-nál virtuális kiképzőelem, majd háborúsdi, az szabadon elegyedik Disneylanddel s a videóanimációs műtermek újdonságaival. Csak pénz kérdése, hogy a képzelet manipulációit tágas térbeli méretekben vagy monitornyi szűkösségben végezhetjük-e.

Mindjárt 2001-et írunk. Az Űrodüsszeia megcélzott évét. Kubrick nem érte meg, de nekrológ helyett talán kimondható, hogy Clarke-kal közösen alkotott egykori film-utópiája csak kevéssé évült el. Ő (vagy ők) a pontosan meg nem határozott végcélú űrkaland kockázatos voltát, két magasrendű intellektus (a központi számítógép és az argonauta) beláthatatlan kimenetelű küzdelmét axiómaként kezelték. Rejtélyes szabályokat alkottak az integritásra, az elkülönülésre, a belső gravitációs terek átjárhatóságára, az obszerváció és a gondolatátvitel kettős játékaira. Az űrhajón belül teremtett magány és figyelem kinematográfiája révén sikerült kiváltaniuk a nézőből is: itt lényegi dolgok történnek, a száguldás dimenziói immár nincsenek szinkronban az ember által érzékelhető idővel (időtlenséggel), felgyorsult idővel. Kubrick kabinon belül formatiszta filmet csinált, de a száguldó világegyetem állomáshelyein ő sem úszta meg brachista megoldások nélkül (ez minden utópia, képzelgés hátulütője). A fény-hangáradás még elmegy. A majmok bolygója nem. Az alvó jövőidő kolumbáriuma végképp nem. A mozgóképi allegóriák (pláne, ha irodalmi fogantatásúak) nem nagyon időállóak.

Egy klubvetítésen láttam az Űrodüsszeia egy swifti változatát, egy körülbelül ötven perc terjedelmű videó-művet, bár elnéztem volna több órán át is. Valóságalapú „alkotásról” van szó, a BBS jegyezte, valójában azonban két honfitársunk – Artner Iván és Barcs Miklós – keze munkája. A kukkoló, lánglelkű szuper-hackerek otthon barkácsolt ketyeréikkel „ráálltak” az orosz (szovjet?) űrközpont és a Mir hullámhosszára, s órákig, napokig (talán hetekig) lopták, dekódolták az űrállomásról közvetített, belső használatra szánt képet és hangot. A kép néha kissé kásás volt, a hang elmosódott, szaggatott (ez még növelte az orv munka hitelét). Az űrállomás kitartóan száguldott Föld körüli pályáján. Hogy mióta tartózkodtak odafent az űrmunkások, az nem tudható, ám a felvételekből kisejlett, régóta. Mert gyakran cefetül unatkoztak. S hogy a közérzetük ne romoljon, játszadoztak.

Súlytalanságban dalra fakadtak. Kiszedték ketreceikből az odafenn kikelt kis szárcsafiókákat, lebegő táncot járattak velük, úgyhogy az állatok szeme majd kigúvadt, lábuk kalimpált (volna). Üdítőital- gömböcskékkel passzolgattak, néha valamelyiket lenyelték. Otthonról hozott emléktárgyakat mutogattak, párosítgattak így-úgy. Mulattatóan mímelték a tubusból evést. Előpecáztak valami űrbeli kis koszt, szemetet s egy Junoszty márkájú ódon porszívóval (nem könnyen) beszippantották. Bohóckodtak a kondicionáló futópadon. Képbe került a szerszámos-készlet: mintha egy Kurszk melléki falu autójavító műhelyéből kölcsönözték volna: fogók, vésők, kalapácsok, csavarhúzók s egyéb, ormótlanságok. Egy férfias küllemű kollegina is belibegett, vele némafilmes pantomim-szerelmet lehetett utánozni.

A mutatvány kényszeredettnek tűnt. Az idő végtelennek. Az űrközpont láthatatlan ügyeletesei talán hivatalból bajtársiasak, inkább fásultak voltak. A „vége-érzet” dominált. Most, hogy a MIR végre lakatlan és a hidegháború idiotizmusa (mint ürügy) szertefoszlani látszik, az ember (én is, mint kukkoló) könnyebb szívvel búcsúzhat egy falsra sikeredett utópiától: „gyerekek, irdatlan mennyiségű űrhulladékot hagytatok odafenn, a következő fordulóban tisztább, megfontoltabb programot javasolnánk”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 12-14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3168